„Minden nő szeretne legalább egyszer igazi hercegnő lenni!”

2017. február 22. 23:14

2017-ben immár a negyedik alkalommal hirdették meg a Miss Spinner International – „Ahol Te vagy a középpontban” szépségversenyt kereskesszékes hölgyek részére. Beszámoló egy különleges, nem mindennapi kerekesszékes szépségverseny titkairól, korábbi évek tapasztalatairól, élmények a felkészítő táborból, ahol hercegnők születnek.

2017. február 22. 23:14
Valahovits Szilvia Éva
A 2017-es évi verseny központi témája: az önbizalom fejlesztés és a pozitív életszemlélet, valamint a társadalom érzékenyítése, „befogadóképességének” pozitív irányba történő átfordítása. A verseny célkitűzései között szerepel, hogy felhívják a figyelmet a kerekesszékes emberek helyzetére és sikereire. A rendezvénnyel szeretnék megmutatni, hogy a szépség sokszínű, és bármilyen akadályt le lehet küzdeni.
 
A hazai Miss Spinner 2017 International idei kampányfilmjének első kockáin Ivanova Danielával találkozhatunk, aki 2013-ban indult a kerekesszékes szépségversenyen. Daniela úgy nyilatkozott, hogy a felkészítés minden percét maximálisan megélte, a jó és a rosszabb perceket is egyaránt. Volt, amikor azt érezte nem a versenyre való és volt, amikor tündökölt. A versenytől hitet, erőt és önbizalmat kapott a felkészítőktől pedig sok szeretetet és támogatást. A résztvevők között szoros barátságok is születtek.
 
 
Daniela korábban több szépségkirálynő választást kísért végig a televízióban, és nagy álma volt, hogy egyszer ő is szerepeljen egy szépségversenyen. „Tovább viszem az utamon azt a felismerést, hogy minden nőnek saját magának kell tennie azért, hogy jól érezze magát a bőrében és ne csak a külvilágtól várjon visszajelzést. Minden nap gyönyörűnek, hercegnőnek érezhetjük magunkat, nem csak egy szépségversenyen. A verseny után magabiztosabb lettem, nőt az önbizalmam.” Daniela az azóta eltelt 3 évben zumbázik, énekel, újságíróként dolgozik, és - ahogy ő fogalmaz - rákapott a modellkedés ízére. A verseny résztvevői ugyanis szépségtippeket is kapnak és kipróbálhatnak különböző frizurákat, sminkelési technikákat a szakemberek segítségével, így mindenki kitapasztalhatja, hogy mi áll jól neki.
 
Nem Daniela volt az egyetlen a korábbi résztvevők közül, akik életre szóló élményeket szereztek a szépségversenyen és életük teljesen megváltozott. A 2012-es szépségverseny győztese, Varga Kata volt az, aki először szerepelt, mint kerekesszékes modell a nagy múltú női magazin, az ELLE címlapján, mely akkor az esélyegyenlőségért kampányolt. Ráadásul Kata itt nem állt meg: elindult sportkarrierje: első paraolimpiáján (Rio de Janeiro, 2016) az igen előkelő ötödik helyet szerezte meg a női kajakosok versenyében.
 
 
A 2013-as év királynője, Vasas Vanda részt vett az ELLE magazin divatbemutatóján, a Marshall Bajnokok Kupája Női Vízilabda négyes döntőjének szervezői pedig felkérték arra, hogy legyen az esemény arca, és hívja fel a figyelmet arra, hogy minden akadályt le lehet küzdeni.
 
 
A 2014-es év királynője, Illés Fanni, a versenynek köszönhetően került kapcsolatba egy járműflotta-kezelő céggel, akik az eseményt követően felajánlottak a fiatal paraolimpikonnak egy autót, hogy megkönnyítsék az iskolába, és az úszóedzésekre történő eljutását. A verseny óta Fanni épek és kerekesszékesek motiváló példaképe, hiszen kiváló sportolóként,  bloggerként és neves cég reklámarcaként is láthattuk már. 
 
 
Ezek alapján biztosan mondhatjuk, hogy ezek a fantasztikus hölgyek hiába kényszerülnek kerekesszékbe, a szépségükből nem veszítenek semmit. Életerejük, életszeretetük sugárzik - ezzel erőt adva környezetüknek is.
 
 
*
 
Akik aktívan támogatják munkájukkal, hogy a Miss Spinner International 2017 szépségverseny esélyt adjon minden nőnek, aki szeretne változtatni az életén: Orosz Barbara, Debreczeni Zita, Halász Éva (ruhatervező), Nemes Nóra (koreográfus), Pataki Zita, Till Attila, Harsányi Levente, Katus Attila, Bolya Imre (tréner).
 
 
 
A Miss Spinner szervezői üzenik a kerekesszékes hölgyek számára, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, és ne higgyék el, ha valaki azt mondja: ez nem sikerülhet! Továbbá kérnek mindenkit, hogy ha a környezetükben ismernek kerekesszékes hölgyet, akkor biztassák a jelentkezésre.
 
A felkészülés pillanatai és az események folyamatosan nyomon követhetőek a Miss Spinner közösségi oldalánJelentkezési határidő: 2017. március 14. 23:59.
 
Elődöntő: 2017. március 17, 10:00 - Nem adom fel! Café & Bar
Döntő: 2017. április 8. Szombat, 19:00 - Larus Étterem és Rendezvényközpont.
 
Fotók: www.spinnerszek.hu

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robag
2017. február 23. 15:08
Csinosak a hölgyek. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!