Amerikai kutatóintézet: Milliók tervezik, hogy Afrikából Európába és az Egyesült Államokba vándorolnak

2018. március 22. 19:43

Az amerikai Pew kutatóintézet felmérései szerint az elkövetkező években várhatóan milliók indulnak meg Afrikából Európa és az Egyesült Államok felé.

2018. március 22. 19:43

A demográfiai és általában társadalompolitikai kutatásokkal és közvélemény-kutatással foglalkozó tekintélyes intézet az amerikai külügyminisztérium, a belbiztonsági minisztérium, valamint az Eurostat  (az EU statisztikai hivatala) adataira alapozva készítette elemzését. 

Az adatokból kiderül, hogy 2010 óta csaknem másfélmillió ember hagyta el Afrika szubszaharai térségét, valamennyien Európa és az Egyesült Államok felé vették útjukat. A legtöbben – és 2010 óta folyamatosan növekvő mértékben – Nigériából, Ghánából és Kenyából keltek útra. 

A Pew hangsúlyozta: a globális migráció már kimerítette a célországok anyagi forrásait, sok országban társadalmi feszültségeket okozott és a határok lezárásának követeléséhez vezetett. 

Az elemzés megállapítja, hogy a migránsok azért hagyják el szülőföldjüket, mert ott kevés a munkalehetőség, alacsonyak a bérek, politikai bizonytalanság, egyes országokban pedig még modern kori rabszolgaság is uralkodik. A szubszaharai régió hat országában végzett felmérés szerint több milliónyian jelezték, hogy ha tehetnék, útra kelnének.  

A Pew által Szenegálban, Ghánában és Nigériában megkérdezettek egyharmada azt mondta: azt tervezi, az elkövetkező öt évben elhagyja a hazáját. 2015-ben például csaknem kétmillió ghánai – a népesség hat százaléka – vett részt az Egyesült Államok vízumlottó-programjában, amely óriási érdeklődést vált ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Libériában és Sierra Leonéban egyaránt. 

Az amerikai kutatóintézet leszögezte: Európába legalább egymillió ember érkezett a szubszaharai térségből, a legtöbben az Egyesült Királyságban és Franciaországban kértek menekültstátuszt. Több mint 400 ezer szubszaharai migráns az Egyesült Államokba indult.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. március 23. 02:34
Marhák! Nem tudják, hogy magyar kerítés védi a világot a migráció ellen? Pedig Szíjjártó szépen elmagyarázta!
ZolieM
2018. március 22. 23:58
Négy néger már lájkolta a hírt :)
cutcopy
2018. március 22. 21:56
A magyar kormány 2015-ben kb negyvenmillió migránst becsült az elkövetkező tíz-tizenöt évre..
celoke
2018. március 22. 21:36
Miközben a liberálisok toleranciáról, befogadásról, meg szolidaritásról ömlengenek, épeszű embernek el kell ismerni, hogy Európát a szárazföldi határzár és a tengeri őrjárat mentheti meg tűzparanccsal, aknazárral, aknamezővel. És lehet itt a gyarmatosítókra mutogatni, de tudomásul kell minden jogvédőnek vennie, hogy a szegény afrikai országok lakói maguk is tehetnek a saját nyomorukról. Dolgozni és a földet művelni kellene a polgárháborúk, vallási és etnikai mészárlások, az egymás lövöldözése helyett. És felfogni végre, hogyha kettő, vagy egy gyerek felneveléséhez rendelkeznek elég erőforrással, akkor annyit csinálnak. És nem fialnak ész nélkül 10-15 gyereket a nagy semmire alapozva a sivatag, vagy a kopár füve szavanna közepén. A hosszú távon semmit meg nem oldó segélyszállítmányok tömkelege helyett ezt kellene megértetni velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!