Csíksomlyói búcsú: Ahogy mi ismerjük az Istent, úgy egyetlen más nép sem!

2022. június 04. 11:30

Az idei évben egy napra esik a csíksomlyói búcsú ünnepi nagymiséje és a nemzeti összetartozás napja a trianoni békediktátum évfordulóján. A Mandineren figyelemmel kísérjük az eseményeket.

2022. június 04. 11:30
null
Vágvölgyi Gergely

Ma, június 4-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút és zarándoklatot, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, amely az idén egybeesik a nemzeti összetartozás napjával. Cikkünkben folyamatosan figyelemmel kísértük a rendkívüli jelentőségű eseményt.

Pax et bonum: Béke és jóság!

A ferencesek köszöntése az idei fogadalmi búcsú mottója, s ezekkel a szavakkal köszöntötte a zarándokokat a házigazda, a Szent István királyról elnevezett erdélyi ferences rendtartomány elöljárója. Urbán Erik OFM külön köszöntötte a Kárpátaljáról érkező zarándokcsoportot. Mint mondta, jel értéke van annak, hogy a kárpátaljai magyarok is ott vannak a legendás hegynyeregben. 

Kovács Gergely, a gyulafehérvári egyházmegye érseke, miután köszöntötte a híveket, a béke jelentőségére hívta fel a figyelmet. Közös imádságot kért Európa és a világ békéjéért, kérve egyúttal Szűz Mária, a béke királynője közbenjárását az ukrajnai háborútól szenvedőkért és a megbékélésért.

Udvardy György veszprémi érsek, a szentmise főcelebránsa és szónoka bejelentette: „ezt a szentmisét népünkért és nemzetünkért” ajánlja fel.  

Az ünnepi szentmise tanító részében azt az evangéliumi szakaszt olvassák fel, amelyben az Úr angyala hírül adja Máriának, hogy a Szentlélektől gyermeket fogan, akit Jézusnak fognak nevezni. Előzőleg a pünkösdi jelenet hangzott el a szentleckében, amelynek során az apostolokra lángnyelvek formájában leszállt a Szentlélek. A szentmise homíliáját Udvardy György érsek mondja el. 

A keresztségben nyerjük el identitásunkat

Isten a húsvéti ünneptől pünkösdig vezetett minket. Isten, aki nélkül az ember elszakítja magát az élettől és rossz döntéseket hoz, vezette be szentbeszédét a hegynyeregben Udvardy György. Az érsek arra kért, ne a tömeg szerint gondolkodó emberek legyünk, hanem a keresztségben elnyert méltóságban akarjuk élni életünket, felelősséget vállalva egymásért, nemzetünkért, kereszténységünkért, kultúránkért és közös jövőnkért. 

A keresztségben nyerjük el azt az indentitást, amik valójában vagyunk, abban ismerjük fel értékeinket és szolgálatunkat, mondta. Ez segít értékként tekinteni a magyar nemzethez tartozásunkat is. 

Ahogyan mi ismerjük az Istent, úgy egyetlen más nép sem”, fogalmazott Udvardy György,

majd emlékeztetett: Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. 

Békevágyunk közel van a hitünkhöz, a béke a világ végső jövője, de a békét a Krisztushoz való megtérés adja. Bár a béke Isten ajándéka, a békét teremteni kell – mutatott rá a szónok. Elismerte ennek nehézségét egyéni és nemzeti szinten, majd rámutatott: sokféle erő fellép a béke és a béketeremtő ember ellen. De mindig meg kell tenni az első lépést, figyelmeztetett. 

Munkálni a békét

Hogyan munkálhatjuk a békét? – tette fel a kérdést, majd válaszában az érsek arra tért ki, a felebarát iránti szeretet arra ösztönöz, hogy küzdjünk a jóért, a jót akarjuk a másik embernek, s ahogy minket megillet a jó, úgy természetesnek kell vennünk, hogy meg kell küzdenünk érte és a békéért.

Az evangélium radikalitásának követésére hívott fel, akkor is, ha azért megszól a világ. Az elismerés utáni vágy kevés, a béketeremtés vágya azonban előre mutat és jövőt teremt egyén és közösség számára egyaránt, mondta Udvardy György érsek. 

Mindebben azoknak kell elöljárniuk, akik ismerik Jézus Krisztust és megkapták ajándékát, a Szentlelket. Az ideológiák által vezért társadalomban nekünk kell éltetnünk a közösségeinket és reményt adni, intett. 

Udvardy György hangsúlyozta,

béke és a jóság kívánása megköveteli a radikális döntést jó és rossz között. 

Ferenc pápa nyomán arról beszélt, szükség van küzdelemre, éberségre, a megkülönböztetés képességére. Óvott az önelégült vakságtól és a lelki korrupciótól, mert azok gyengítik a végső ítélet valóságát. 

Legyünk békességszerzők!

Igen, küzdeni kell a jóért! – húzta alá a veszprémi érsek, majd a szeretet cselekedeteinek gyakorlására és a szentségekhez való járulásra hívta az őt hallgatókat. Aki szeretet nélkül éli az életét, eleve elvesztette a küzdelmet, fogalmazott.

A kereszt egyszerre győzelmi zászló is, amit harcos gondossággal hordozunk. A kereszt nem kerülhető meg, de számunkra ez Isten ereje és gyöngédsége, mondta. 

Szólt arról is: kérni kell a Szentlélek megkülönböztető ajándékát. Ne áltassuk magunkat, figyelmeztetett, mert minden bűnnek és minden mulasztásnak van következménye. Aki átfogó vízió nélkül él, úgy is fogja végezni, de a mi reménységünk az üdvösségre szól, tette hozzá. Majd Pál apostol szavaival bátorította a fogadalmi búcsúra összegyűlt tömeget. 

A jóakarat megnyilvánulására, a jóság művelésére hívott, hozzátéve: különös felelősséggel tartozunk a ránk bízottakra. Vállaljuk hát fel a béke esdését és a béke munkálását otthon is,

legyünk békességszerző, jóakaratú emberek, hogy a világnak legyen jövője és reménye, kérte. 

Őseink hite, ragaszkodása is megjelenik mai közös ünneplésünkben, mondta Udvardy György, aki hangsúlyozta a magyarság Mária-tiszteletének mélységét. Mint mondta, tanulni akarjuk tőle, hogyan élte mindennapjait a Szentlélekben, hogyan fedezte fel benne az isteni új rendet, újjáteremtést, a békét, a jóságot. 

Ebben a bizalomban vagyunk itt mi is – mutatott rá beszéde végén, hozzáfűzve, a zarándok vállalja zarándoklata tisztító erejét, így fohászkodik családjáért, népéért, nemzetéért. 

A zarándok szíve nyitott a kedves dolgokra

A szentbeszédet követően felhangzik a népének: „Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!”

A hegynyeregben együtt imádkozó tömeg méretét jól szemlélteti, hogy az áldoztatás bő fél órán keresztül zajlott. Ennek szertartása után, a hívektől búcsúzva Udvardy György érsek arról beszélt, a zarándokok szíve nyitott arra, hogy fohászaikban kedves dolgokat kérjenek. Arra bátorított, mindenki fogalmazza meg ezeket a kedves kéréseket és hazafelé legyen nyitott a szívük arra, hogy Isten válaszát e kérésekre felismerjék.

Ismét azt kérte a jelenlévőktől, otthonukba hazatérve legyenek a béke munkálói családjukban, közösségeikben és a társadalom egészében. 

A szentmise a főcelebráns ünnepi áldásával zárult Csíksomlyón, majd a hívek elénekelték a pápai, a magyar és a székely himnuszt.

Becslések szerint közel 350 ezer zarándok volt jelen személyesen a szentmisén, amelyet a távolmaradók több televízió és rádió műsorán, valamint online közvetítések segítségével követhettek nyomon.

 

Nyitóképünkön: Résztvevők a pünkösdi lovas zarándoklat résztvevőinek célba érkezésekor a csíksomlyói hegynyeregben, ahol ünnepséget tartottak 2022. június 3-án. Június 4-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton tartják a Csíksomlyói búcsút és zarándoklatot, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, amely az idén egybeesik a nemzeti összetartozás napjával. Fotó: MTI/Veres Nándor

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. június 04. 15:48
Tengri https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengri Tengrizmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengrizmus
Dr. Greta Grünberg
2022. június 04. 15:32
Allah and JHWH have entered the chat.
Gondolkodó56
2022. június 04. 14:07
Érdekes, hogy ilyen arányban és intenzitással szólnak hozzá a témához krucifixi és társai.
annamanna
2022. június 04. 13:52
"Ahogyan mi ismerjük az Istent, úgy egyetlen más nép sem”, fogalmazott Udvardy György," TÉNYLEG? Oszt mit tudunk az Istenről, amit senki más NÉP sem?? Az Isten nem népeket hív magához, Jézus egyénekért halt meg, nem népekért!!! Udvardynak üzeni a Biblia: Jak 2,19 Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!