Erősíti katonai jelenlétét a Fekete-tengernél Nagy-Britannia

2015. március 23. 13:10

A brit védelmi miniszter román kollégájával való találkozója után azt közölte: Nagy-Britannia osztozik a Fekete-tengeri biztonsági helyzettel kapcsolatos román aggodalmakban, és erősíteni fogja katonai jelenlétét a térségben. Ősztől a konstancai kikötőbe érkeznek a brit flotta legkorszerűbb hadihajói.

2015. március 23. 13:10

Nagy-Britannia osztozik a Fekete-tengeri biztonsági helyzettel kapcsolatos román aggodalmakban, és erősíteni fogja katonai jelenlétét a térségben – mutatott rá Michael Fallon brit védelmi miniszter Bukarestben hétfőn, a román kollégájával, Mircea Dusával folytatott megbeszélés után.

Fallon megerősítette: a brit katonák részt vesznek a NATO romániai hadgyakorlatain, a Romániában létesítendő két NATO-vezénylési központ kialakításában, és októberben a konstancai kikötőbe érkeznek a brit flotta legkorszerűbb hadihajói. „A rakétavédelmi rendszer, miként a neve is jelzi, védelmi jellegű, úgy ahogy maga a NATO is az” – jelentette ki a brit védelmi miniszter Bukarestben, azzal összefüggésben, hogy szombaton a koppenhágai orosz nagykövet megfenyegette az amerikai rakétapajzs elemeit befogadó országokat, így közvetve Romániát is.

A hétvégén a román védelmi illetve külügyminiszter is elutasította Mihail Vanyin koppenhágai orosz nagykövetnek azt a figyelmeztetését, hogy Dánia hadihajói orosz atomrakéták célpontjaivá válhatnak, ha a skandináv ország csatlakozik a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszeréhez, amelyet Moszkva – minden ezzel ellentétes nyugati biztosíték dacára – fenyegetésnek tekint. A rakétavédelmi rendszer első szárazföldi elemeit a tervek szerint a dél-romániai Deveselun helyezik hadrendbe a jövő év folyamán.

A két védelmi miniszter közös sajtóértekezletén Mircea Dusa beszámolt róla: a találkozón az ukrajnai válságot, a Krím félsziget orosz annektálásával kialakult helyzetet elemezték, és egyetértettek abban, hogy a NATO-erőknek egymást váltva kell jelen lenniük a Fekete-tengeren. A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig Konstancán, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.

Idén Románia 340 hadgyakorlatot rendez, ezek közül 40-ben a NATO-partnerek (köztük amerikai és brit katonák) is részt vesznek – közölte korábban a román védelmi tárca vezetője. A brit védelmi miniszter Klaus Johannis román államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is találkozott Bukarestben. Január közepén Philip Hammond brit külügyminiszter járt hivatalos látogatáson a román fővárosban.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. március 24. 09:39
Mi a f...t keresnek ott?
kukagyerek
2015. március 23. 16:52
Az oláhok pedig tudhatnák, mert hallhatták az általuk elnyomott székelyektől, hogy a medve nem játék.
heep
2015. március 23. 13:58
"Idén Románia 340 hadgyakorlatot rendez" Miért nem csak egyet, egy 365 naposat? Két hét szabadság kötelező a katonáknak? Egyébként tényleg megéri a Krím (ami ráadásul félig-meddig jogosan került vissza orosz fennhatóság alá, a hülye Hruscsov miatt lett csak ukrán terület), hogy világháború törjön ki? Mert nekünk, meg még vagy hét milliárd embernek biztos nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!