Ferenc pápa: A karácsony legértékesebb ajándéka a béke

2014. december 21. 15:08

Ferenc pápa karácsonyi üzenetében arról beszélt, hogy sokan nem hallják Jézus kopogtatását az ajtójukon a világi elfoglaltságaik miatt. A szentatya szerint a béke a legértékesebb karácsonyi ajándék.

2014. december 21. 15:08

A karácsony üzenetéről beszélt Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján: a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából délben mondott beszédében azt kívánta, hogy az idei „valóban keresztény karácsony legyen, szabad minden világiasságtól”.

Az egyházfő hozzátette, hogy Jézus mindannyiunk ajtaján kopogtat, de sokan nem hallják meg világi elfoglaltságaik miatt. Szűz Mária azonban képes volt meghallani és felismerni az isteni üzenet pillanatát, pedig Mária Názáret egyszerű és alázatos lánya volt, aki az akkori római birodalom peremén élt – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a karácsony testvérünknek, Jézusnak a befogadása, aki a világnak a béke ajándékát hozza. A karácsony legértékesebb ajándéka a béke – mondta a pápa. 

A katolikus egyházfő képviseletében Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap a Rebibbia római börtönbe látogatott. A raboknak többek között imakönyveket adott át a Ferenc pápa válogatta imádságokkal. Az olasz főváros legnagyobb börtönében 2500 embert tartanak fogva, közöttük több mint háromszáz a nő, továbbá húsz kiskorú gyermek is az édesanyjával együtt nő fel a rácsok mögött. A rabok közel negyven százaléka nem olasz állampolgár. Sokan betegek, drogfüggők és családi segítség nélkül töltik le a börtönéveket – mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Krajewski érsek húsvétkor a másik római börtönben, a Regina Coeliben járt. Ferenc pápa március 21-én a nápolyi Poggioreale börtönbe látogat el. 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2017. március 17. 23:26
"Milyen elszegényedőkről beszélsz?" akikről a környezetemben is látom, hogy egyre rosszabbul élnek. és azokról is, akik bizonyára nem örömükben állnak szenteste napján a Blahától a Rókus kórházig az éhségsorban az ingyenkonyhához, gyerekekkel, amíg más otthon karácsonyfát díszít és bejglit eszik: http://szabadriport.files.wordpress.com/2012/12/541716_524054687612934_1274661995_n.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201412 azóta a Blahán betiltották - na nem a szegénységet, hanem az ételosztást.
Devian
2016. augusztus 29. 18:26
Mocskos vatikán
egysegelem
2016. augusztus 03. 03:56
2014-ben ebben meg hisz valaki?
potyka
2015. február 25. 14:00
Dicsértessék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!