Száz éves a Schönstatt Mozgalom

2014. július 16. 21:19

A mozgalom megalapításának századik évfordulójának tiszteletére Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a világ összes Schönstatt-kápolnájában, így az óbudavári kápolnában is – olvasható a Veszprémi Főegyházmegye honlapján.

2014. július 16. 21:19

A Schönstatt Mozgalom alapításának századik évfordulóját, a Schönstatt kápolna alapkőletételének tizedik évfordulóját számos programmal ünnepelték július 5-én Óbudaváron.

Ünnepi szentmisével emlékeztek a kettős évfordulóról, melyet Márfi Gyula veszprémi érsek celebrált, Bíró László tábori püspökkel, az MKPK családreferensével, valamint a jelenlevő atyákkal és a lelkiségi mozgalmak vezetőivel.
 
A szentmise szónoka, Bíró László püspök beszédében megemlékezett Josef Kentenich atyáról, a Schönstatt Mozgalom alapítójáról. Bíró László püspök kiemelte: Kentenich atya célja a mozgalom megalapításával a családok felemelése volt. Szerinte a család olyan, mint egy bárka a bűn áradata közepette, amelyet a korszellem vihara tépáz.
 
Noé bárkájává kell válnia minden családnak Magyarországon, hogy át tudjuk adni a következő nemzedéknek az evangéliumot, az életet – hangsúlyozta homíliájában a tábori püspök.

A schönstatti apostoli mozgalom egy katolikus lelkiségi mozgalom, amelyet 1914-ben alapított Joseph Kentenich pallottinus szerzetes. A mozgalom tagjai sok nevelési programban, szociális segítő projektben, misszionárius, kulturális és politikai területeken köteleződnek el, főleg közösen más lelki közösségekkel és egyházi kezdeményezésekkel. A mozgalom magyar központja a Balaton-felvidéki Óbudaváron található. Magyarországon 1983-ban jött létre a Schönstatt Családmozgalom, amely évente rendez egyhetes nyári családos lelkigyakorlatokat. Külön fiú- és lánymozgalom is létezik, a cél a fiúk és lányok gyakorlati családi életre nevelése.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!