Hamis idézettel állt elő Tóta W. Árpád a pápalátogatás kapcsán

2023. május 01. 08:17

A bíboros nem azt mondta az ateizmusról, amit Tóta W. Árpád a szájába ad.

2023. május 01. 08:17
null

Tóta W. Árpád a pápalátogatás kapcsán azt írta a Facebookon„Raniero Cantalamessa bíboros, XVI. Benedek apostoli prédikátora állapította meg, hogy az ateizmus a tanultak luxusa, azoké, akik a tanulásnak szentelhették életüket. A pápa ezek közé tartozik. A többieknek marad a vakhit.”

Cantalamessa nem mondott olyasmit, amit Tóta W. tulajdonított neki. 2009-ben, amikor a londoni buszokon ateista kampányszöveg volt olvasható („Talán nincs is Isten. Élvezd az életet!), Cantalamessa a következőképp reagált a Reuters szerint: „Szinte még meg is kell köszönnünk azoknak, aki ezt a reklámkampányt csinálták. Jobban szolgálják Isten ügyét, mint a mi apologetikus érveink. Annyira megmutatta érveik szegénységét, hogy segített felkavarni sokat alvó lelkiismeretét. A szenvedés misztérium mindenki számára, főleg az ártatlanok szenvedése, de istenhit nélkül nagyon abszurddá válik. Így még az utolsó remény is odavan. Az ateizmus egy luxus, amit csak a privilegizált életet élők engedhetnek meg maguknak.”

Kép: Wikipedia.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mijjamano
2023. május 01. 15:46
Hazudott a szarosbalos? Az a fosadék? ÉÉs csodálkoztok??
P. Savoiardes
2023. május 01. 13:29
Az ateizmussal is csak annyi baj van mint a liberalizmussal. Amíg nem gyűlölködő valóságát mutatja be a prakticizmus mögé rejtve és a szabad szellem zászlóját lobogtatva, addig belefér a vallásos és konzervatív oldal elfogadasaba. De mindkettő ahelyett, hogy elfogadna a helyet a szabad gondolatok sokasága közt, egyedüli igazság letéteményesekent akar vezető hang lenni.
Csendőr
2023. május 01. 12:57
Mit kell egy ilyen tóta f@szkalap w vel foglalkozni? Törpe minoritás.
Töki
2023. május 01. 12:50
Mi ez a Tóta W??? Isten tudja. :)))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!