Németország: túl agresszívak a fiatal migránsok a fiatalkorúak börtönéhez

2016. május 08. 13:03

Nem bír a lopás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatott fiatalkorú migránsokkal a wiesbadeni fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézete, ezért tizennyolc fiatalt felnőtt börtönökbe szállítottak át. A többségében észak-afrikai migránsok túl agresszívak ahhoz, hogy fiatalkorúak börtönében helyezzék el őket – írja az intézet közlése alapján a FAZ.

2016. május 08. 13:03

Bilal B. bőröndöt lopott a frankfurti főpályaudvarról, ezért indult ellene büntetőeljárás. Bilal B. nem tudja, mikor született, és lehet, hogy nem is Bilal B. az igazi neve. Eddig hét különböző személyazonosság alatt került a hatóságok látókörébe, lopás és orgazdaság miatt. Bilal B. mindenesetre azt állítja magáról, hogy húsz éves, bár öt-hat évvel idősebbnek néz ki. 

Mivel azonban állítólag húsz éves, így előzetes letartóztatását a wiesbadeni fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kezdte meg. Azonban Bilal B-t és másik tizenhét, többségében észak-afrikából származó társát rövidesen különböző felnőtt börtönökbe szállították át, az intézet szerint ugyanis alkalmatlanok a fiatalkorúak börtönében való elhelyezésre. Az átszállítás tényét a tartományi igazságügyi minisztérium is megerősítette. A wiesbadeni intézet közölte továbbá: akkor sem fogadják vissza Bilal B-t, ha a büntetőeljárás végén fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést szabnak ki rá.

A wiesbadeni fiatalkorúak intézetében a fogvatartottak lakóközösségekben élnek együtt. Más börtönökhöz képest szabadabban mozoghatnak, és maguknak kell rendben tartaniuk a háztartásukat. Tanulási- és munkalehetőségek is a rendelkezésükre állnak. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a Németországban maradás perspektívája nélkül a fiatal migránsok nem motiváltak az intézet szabályainak betartására.

Bilal B. és a bőröndlopásra szakosodott vádlott-társai az intézet jelentése szerint rongálták a cellájukat, szidalmazták és rasszizmussal vádolták az intézet munkatársait, főleg a nőket. Sokszor el is kellett őket különíteni. Reggelente általában sokáig feküdtek az ágyban, délben azonban már agresszívan követelték, hogy engedjék őket munkába (a börtönben végzett munkáért is jár díjazás). Nem csak másokkal szemben viselkedtek agresszívan, de néhányuk lenyelt üvegdarabokat és összetört kanalakat – áll a wiesbadeni intézet jelentésében, mely szerint azóta ismét nyugalom van, mióta a tizennyolc szóban forgó migráns fiatalt máshová helyezték. 

Jelenleg egyébként minden hesseni börtönben több migráns ül előzetesben, mint egy évvel korábban. Velük szemben eleve gyakrabban rendelik el enyhébb bűncselekmények miatt is az előzetes letartóztatást, mivel nincs állandó lakhelyük, ahol fellelhetők lennének a büntetőeljárás során. A FAZ helyi kiadása azt írja: Hessen tartományban jelenleg 190 menedékkérő van előzetesben, akiknek a fele észak-afrikai.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2016. május 22. 14:27
talán nem véletlen hogy őshazájukban az emberi jogok nem túl divatosak a börtönökben (sem) a kézlevágás valószínűleg eredményes de az a csökött agyú balliberáltakat kiborítja
nemecsekelek
2016. május 22. 14:27
"túl agresszívak a fiatal migránsok..." Miért, volt aki mást várt tőlük? Tényleg volt aki azt hitte, hogy agysebészek, atomfizikusok ezek az ősember szellemi, érzelmi szintjén létező fiatalok? Számomra mindig érthetetlen, hogy a libsiket meglepetésként éri ha a vademberek vadember módjára, a kultúremberek kultúrember módjára, a hetero családos emberek meg nem aberrált buzi módjára viselkednek. Bár valószínűleg szándékosan ilyen hülyék. Van az a pénz, hatalom...
fcsabi
2016. május 22. 14:27
Nagyon meglepett, hogy ezek a bűbájos fiúcskák agresszívek. Még ilyet.
silenceCZ
2016. május 22. 14:26
és az a tagállam, amelyik nem fogadja be Bilal B.-t, fizethet 80 millió forintot az EB javaslata szerint... valaki nagyon szét szeretné verni az EU-t.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!