Szentbeszéd Árpád-házi Szent Margit ünnepén

2013. január 21. 08:06

A történelem pedig nem véletlenek sorozata, és nem pusztán az emberi erőfeszítések következménye. Isten gondviselése irányítja a sorsunkat.

2013. január 21. 08:06
Erdő Péter

Ma is élnek közöttünk, itt, Magyarországon, itt, ebben a városban is betegek, szegények, hajléktalanok. Olyan emberek, akiktől sokan félnek, sokan visszahúzódnak. Lehet, sőt kell is közösségileg gondolkozni, tervezni, a szociális és emberi problémák szervezett megoldásán fáradozni. De semmi nem pótolja az áldozatot is vállaló, személyes szeretetet. Mert élnek köztünk is hősies emberek, akik nem a reklám kedvéért, nem a nagy nyilvánosság ünneplése közepette, hanem szerényen végzik munkájukat a rászorulókért, Isten és az emberek iránti szeretetből. Mert csakis a főparancs a leghősiesebb emberszeretetet igazi alapja: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből«. Ha Jézus tanítása szerint a rászoruló emberben őt magát kell látnunk, ha magának Istennek tesszük a jót azzal, amit egynek a »legkisebbek közül« segítünk, akkor nincs határ. Akkor nincs ésszerűség, akkor nincs talán még józan mérték sem a segítő szeretetben. Isten iránt ugyanis teljes odaadással tartozunk.

Ebben a fényben látjuk Szent Margit hazaszeretetét is. Nem foglalkozott ő reálpolitikával, bár tehette volna, mert ezt is megkívánta a királyok bölcsessége. De ő semmilyen házasság és nemzetközi szövetség kedvéért nem mondott le Istennek tett fogadalmáról. Nem kért alóla felmentést. Ő mást tett a hazáért. Imádkozott, vezekelt érte, engesztelte Istent a hatalmasok és az ország bűneiért. Édesapja és testvére között közbenjárása és imája nyomán szűnt meg a véres polgárháború. Mintha az országon is úgy könyörült volna meg, mint a leprás betegeken. Izajás próféta könyvében olvassuk a hasonlatot, mely a bűneibe bonyolódó népet tisztátalanhoz, szinte lepráshoz hasonlítja: »Lám, megharagudtál ránk, és mégis tovább vétkeztünk; bizony, régóta lázongunk ellened. Olyanok lettünk, mint a tisztátalan, és igaz voltunk, akár a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink elsodortak, mint a szél« (Iz 64,4-5). Ezt a felismerést követi a próféta engesztelése: »Ne haragudj ránk annyira, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra« (Iz 64,8). Ugyanilyen lélekkel engesztelt Szent Margit is a magyar népért.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. január 21. 12:11
Jó meghatározás amit leírsz. Annyit még hozzátennék, hogy egy társadalom attól erőssebb ha nem a devianciák - köletezők, ha nem, egy hangos jelentéktelen kisebbség határozza meg a szabályokat. A szabályok (például az együttélési szabályok) azok amelyek, korra nemre és vallásra tekintet nélkül mindenkire érvényesek - legyenek. A szabályoktól lesz, egy társadalom élhető és nem egy csapat emberhorda, aki rárugja a WC ajtót és megkéseli a másikat. Egy hajéktalan nekem ne szarjon hugyozzon összevissza az aluljáróban , ne hédereljen ha van fütött hely- ahol aludhat, ha van étel amit kap. Ellene vagyok minden lumpenréteg támogatásának aki- semmit sem tesz a saját érdekében. Legyen az cigány -vagy hajléktalan! Aggyá- mer jár! Lószart. Tegyél Te is - valamit.
antioligarcha
2013. január 21. 12:01
Igen, itt lenne már az ideje, hogy ne csak egyéni erőfeszítések szintjén jelenjen már meg ez a keresztényiség. Hanem az állam szintjén is. Én nem sajnálom a hajléktalantól azt, amit én katonaként kaptam az államtól 1,5 éven keresztül (20 ágyas körlet, emeletes vaságy, zárható szekrény, étkezés, mosás). Kapja meg ő is. Lakást, rendes fizetést, meg nőt mi sem kaptunk a seregben. Azt mindenkinek szereznie kell. De ha megkapta a hajléktalan, amit én katonaként, akkor ne feküdjön az aluljáróban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!