„Milyen kapcsolatban áll elődjével? Kért-e valaha tanácsot XVI. Benedektől?
Igen. A nyugalomba vonult pápa nem egy múzeumi szobor, hanem egy intézmény. Nem voltunk hozzászokva, hogy nyugdíjas pápa is van. Hatvan-hetven évvel ezelőtt nyugalmazott püspök sem létezett. Aztán jött a II. vatikáni zsinat, s most már ez is egy intézmény. Hasonlóan kell történnie ennek egy nyugdíjas pápával is. Benedek az első, s talán továbbiak is lesznek. Nem tudjuk. Ő visszahúzódó, alázatos, nem akar zavarni. Beszéltünk erről, s közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha látná az embereket, ha kimozdulna és részt venne az egyház életében. Egyszer idejött a Szent Mihály főangyalt ábrázoló szobor megáldására, aztán eljött ebédelni a Szent Márta-házba, karácsony után pedig meghívtam, hogy vegyen részt a konzisztóriumon, ő pedig elfogadta. A bölcsessége Isten ajándéka. Volt, aki azt szerette volna, hogy egy bencés apátságba vonuljon vissza, távol a Vatikántól. Én viszont a nagyszülőkre gondoltam, akik bölcsességükkel, tanácsaikkal erőt adnak a családnak, és nem érdemlik meg, hogy öregotthonban végezzék.
Nekünk úgy tűnik, hogy az egyházat a következőképpen kormányozza: meghallgat mindenkit, azután pedig egymaga dönt. Kicsit hasonlóan a jezsuiták legfőbb elöljárójához. A pápa olyan ember, aki egyedül van?
Igen is meg nem is. Értem, mire céloz. A pápa nincs egyedül a munkájában, mert sokan vannak, akik segítik, tanácsot adnak neki. Akkor lenne egyedül, ha úgy hozna döntéseket, hogy nem hallgat meg, vagy csak úgy tenne, mintha meghallgatna másokat. Viszont eljön a pillanat, amikor dönteni kell, alá kell írnia valamit, s ekkor bizony egyedül van felelősségérzetével.
Ön újdonságokat vezetett be, szóvá tette a papok bizonyos viselkedésformáit, ráncba szedte a Kúriát. Találkozott némi ellenállással, ellenkezéssel. Megváltozott-e már annyira az egyház, amennyire egy évvel ezelőtt szerette volna?
Tavaly márciusban semmiféle tervem nem volt az egyház megváltoztatására. Nem számítottam arra, hogy – mondjuk így – egyházmegyét kell váltanom. Úgy kezdtem bele a kormányzásba, hogy próbáltam gyakorlatba ültetni azt, ami az egyes kongregációkban a bíborosokkal való eszmecserék során felmerült. Cselekvésemben azt várom, hogy az Úr inspiráljon. Mondok egy példát. Szóba került, hogy szükség lenne a Kúrián dolgozó emberek lelki gondozására, és elkezdtünk lelki napokat szervezni nekik. Nagyobb súlyt kellett adnunk az éves lelkigyakorlatnak: mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy öt napot elcsendesedve, elmélkedéssel töltsön, míg korábban a Kúrián meghallgattak naponta három prédikációt, azután voltak, akik folytatták a munkát. (...)
De az emberek megértették ezt az üzenetet? Ön mondta, hogy a Ferenc-imádat nem fog sokáig tartani. Van valami, ami nem tetszik önnek az önről kialakított képben?
Szeretek az emberek közt lenni, a szenvedők mellett állni, örülök, ha meglátogathatom a plébániákat. Nem tetszenek az ideológiai értelmezések, nem tetszik, ha egyfajta »Ferenc pápa-mítoszt« gyártanak. Amikor például azt híresztelik, hogy éjszaka kiszököm a Vatikánból, hogy enni adjak a koldusoknak az Ottaviano úton. Meg se fordult a fejemben. Sigmund Freud mondta egyszer, ha nem tévedek, hogy minden idealizálás mögött agresszió lapul. Bántónak érzem, ha valaki Supermannek vagy valamiféle sztárnak ábrázolja a pápát. A pápa olyan ember, aki nevet, sír, nyugodtan alszik, és vannak barátai, mint mindenki másnak. Egyszóval normális ember. (...)
A botrányok, amelyek felkavarták az egyház életét, szerencsére már elültek. A kiskorúak ellen elkövetett visszaélések kényes témájával kapcsolatban a Foglio olasz napilap Önnek címzett nyílt levelet tett közzé, amelyet többek közt olyan filozófusok is aláírtak, mint Alain Besançon és Roger Scruton, hogy emelje fel hangját a gyermekeket kevéssé tisztelő szekularizált világ fanatizmusaival és rossz lelkiismeretével szemben.
Két dolgot szeretnék mondani. A szexuális visszaélések szörnyűek, mert mély sebeket okoznak. XVI. Benedek nagyon bátor volt, amikor utat nyitott. Az egyház pedig ezen az úton sokat haladt előre. Talán mindenkinél többet. A gyermekek elleni erőszak jelenségét feltáró statisztikai adatok elképesztőek, de azt is világosan megmutatják, hogy a visszaélések nagy többsége családi és rokoni körben történik. A katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely átláthatóan és felelősséggel lépett előre ezen a téren. Senki más nem tett többet. Mégis az egyház az egyedüli, akit támadnak.”
