Ebola: a taxik a terjedés melegágyai

2014. szeptember 09. 09:29

Újabb több ezer ebolás fertőzöttre számítanak Libériában.

2014. szeptember 09. 09:29

Rohamosan terjed az ebola Libériában. A kórházak túlzsúfoltak, ezért sokszor az utcán fekszenek a betegek. A halottakat pedig van, hogy napokig nem tudják elvinni az utcákról. A következő hetekben újabb több ezer fertőzéstől lehet tartani – állítja az Egészségügyi Világszervezet. A járványt nem sikerült megfékezni a hagyományos módszerekkel.

A mostani járványban eddig legkevesebb 2100 ebola-vírussal fertőzött ember halt meg a nyugat-afrikai országokban, ennek mintegy a fele Libériában, a többiek pedig Guineában, Sierra Leonéban és Nigériában.

A rossz körülmények között dolgozó orvosok és segítőik is komoly veszélynek vannak kitéve, eddig 79 egészségügyi munkás lett a járvány áldozata. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fölajánlotta, hogy kórházat építenek az érintett régiókban.

Azt pontosan nem tudják a szakemberek, hogy a három leginkább érintett ország közül miért Libériában terjed legrohamosabban a halálos kór. Ennek egyik oka lehet az a temetkezési szokás, hogy a halottat meg kell érinteni, és ételt kell fogyasztani a közelében.

Az Egészségügyi Világszervezet közleményében azt írta, hogy a motorkerékpáros és a hagyományos taxik „a vírus terjedésének a melegágyai” Libériában.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. szeptember 09. 11:52
"Ebola: a taxik a terjedés melegágyai" Ne utazzunk taxival Afrikába!!! Visszafelé meg mégúgy sem. Ez az egész internacionális félrevezetés már egy fél éve tart. Mikor akad valaki, aki feltárja a valóságot? Egy igazi "Ebolix". Ha napjainkban valósághű híreket akarunk a veszélyekről, meg a világméretű vonatkozású döntésekről, akkor ahhoz már csak a leleplező dokumentumok révén jutunk hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!