„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt VII.

2022. április 08. 18:41

Igen sok embernek az első józan pillanata a halálos ágyon van.

2022. április 08. 18:41
null
Szeghy Ernő

„Igen sok embernek az első lucidum intervalluma, józan pillanata a halálos ágyon van. Akkor eszmél rá, hogy tulajdonképpen eddig nem gondolkodott okosan, amikor egész életcélját ezen arasznyi földi létben látta, amikor vagyont kuporgatott össze vagy pazarolt élvezetekre, amikor akkora erőfeszítéssel kapaszkodott felfelé a ranglétrán, s így tovább.

Most, az elmúlás bizonyosságával szemben,

ezek mind egészen kicsinyesnek tűnnek fel előtte. (...)

Rómában laktam, mint a cisztercita rend ügyvivője, amikor meghalt Agliardi bíboros, a mi protektorunk. A római Szentegyháznak volt a kancellárja, és mint ilyennek, fejedelmi lakása volt a kancellária palotájában. Hosszú sor fényesen berendezett terem, ő maga pedig ezekbe stílszerűen illő, tiszteletet parancsoló egyéniség. Elmentem a ravatalához a Camera ardentébe, mert így nevezik azt a helyiséget, ahova a halott bíborost fektetik. Kicsiny szobácska, semmi bútor, négy puszta fal, a földön az egyszerű koporsó – így írja azt elő a szertartáskönyv –, kétoldalt tőle, ugyancsak a padlón három-három égő gyertya. A nyitott koporsóban a halott, egyszerű főpapi ornátusban. Tehát ide torkollott az az egész fényes földi pályafutás. Érdemes volt ezért annyit küzdeni?

Hogy érdemes volt-e?

Ugyebár azt tetszik gondolni, azt felelem erre a kérdésre, hogy dehogyis volt érdemes! Pedig eszem ágában sincs ilyesmit mondani. Hát miért ne lett volna érdemes? – Feltéve, hogy a jó bíboros emellett nem hanyagolta el lelke üdvösségét, amit róla jogosan fel lehet tenni, mert mindig feddhetetlen életet élt.

Hogyisne lett volna érdemes? Hát az Anyaszentegyháznak és a társadalomnak talán nincs szüksége kiválóan képzett és magas állásba jutott egyénekre? Hová jutnánk nélkülük? Jó és érdemszerző cselekedetet végez tehát az, aki felküzdi magát valami kulcsállásba, föltéve, hogy ebben nem önzés vezeti, hanem Egyházának és hazájának javán akar munkálkodni.

Végre is minden a célon fordul meg. Ha az jó, akkor a törekvés is az.

Minden azon múlik, vajon okosan értékeli-e valaki azokat a földi javakat, amelyek az ilyen törekvéssel járnak, vagyis nem tekinti-e őket végcélnak, s nem köti-e hozzájuk a szívét, a boldogságát.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

 

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trombitás Keresztély
2022. április 09. 02:17
Tehát a bíboros is a halálos ágyán jött rá, hogy teljesen felesleges volt a pazar, fényűző, törtető élete. Így is kiterítették, és elviszi a Sátán. (már ha lenne)
Sincero
2022. április 08. 19:41
„Minden gondolatunk a halálról az élet szempontjából szükséges.” Tolsztoj
annamanna
2022. április 08. 19:31
1. És mi van azokkal, akiknek nincs halálos ágyuk, mert mondjuk lekaszálja őket menekülés közben egy bomba (lásd mai hírt az ukrán vasútállomásról) vagy belehajtanak egy vonatba (lásd pár napos hírt egy vonatszerencsétlenségről). Nem lehet felkészülni - valójában mindig készen kell(ene) tudni állni, ahogyan Jézus is mondta: Lk 12,20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? 2. "fejedelmi lakása volt a kancellária palotájában. Hosszú sor fényesen berendezett terem" Hol van a Bibliában az, hogy egy egyházi elöljáró így éljen? Nemde pont az ellenkezőjére szólít fel a Biblia? És ezt Szeghy Ernő is pontosan tudja, és talán utalna is rá, ha merne, de így csak a sorok között, virágnyelven olvasható ki a bírálata az egyházi főemberek luxusban tobzódása miatt. Megint idézem a fenti igét, csak más hosszan: Lk 12,16. És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. 17. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. 18. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. 19. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! 20. Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? 21. Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag. 22. Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. 23. Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. 24. Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál? 25. Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? 26. Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? 27. Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. 28. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! 29. Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. 30. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. 31. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek. 32. Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. 33. Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. 34. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. 35. Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; 36. Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki. 37. Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik. 38. És ha megjő a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! 39. Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön. 40. Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia. 41. Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is? 42. Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? 43. Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál! 44. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt. 45. Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: 46. Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. 47. És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; 48. A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.
soma100
2022. április 08. 19:30
-Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el, áldott legyen az ÚR neve!- Jób 1:21-22
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!