Amikor börtönbe zárták a Népszava szerkesztőjét egy címlaphibáért

A hivatalos közlemény szerint Leonyid Brezsnyev 1982. november 10-én, a reggeli órákban halt meg 75 éves korában. Az csak később derült ki, hogy a dácsájában vitte el a szívroham, holtan találták az ágyában azt a pártvezetőt, aki 1964-től irányította a szovjet kommunistákat. A haláláról azonban aznap még mélyen hallgattak a szovjetek, próbálták rendezni a sorokat és vélhetően csak a baráti országok pártvezetését értesítették a pártfőtitkár elhunytáról. Ennek megfelelően a november 11-én megjelent Népszabadságban egy sor sem jelent meg Brezsnyev haláláról. Persze akinek jó volt a szimata, az újság címlapján megjelent rövid közleményből összerakhatta, hogy valami történt. „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 11-re összehívták” – tudósított az újság.

Miközben az emberek azt olvasták a Népszabadságban, hogy átadták az M1-es Bicske és Tatabánya közötti szakaszát, meg azt, hogy Mozambik kongresszusra készül, a Kádár János vezette magyar szocialista munkáspárt vezérkara már azt egyeztette, hogyan jelentik be Brezsnyev halálát. Megtörtént. A következő Népszabadság pedig már részletesen tudósított a történtekről. A párt közleményében megjelent:

a béke és a kommunizmus harcosa.” Kádárék táviratot is küldtek a szovjet elvtársaknak, amelyben nem fukarkodtak a jelzőkkel: „A magyar kommunisták, a magyar nép közelről ismerhette, szerethette és tisztelte Leonyid Brezsnyev elvtársat, annak az országnak és népnek kiemelkedő fiát, amely győzelemre vitte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, a világon elsőként felépítette a szocialista társadalmat” – szólt a közlemény, amely nem az ötvenes években íródott, hanem 1982 novemberében…

Kádár János és Leonyid Brezsnyev elvtársi csókja 1979-ben, a Ferihegyi reptéren. Fotó: Fortepan/Chuckyeager tumblr

A Népszabadságban részletesen ismertették Brezsnyev életét, aki memoárjában úgy fogalmazott korábban: „Az a szerencsém volt, hogy munkáscsaládban, nagy munkástelepen születtem, nőttem fel, s itt tettem szert a munkásedzettségre.” Párás tekintettel idézte fel, hogy az apja már hajnalban munkásruhában volt és a közeli gyár szirénája jelezte, mikor nekikezdett a munkának. „Eljött az az áhított nap, amikor a gyári sziréna az én számomra is felzúgott” – írta Brezsnyev, aki fiatalon nem a gyárban dolgozott, hanem főleg földmérőként. Később, kommunista pártvezetőként már nem a gyárak szirénája lágyította meg a szívét, ugyanis szenvedélyes vadász lett, Magyarországon is négyszer portyázott Kádár János társaságában, mellette pedig imádta az autókat, ötvennél is több kocsi volt a gyűjteményében. Nem egy a gyűlölt imperialisták gyártmánya volt, hiszen rajongott az amerikai autókért is.

A halálhírét minden magyarországi lap lehozta, a szerkesztőségeknek pedig nagyon figyelniük kellett, hogy egy ilyen fontos lapban ne legyen hiba, vagy olyan főcím, amely áthallásos. Talán sokan emlékeztek még rá, hogy járt a Népszava szerkesztője és szedője évtizedekkel korábban, pontosabban 1953 márciusában, amikor a korábbi szovjet pártvezér, Sztálin betegségéről írtak az újság címlapján. A Szücs Gábor újságíró dolgozta fel a történetet, amelyből kiderül, Gerő Ákos szedő nem szándékosan a

Bodó Béla szerkesztő a címlap átnézésekor átsiklott a veszedelmes hibán, aminek meglett az eredménye. Másnap az ÁVH emberi jelentek meg a szerkesztőségben és elvitték a szerkesztőt és a szedőt, akik végül augusztusig előzetes letartóztatásban maradtak, majd végül izgatás miatt kerültek bíróság elé. Akár fel is köthették volna őket, ám végül megúszták öt hónap börtönnel. Érdekesség, hogy Bodó Béla később megteremtette Brumi, a kedves kis medve figuráját, amelyet imádtak a gyerekek.   

Az 1982. november 12-én megjelent Népszabadság címlapja. Fotó: Arcanum/Népszabadság

A Népszabadságnál Brezsnyev halálhírénél senki sem hibázott, aztán a következő lapszámból már arról értesülhettek az emberek, hogy megvan Brezsnyev utódja, méghozzá Jurij Andropov személyében.

nála futottak össze a szálak a megtorlás időszakában is. A Népszabadság az új pártvezető életrajzát ismertetve megemlítette, hogy amikor Andropov megbízatása 1957-ben véget ért, akkor megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. kitüntetését. „Úgy ismertük meg Önt, mint népünk igazi barátját, aki szívén viseli a magyar nép sorsát és a magyar-szovjet barátság ügyét” – idézte a lap azt a levelet, amelyet akkor kapott a magyar külügytől Andropov. Más kérdés, hogy nem lehetett hosszú ideig a szovjet kommunisták első embere, 1984 februárjában Brezsnyevhez hasonlóan a Vörös téren búcsúztak tőle az elvtársai. De ez már egy másik történet…