Ferenc pápa: Rövid lesz a pápaságom

2015. március 13. 19:58

Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy úgy érzi, rövid lesz a pápasága, legfeljebb négy-öt év, és nem áll elegendő idő rendelkezésére az egyház hibáinak kijavítására.

2015. március 13. 19:58

Pápasága esetleges rövid időtartamáról beszélt Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet egyházfősége második évfordulóján a Televisa nevű mexikói televíziós csatornának adott – jelentette a Vatikáni Rádió. Ferenc pápa úgy fogalmazott: „az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz: négy vagy öt év. Nem tudom. Vagy kettő-három. Hát, kettő már eltelt”. Hozzátette: úgy gondolja, nem áll már elegendő idő rendelkezésére.

Az egyházfő bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott. Az idén 78 éves Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pápaságról való lemondás lehetőségét saját maga esetében nem mérlegeli. 

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa számos témában nyilatkozott a Televisa riporterének. Az interjúnak a Vatikáni Rádió honlapján közölt összefoglalója szerint elmondta, hogy Argentínába kivándorolt olaszok leszármazottjaként nem tudja nem észrevenni a világot sújtó bajokat és igazságtalanságokat. 

Az egyház hibái között azt említette, hogy az egyház „túlzottan klerikális” és nem képes megszólítani a laikusokat. A tavaly októberben a családról rendezett püspöki szinódussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a szinódust „túlzott elvárások” kísérték olyan összetett témákban, mint az elváltak áldoztatása vagy az azonos neműek párkapcsolata.

Ferenc pápa az interjúban azt is elárulta: leginkább az hiányzik neki, hogy észrevétlenül kiszökhessen egy pizzáért.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2016. május 27. 12:11
Nocsak, a bolondokat a Vatikánban sem tűrik el?
gwrf
2015. április 03. 20:50
ott kéne kezdeni, hogy magyarul leírod, mit is akartál mondani. Aztán pedig nem mástól vársz cáfolatot, hanem magad érvelsz mellette, mintegy bizonyítván, hogy nem puszta alpári ökörség, amit benyögtél, hanem megalapozott vélemény. Nem kis meló, elismerem.
duzur
2015. április 03. 20:48
Az átlag zsidó annyira érti a Talmud héber szövegét, amennyire az átlag katolikus a latint és amennyire a mai arabok értik a Korán nyelvezetét. Kétségtelen, hogy a pátosz, kedvesebben, "misztérium" kevésbé érvényesül a manapság használt nyelveken, de ezek a szövegek így mégis közelebb kerülnek a ma emberéhez.
MOPO3OB
2015. március 23. 15:51
Egy amerikai pápa USA székhellyel? Vagy csak a tradicionális mise miatt? Ez utóbbi már megvalósult, újra vannak tradicionális misék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!