Átment Obama egészségügyi reformja

2012. június 28. 17:33

Az amerikai Legfelső Bíróság szerint Obama elnök egészségügyi reformja megfelel az alkotmánynak.

2012. június 28. 17:33

Az amerikai Legfelső Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy Barack Obama elnök egészségügyi reformja megfelel az alkotmánynak; a testület megerősítette a reform központi elemét, a kötelező egyéni egészségbiztosítást.

Az Egyesült Államok legmagasabb szintű bírói testülete 5:4 arányban hagyta jóvá a reformot, amelyet az Obama-elnökség legfontosabb törvénycsomagjának tartanak.

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az egyéni kötelező biztosítás bevezetését – a kormány álláspontjával szemben – nem a kereskedelmet, hanem az adók kivetését szabályozó alkotmányos rendelkezések teszik lehetővé.

Frissítés

Elnökségem első napján vissza fogom vonni az egészségügyi reformot – jelentette ki csütörtökön Washingtonban Mitt Romney, a Republikánus Párt hivatalos elnökjelölti posztjának várományosa. A volt massachusettsi kormányzó szerint a legfelsőbb bíróság csak arról ítélkezett, hogy alkotmányellenes-e a törvénycsomag, de arról nem, hogy jó politika-e az abban foglaltak végrehajtása, amely szerinte több ezer milliárd dollárral növelné meg az államadósságot.

Barack Obama amerikai elnök ugyanakkor kijelentette: a legfelsőbb bíróság döntése, amellyel egészségügyi reformja mögé állt, győzelem minden amerikai számára, életük biztonságosabbá fog válni. Az elnök csütörtöki televíziós beszédében hangsúlyozta, hogy nem akarja újraharcolni a két éve, a törvény elfogadásakor megvívott politikai csatákat, sem pedig visszatérni a kiindulóponthoz. Rámutatott, hogy az egészségügyi reform valamikor kétpárti támogatásra támaszkodhatott, mások mellett republikánus kihívójáéra, Mitt Romney-éra is.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-d(-_-)b-
2012. június 29. 08:17
Épülőben a kommunizmus az USÁban!!! Általános egészségügyi ellátás _mindenkinek_?!?! Normálisak ezek??
2.nyugi
2012. június 28. 21:54
Egy biztos: Ezzel Obama bebiztosította magának, hogy nem válasszák újra.
egysegelem
2012. június 28. 18:14
Na megneztem, igen, az egyik fiatalabb Bush altal jelolt biro tamogatta Obamat a masik 4 pont ugy szavazott ahogy varni lehetett.
egysegelem
2012. június 28. 18:12
Erdekes az 5:4, mert demokrata elnokok csak 4 tagot jeloltek a 9bol, 5ot republikanusok. Azaz volt egy republikanusok altal jelolt ember, aki tamogatta a torvenyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!