Ferenc pápa: Európát a migrációk formálták

2016. november 03. 10:06

A katolikus egyház feje szerint fontos az integráció, viszont különbséget kell tenni menekült és bevándorló között, a kormányoknak pedig óvatosnak kell lenniük, és csak annyi embert szabad befogadniuk, ahányat integrálni tudnak. Szokása szerint, Svédországból hazafelé tartva a repülőgépen beszélgetett a sajtó képviselőivel Ferenc pápa.

2016. november 03. 10:06

Fontos különbséget tenni migráns és menekült között – mondta Ferenc pápa szokásos, repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján Svédországból hazatérve a Vatikáni Rádió tudósítása szerint. A szentatya szerint a menekültek befogadása mellett integrációra is szükség van, otthont keresni, iskolát, munkát adni az érkezőknek. Be kell őket illeszteni a helyi társadalomba.

Azonban fontos különbséget tenni migráns és menekült között – figyelmeztetett a pápa. A migránsokat jól szabályozott jogok illetik meg és ezek szerint kell bánni velük. A menekültek viszont háborúk, éhezés, szörnyűségek elől menekülnek, ezért a menekültstátusz több odafigyelést, munkát igényel. Szerinte a kultúrák integrációjával kapcsolatban nem szabad megijednünk, mert Európát a különböző kultúrák folytonos integrációja alakította, Európát a migrációk formálták.

Elviekben nem lehet bezárni a szívünket a menekültek előtt, de a kormányoknak óvatosnak kell lenniük – mondta a pápa. Nyitottnak kell lenni a befogadásra, de figyelembe kell venni, mennyi embert képesek elhelyezni, ugyanis nemcsak befogadni kell a menekülteket, hanem integrálni is. Nem humánus dolog becsukni a szívünket, bezárni az ajtót, mert hosszú távon ennek ára van. Politikai szinten ugyanakkor nem szabad óvatlannak lenni, vagyis több embert befogadni, mint amennyit integrálni tudunk, mert ennek is megfizetjük az árát.

Szerinte ugyanis ha nem illesztjük be a menekülteket vagy a migránsokat a társadalomba, akkor elgettósodnak. Ha pedig egy kultúra nincs kölcsönhatásban a másikkal, akkor az veszélyes lehet – fejtette ki a pápa. A határaikat lezáró országok legrosszabb tanácsadója a félelem, a legjobb pedig az óvatosság – tette hozzá Ferenc pápa, aki egyéb kérdésekre válaszolva elmondta: továbbra sem lesznek női papok a katolikus egyházban; a szekularizáció a hívők langyossága és az önellátó ember gőgje miatt terjed.

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krakken96
2018. december 29. 00:02
tavaly még ő is azt mondta hogy mindenkit be kell fogadni mert hanem Krisztus ellen cselekszünk most meg tompit az állásán.kedves katolikusok ki is irányitja az egyházat?!nekem nagyon úgy tűnik hogy valaki a szavakat a pápa szájába adja,attól függően az emberek mit akarnak hallani! Aki egy igazi TÖKÖS pápát akar látni,nézze meg a young pope-t.
Maddox
2018. december 29. 00:02
Lófaszt, mama. Európát mindig is egy tőkés értelmiségi réteg formálta, akik várakat, utakat építettek, hadsereget toboroztak, államiságot szerveztek, később kórházakat, iskolákat, vasútvonalakat, egyetemeket hoztak létre, jelentős vagyont áldoztak mávészetekre, kultúrára, a barokk és reneszánsz sem a fűből nőtt ki. Ők formálták Európát, nem a vándor birkajuhász, nem a vándor útonállók, nem a parasztok, nem a török-perzsa kereskedők, de a szláv favágók is akkor migráltak, ha a német-magyar király hívta őket. Ők jöttek-mentek, de a mai Európát nem nekik köszönhetjük.
SwordFish
2018. december 29. 00:02
Ez nem pápa. Ez a Sátán szolgája.
3M..
2018. december 29. 00:02
A Sátán szolgája. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!