Ötvenen tüntetnek a BKV-s elbocsátás ellen

2013. szeptember 03. 13:33

Mintegy ötven BKV-s dolgozó demonstrációt kezdett kedd délelőtt a budapesti Blaha Lujza téren, 150 ember tervezett elbocsátása ellen, a megmozdulást a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete.

2013. szeptember 03. 13:33

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ-KKDSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, az elbocsátásokat el lehetett volna kerülni azzal, ha a BKV az év elején létszámstopot vezet be, és a határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező dolgozók szerződéseit nem hosszabbítja meg.

A létszámleépítés elsősorban a buszvezetőket és a szerelőket érinti.

A létszámleépítés júniusban 200 fővel indult, de a menedzsment – a szakszervezetekkel történt tárgyalások után, másfél hónap múlva – 150-re csökkentette az elbocsátandók létszámát. Ezt két szakszervezet – a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) – elfogadta. 

Nemes Gábor, azonban azzal érvelt: ha másfél hónap alatt negyedével lehetett csökkenteni az elbocsátandók számát, akkor az, kellő idő és szervezés után nulla is lehetne.

Az EKSZ-KKDSZ attól tart, hogy a buszvonalak további kiszervezése, az agglomerációs járatoktól való megválás, illetve a 4-es metró beindulása további elbocsátásokat hoz magával. Ezért javasolta az elnök azt, hogy a kiszervezett, illetve leadott vonalakon foglalkoztatottakat az új szolgáltató vegye át.

A demonstrálók – a nagykörútnak a tér túloldalán lévő járdáját is érintve – körbe járták a Blaha Lujza teret, amit a nap során többször megismételnek. A sor elején két aktivista egy „Nem kell féli - Összefogni” feliratú molinóval vonult, amelynek egyik oldalán a nagy hal kergette a kis halakat, a másikon fordítva. Délután – amikor várhatóan nő a demonstrálók száma – a nagy halat kergető kis halak képet rakják ki a téren, emberekből.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!