Ígéretemhez híven vállaltam

2021. július 04. 08:33

A közös interjút Hodász Andrással és egyáltalán nem bántam meg.

2021. július 04. 08:33
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita

„ÍGÉRETEMHEZ HÍVEN VÁLLALTAM A közös interjút Hodász Andrással és egyáltalán nem bántam meg. És nem csak azért, mert a rólam készült videója személyeskedő túlkapásaiért őszintén bocsánatot kért. Hanem azért is, mert egyre inkább hiszek abban, hogy ha a demokrácia építésén akarunk dolgozni - és nekem ez is egy fontos célom- akkor nagyon sokat számítanak az olyan felvállalt viták, eszmecserék, ahol ki tudunk lépni a saját buborékunkból és ütköztetni tudunk érveket érvekkel. Nem érzelmeket, nem indulatokat, gyűlöletet, haragot, dühöt, hanem valódi érveket. Ezt nagyon kiírtotta a magyar közéletből az elmúlt kb. 10 esztendő politikai miliője. Az egyházon belül pedig - a II. vatikáni zsinat a világi híveket is teljes jogú egyháztagként való szemlélete ellenére - nőként vagy világi férfiként az ember szinte labdába sem rúghat. Pedig az »Egyház mi vagyunk«, ahogy ez az ország is mi vagyunk és nem a politikusaink! Úgy érzem, hogy a pici építkezések és az aprónak tűnő példamutatások mégis sokat fognak számítani idővel. Azért, hogy mindazt, ami a demokratikus kultúránkra burjánzó, makacs és emésztő gombaként rátelepedett, végre letisztíthassuk. Szóval örülök.”

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2021. július 05. 09:16
Legkésőbb 1998 óta megy a teljes pályás letámadás Orbán személye ellen. Nem politikai, személyeskedő letámadás. Nem a politikája, hanem a személye ellen. Ez egy hosszú időre tervezett, de teljesen sikeres karaktergyilkosság, amikor is az Orbán politikájával legtöbb neuralgikus pontban egyetértő hülyebalos is negligálja azt a tényt hogy a bevándorlás, családtámogatás stb kérdésekben nem csupán egyetért, de haszonélvezője Orbán intézkedéseinek - mert Orbántakarodj. Egy Orbánfóbiást erővel és kitartóan kell kényszeríteni, hogy a fóbián és a szokásos merOrbánlop, jogállammegszűnzmindmeghalunk hülyeségein túl a konkrét intézkedésekről vitázzunk, és ott meg is áll a tudomány. A hülyebalos csak széles általánosításban képes arról beszélni hogy megszűnt a jogállam, diktatúra van és nincs szólásszabadság. Ha a hülyebalost megkérdezzük arról, hogy mégis mit szeretne a legnagyobb kérdésekben, kiderül hogy igazából azt egyik sem tudja, mit csinálna másképpen mint Orbán, ha szembesítjük azzal hogy Gyurcsány csapata a migráció, gazdaság és család kérdésekben tökéletesen mást csinálna mint aminek a balos is haszonélvezője most Orbán alatt - akkor jön az hogy diktatúra van. 1998 óta megy a balosok agymosása hogy sose nézzék a konkrétumokat, elég az Orbán elleni elsöprő érzelem. A bojlertestű Klára rajongói élvezettel elemezik Orbán testalkatát, mintha ez számítana. Nem is számít, de ha valakit sikersen meggyűlöltettél, akkor ez a gyűlölet az ilyenekben nyilvánul meg - eldobja a rációt, kontextust, mindent, csupán hersegve gyűlöl. Erre jön ez a buta liba, és magának is azt hazudja hogy a gyűlöletpolitikával házaló baloldal, a politikai vitát a PC kultúrával és a netes feljelentő, kirekesztő és lincselő balos csürhéjével megölő baloldal helyett a politikai kultúra változásáért valamilyen mágikus módon a konzervatív oldal felel. Hogy miért? Mert nácik, pont. A hülyebalosnak nem kellenek tények, kontextus, semmi.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. július 05. 07:48
Rita szerint a magyar nemzetnek nem működik az immunrendszere, nem veti ki magából a selejtet. Rita Grazban él.
redhaven
2021. július 04. 14:00
Még a múltkori dévánkodásához(agyhalott zombik vagyunk), annyit,hogy egy,a világ csúcsán éneklő énekesnőnk,(MET, SCala ,Staatsoper,minden játszott),leírta,hogy az ő házában senki ne szidjon magyart. Szíven is ütött. Ehhez tartsa magát maga is,ha lehet.
Esvány
2021. július 04. 13:58
"a II. vatikáni zsinat a világi híveket is teljes jogú egyháztagként való szemlélete ellenére - nőként vagy világi férfiként az ember szinte labdába sem rúghat." Talán el kellene olvasni a Lumen Gentium dokumentumot, amely szerint a hívek "általános papsága" LÉNYEGILEG KÜLÖNBÖZIK a felszenteltek szolgálati papságától, amely "szent hatalom birtokában kialakítja és kormányozza a papi népet". Ha ezt nem értette meg, akkor mit értett meg (és főleg mit tanít) teológiából? Vagy ő is csak egy "adjuntkus", mint Karácsony?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!