Kétszáz papnak készülő fiatal találkozott egymással

2015. március 16. 11:13

Kétszáz katolikus papnövendék vett részt március a kispapok országos találkozóján, Péliföldszentkereszten és Bajnán. Erdő Péter rámutatott: aki egyszer megkapta a felszentelést, az mindig számíthat az egyházi rend szentségéből fakadó kegyelemre, ami személyes tapasztalatokat messze meghaladó távlatokat képes nyitni.

2015. március 16. 11:13

A magyarországi papnövendékek és elöljáróik hagyományos évi zarándoklaton vettek részt Péliföldszentkereszten és Bajnán március 13–14-én. A találkozó záró szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be. A szemináriumok országos találkozóján, melyet idén az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet szervezett, több mint kétszáz papnövendék vett részt.

Legyen az országos kispaptalálkozó alkalom arra, hogy imádkozzunk a hivatásokért, az elhunyt paptestvérekért, és mindazokért, akik a hívek lelki életét segítve szolgálatot vállalnak – köszöntötte Nyíri Róbert, a bajnai Szent Adalbert-templom plébánosa a szentmisére összegyűlt hívőközösséget.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét a farizeus és a vámos imáját bemutató napi evangéliumhoz kapcsolta.

A papi hivatás lényege, hogy Krisztust vigyük az emberekhez. Biztos, alapvető, egész életre szóló kapcsolatban kell lennünk magával Krisztussal, hogy aztán tőle fordulhassunk az emberek felé, az Ő kegyelmi erejével és örömével – figyelmeztette a papnövendékek zarándokló közösségét Erdő Péter. Hozzátette: aki egyszer megkapta a felszentelést, az mindig számíthat az egyházi rend szentségéből fakadó kegyelemre, ami személyes tapasztalatokat messze meghaladó távlatokat képes nyitni.

Hat éve, a papság 2009-ben meghirdetett éve óta, minden évben összegyűlik az országban tanuló összes kispap, hogy együtt imádkozzanak, gondolkodjanak.

Frankó Tamás, az esztergomi szeminárium prefektusa a Magyar Kurírnak elmondta: évente három-négy alkalommal tudnak találkozni országos szinten a kispapok, kiemelendő a szemináriumok közötti focibajnokság és tavasszal az Unitas, a szerzetes- és papnövendékek találkozója. További lehetőséget adnak a szemináriumi kirándulások. Mindennek köszönhetően élő kapcsolat alakult ki a növendékek között, amit későbbi papi életükben nagyszerűen tudnak kamatoztatni.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2016. május 27. 12:11
Szélhámosok, paraziták. Jól fizetett semmittevők.
liberálzöld.
2015. április 27. 11:34
Gondolom külön hálószobája volt mindegyiknek .....
Sulammit
2015. április 27. 11:34
Rosszul gondolod. Nálatok a családban mindenkinek külön hálószobája van? Elővigyázatosságból?
Csomorkany
2015. március 25. 16:06
Mér? Elvtársaid szerint meg csodaszép emberi kapcsolat az, amit te így elképzelsz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!