Iránban újabb templomból tiltották ki a perzsa nyelvű keresztényeket

2014. január 06. 08:26

A teheráni Szent Péter-templom is csatlakozott azon kulturális épületek sorába, ahová a perzsa nyelvű keresztények számára tilos a bejárás. Mostantól kezdve csak az iráni keresztény közösség legrégebbi képviselői: az örmény és az asszír családok vehetnek részt a szertartásokon – írja a Magyar Kurír.

2014. január 06. 08:26

A Mohabat News cikke szerint a Szent Péter-templom lelkésze, Sargis Benyamin december 8-án bejelentette, hogy a perzsa nyelvű hívek – azaz mindazok, akik az utóbbi időkben tértek keresztény hitre, és egyébként a hívek többségét alkotják – többé nem léphetnek be a templomba.

Egy héttel a bejelentés után a templom őre valóban megakadályozta, hogy néhányan bemenjenek közülük, és kijelentette, hogy akkor sem engedheti be őket, „ha nem istentiszteleti célból kívánnak bemenni”. Meg nem erősített hírek szerint Benyamin lelkész azt is kijelentette, hogy innentől „a misék egésze, beleértve a szentbeszédet is, nem az Iránban hivatalos perzsa nyelven, hanem más nyelven fog elhangozni”.

Az iráni templomok a kormány, és elsősorban az Iszlám Forradalmi Gárda nyomása alatt állnak. A hírszerzési minisztérium már a lelkészi bejelentés előtt személyi igazolványt és „személyes információkat” kért a Szent Péter-templomba belépőktől. A Mohabat News szerint „ezt azért csinálták, hogy megfélemlítsék a templomba járókat, és hogy megakadályozzák őket a szertartásokon való részételben”.

Mostantól kezdve csak az iráni keresztény közösség legrégebbi képviselői: az örmény és az asszír családok vehetnek részt a szertartásokon. A keresztény hírügynökség szerint ebből az következik, hogy „mivel minden perzsa hívet kirekesztettek, előbb-utóbb teljesen be fogják zárni a templomot” – tájékoztat a La Croix.

2011 óta az iráni templomokra gyakorolt nyomás nagyon megnőtt. Az újabban áttért hívek közül többeket is börtönbe zártak, megzsaroltak vagy zaklattak. Több keresztény templomot is bezártak a perzsa hívek előtt. A latin katolikus egyházat sem kímélik: a szalézi Ignazio Bedinit, Iszpahán püspökét is arra kötelezték 2013-ban, hogy tiltsa meg perzsa híveinek a miséken való részvételt a teheráni Szent Ábrahám-templomban. A hatóságok ezen kívül minden keresztény egyháznak megtiltották, hogy új tagokat vegyenek fel.

Benyamin lelkész bejelentése ellentétben áll a Hasszán Roháni elnök vezette új rezsim látszólagos nyitási politikájával. Roháni elnök december 25-én a Twitteren jókívánságait tolmácsolta Ferenc pápa felé, akit „a szeretet, az irgalmasság és a barátság prófétájának” nevezett, illetve „békét és virágzást” kívánt neki az új évre. Ugyanaznap egy karácsonyfa előtt, keresztények társaságában fotóztatta magát azt hangoztatva, milyen „megtiszteltetés számára, hogy ezen a különleges napon időt tölthet Krisztus híveivel, akik oly sok áldozatot hoztak Iránért”.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!