Ma inkább ne menjen ki az utcára?

2017. január 13. 12:25

A péntek 13-a a keresztény hagyományok miatt vált a babonás emberek misztikus napjává – mondta az InfoRádió által megkérdezett néprajzkutató. Tátrai Zsuzsanna szerint Magyarországon kevesen veszik komolyan ezt a napot.

2017. január 13. 12:25

Ma újra péntek 13-a van, ezért az InfoRádió utánajárt, hogy honnan ered a misztikus köntösbe bújtatott naptól való félelem, mi a babonák oka. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szerint a péntek 13-hoz köthető érzelmeknek főleg vallási okai vannak.

„Összeadódik a péntek és a 13. A pénteki napot általában szerencsétlennek tartotta a néphagyomány, hiszen nagypénteken keresztre feszítették Jézus Krisztust, akinek a kínszenvedésére és a halálára emlékezik a keresztény egyház. Ennek a napnak a jelentését kivetítették az összes pénteki napra, és úgy vélték, hogy a pénteken végzett munka nem lehet áldás. Ehhez járul a 13-as szám, ami szintén a Bibliából ered, hiszen tizenhárman ültek az utolsó vacsoránál. A néphagyomány a 12-es számot a teljességnek gondolta, a 13-as pedig zavart keltett, hiszen arra utalt, hogy valami nincs rendben” – mondta a kutató.

Tátrai Zsuzsanna arról is beszélt, hogy manapság mekkora jelentőséget tulajdonítanak a péntek 13-a jelentőségének.

„Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van ennek, hiszen a legtöbb szállodában nem jelölik meg a tizenharmadik emeletet. Magyarországon nem hinném, hogy ma ezt bárki komolyan venné. Mindenesetre, ha valami rossz történik, akkor van mire fogni, hiszen az ember szereti a körülményekre fogni, ha problémája adódik. Szerintem mindenki vígan élje át ezt a napot ugyanúgy mint a többit. Itt vagyok én példának, akinek szerencséje van, hiszen felhívta az InfoRádió...” - mondta Tátrai Zsuzsanna.

A néprajzkutató kiemelte,: akik nem hisznek a babonákban, azok számára ez csak egy átlagos nap lesz, majd hozzátette: péntek 13-a is lehet bárkinek egy sikeres nap, csak pozitívan kell hozzáállni – zárul az InfoRádió írása.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2017. január 14. 10:54
Ezt a marhaságot! Pont a nép, amelyik a kétkezi munkából élt? Kihagyná a pénteket, Nagypéntek miatt? Pont, Máriát tiszteljük minden hónap 13-án. Ja, igen Ámerikából indult vagy 100 éve ez az őrület, hogy a 13, péntek szerencsétlen szám.....nem sorolom, mi mindennel egyetemben, ami ellentmond évezredes hagyományoknak. Ugye, tudja egy kutató, hogy a katolicizmus elterjedése előtt is voltak néphagyományok, amihez igazodniuk kellett a pápistáknak? Egy példa Máriagyűd, aminek forrásához már a kereszténység elterjedése előtti időkben is, többek között gyógyulásért, termékenység áldásáért, egy bizonyos Asszony tiszteletére jártak. Ma még egy fekete macsek is átment előttünk az úton, mégsem lett semmi baja, pedig nem különösen vigyáztunk rá. Igaz, nem volt farka, lehet az hatástalanította a mágiát. Az egész cirkusz a néphülyítés méltó példája, ráadásul tanult emberek terjesztik, ez a szégyen, nem a babonaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!