Vádat emeltek a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ellen

2012. december 08. 09:09

Vádat emelt a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, különösen nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése miatt a Somogy Megyei Főügyészség – közölte Horváth Szilárd főügyész pénteken az MTI-vel

2012. december 08. 09:09

A nyomozás során a gyanúsított mellett 225 tanút hallgatott ki a nyomozó hatóság, továbbá beszerzett számos szakértői véleményt, okiratot is. A vádirat szerint a vádlott 2006-2009-ben valótlan tartalmú elszámolási okiratokat nyújtott be, és jogcímtől eltérően használt fel pénzügyi támogatásokat négy esetben is: több mint 39 millió forint, csaknem 19 millió forint, 64,5 millió forint, továbbá15,5 millió forint értékben.

A vádlott az ügyészség szerint 2005 és 2010 között olyanok részére engedélyezte az adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak. A járulékfizetési kötelezettség havonkénti bevallását és teljesítését elmulasztotta, így 6 millió forintnyi nyugdíjbiztosítási járulékkal, 2,4 millió forint egészségbiztosítási járulékkal és 705 ezer forint munkaadói járulékkal rövidítette meg az állami költségvetést. 

A vádlott a vagyonkezelői kötelességeit megszegve 213,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy az egyházmegye által bérelt gondozóotthon bérleti díjához képest lényegesen magasabb összeg kifizetéséről rendelkezett a bérbeadó Fény Kft. részére. Engedélyezte, hogy a cég helyett az egyházmegye fizesse ki a kft. jelentős összegű számláit, és azt is, hogy ne fizessen bérleti díjat a püspöki pincészet bérlője, sőt a felújítással és működtetéssel kapcsolatos költségek egy részét is az egyházmegye fizette meg. A számviteli szabályok megszegése miatt a vagyoni helyzet áttekintése és ellenőrzése a Pécsi Egyházmegyénél és a Gaudium Nostrum Alapítványnál is elmaradt. 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy W. Gyula, a pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatója ellen tettek vádemelési javaslatot. Az alapfeljelentés mintegy harminc különböző vélt vagy valós visszaélést sorolt fel, ezeket további csaknem ötven cselekménnyel egészítették ki a nyomozás idején érkezett újabb feljelentések – írták a lezárult nyomozásról szóló rendőrségi beszámolóban. A nyomozást 2010 október végén rendelte a Baranya Megyei Főügyészség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „a püspökséggel ápolt jó kapcsolatára” hivatkozva kérte kizárását a nyomozásból, így került az ügy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysághoz. 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
acido domingo
2012. december 09. 23:54
Az ítélet (ha lesz egyszer) kései elégtétel lesz azoknak, akiknek az életét hosszú éveken át keserítette Wolf és főnöke.
acido domingo
2012. december 09. 15:24
Nem tudom. Lehet, hogy több nyomozás folyik, vagy hogy azt az ügyet végül ejtették.
acido domingo
2012. december 08. 21:01
Erről nem tudok semmit. Kezdettől a gazdasági visszaéléseken volt a hangsúly.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!