Négy püspöki konferenciát szeretnének a volt Jugoszlávia főpásztorai

2014. április 18. 10:39

Az egykori Kis-Jugoszlávia országainak még egy közös katolikus püspöki konferenciája van. A főpásztorok azonban úgy látják, könnyebb lenne az élet, ha szétválhatnának. A probléma, hogy így lenne két, illetve egy fős püspöki „konferencia” is, habár ez nem volna példa nélküli a világon.

2014. április 18. 10:39

Az április 7. és 9. között a vajdasági Nagybecskereken tartott ülésük során Szerbia, Montenegró, Macedónia és Koszovó püspökei úgy döntöttek: kérvényezni fogják, hogy a jelenlegi egy nemzetközi helyett négy nemzeti püspöki konferenciát alkothassanak.

„Különböző helyzetben lévő és különböző problémákkal küzdő népek vagyunk” – mondja a négy nemzet katolikus püspökeit jelenleg egységbe tömörítő Szent Cirill és Szent Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkára, Német László, Nagybecskerek püspöke. A nemzetközi jelleg a püspök szerint egyfelől korlátozza a testület rugalmasságát, másfelől a nemzeti hatóságok ebben a formában nem ismerik el a konferenciát. Ráadásul mind a négy országnak saját nunciusa van, ami megnehezíti a Szentszékkel való kapcsolattartást.
 
A szétválás szempontjából némi nehézséget okoz, hogy míg Szerbia hat püspökkel tudna nemzeti testületet alakítani, Macedóniának és Montenegrónak csupán két-két, Koszovónak pedig egyetlen püspöke van. Német László atya szerint azonban „ez nem okoz problémát. Az egyház ismer hasonló eseteket, Moldáviában is egyetlen püspök alkot konferenciát. Ahhoz viszont, hogy a döntés hatályba léphessen, szükség van a római Püspöki Kongregáció jóváhagyására – írja a La Croix.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!