Isten szolgáinak szolgái és a kapitalizmus

2013. december 25. 11:32

Ha megnézzük a három legutóbbi pápa gazdasági elképzeléseit, a lassan szentté avatott kapitalista II. János Páltól egy világszintű szabályozói szervért kiáltó Benedeken át a marxizmussal kokettáló Ferencig jutunk.

2013. december 25. 11:32
Stubnya Bence, Szalai Bálint

„A pápa szerint viszont azok az ideológiák, amelyek a beavatkozásmentes szabad piactól várják a társadalmi igazságosság megteremtését, naivan bíznak a hatalmat bíró gazdasági elitekben, pedig valójában egyáltalán nem igaz, hogy az ilyen rendszerekben mindenki automatikusan jól járna. Ferenc azt mondta, a szabadpiaci elvek azt ígérték, hogy „ha a pohár tele lesz, akkor kicsordul belőle valami a szegényeknek is”, de ezzel szemben a valóságban csak annyi történt, hogy amikor a pohár megtelt volna, varázsütésre mindig megnőtt, és végül semmi nem jutott a szegényeknek.

Ferenctől egyébként nem áll messze a marxizmussal kokettáló felszabadítási teológia, amely az 1960-as években jött létre Latin-Amerikában, mint a szegények politikai, gazdasági és lelki üdvéért harcoló teológiai irányzat és politikai mozgalom. Az is nagy hatással lehetett rá, hogy a kapitalizmusnak is csak a helyi, hírhedten korrupt formáját tapasztalhatta meg, ahol számos baloldali diktatúra társadalmi igazságosságra hivatkozva hozott legalapvetőbb keresztény értékeket sértő törvényeket, miközben a rendszer katolikusságát hangoztatta.

És bár az alapján, hogy argentin származású pápa olyanokat is mondott, hogy „a pénz bálványként való tisztelése új zsarnoksághoz vezet”, akár azt is hihetnék, hogy azon se szomorodna el, ha ezektől a mondásoktól legalább kicsit megremegnének a Wall Street falai, nem Marxéhoz, hanem leginkább a magyar származású gazdaságtörténész Polányi Károlyéhoz hasonló a pápa gazdasági gondolkodása. Polányi A nagy átalakulás című könyvében arról írt, hogy a tisztán piaci logika szerint működő társadalom nagyjából annyira utópikus, mint Marx kommunizmusa. Polányi szerint ezért a piacnak az embert kell szolgálnia, és nem az embernek kell a piachoz alkalmazkodnia. Ez az, amiben leginkább egyetértenének Ferenccel, ha Polányi ma élne.”
 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. december 26. 11:20
A pápa gazdasági elképzelései még egy Vatikán méretű államban sem működnek, nem hogy világszinten. Mossulini megdobta Vatikánt egy halom pénzzel, azt BEFEKTETVE abból jól megélnek. S persze a világ minden katolikus országából a Vatikánba folyó adóból. Vannak emberek, akik megdolgoznak a javakért és fizetik az adót, míg mások kivetik az adót és mások munkájából élnek. Az állam és az egyház ez utóbbi kategóriába tartoznak.
Öreg
2013. december 25. 20:43
Mintha már Nobel díjas közgazdászok is olyan véleményt közvetítenének, hogy a piac nem old meg semmit, az állam beavatkozása nélkül szétzilálja a társadalmat. Lassan visszajutunk Keyneshez és az erős-a piacot szükség esetén megregulázó- államhoz!
Akitlosz
2013. december 25. 19:23
A piacot lehet szapulni, de mégis csak a magáncégek és a magáncégek alkalmazottai termelik meg azt a sok sok pénzt, amiből ez a rengeteg kommunista szocilista politikus pénzt tud szórni.
tetigi
2013. december 25. 18:37
(Csöppet sem) tisztelt szerzők, mit kell ezen a blődlin érteni, hogy "a kapitalista II. János Pál"? A Wikipédia szerint "Érettségi után beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre és egy színjátszó iskolába. A náci megszállás idején az egyetemet bezárták, ekkor egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben dolgozott... 1942-ben jelentkezett az illegalitásban működő krakkói szemináriumba. Ebben az időben színtársulatban is játszott. 1946. november 1-jén szentelték pappá. Ezután a krakkói érsek Rómába küldte, hogy doktori tanulmányokat folytasson." A történetben sehol sem találom a vagyongyűjtés és a kezdeti tőkefelhalmozás folyamatát, (így pl. kádkőgyára sem volt Őszentségének).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!