Díjakat adtak át a református zsinaton

2012. november 30. 18:39

Átadták a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának az Év könyve elismerését, valamint szeretetszolgálati, pedagógiai díjait pénteken Budapesten. Az elismeréseket Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök nyújtotta át a testület ülésén.

2012. november 30. 18:39

Az Év könyve díjat Mucsi Zsófia, a Kálvin Kiadó munkatársa, főiskolai tanársegéd kapta Házasságkönyv című kötetéért. Az ünnepségen Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora azt mondta: a könyv jó esküvői ajándék és indíttatást ad a lelkipásztorokkal folytatott beszélgetésekhez is.

Rozsnyai István, a zsinat diakóniai (szeretetszolgálati) bizottságának elnöke elmondta: a Kiss Ferenc-díjat Pinczés Julianna nyugalmazott műtősnővér, a miskolc-tetemvári gyülekezet tagja, valamint Kontha Benőné, a majosházi református egyházközség diakóniai egyesületének elnöke kapta, aki a környékükön tíz községben szervezte meg a haldokló betegek fizikai és lelki ellátására vállalkozó hospice szolgálatot.

A pedagógusoknak járó Imre Sándor-díjat „a református iskolaügyért végzett áldozatos munkájáért” Nagy Rózának, a túrkevei református általános iskola igazgatójának ítélték oda. Laudációjában Hörcsök Imre, a zsinat dunamelléki egyházkerületi világi tagja elmondta: Nagy Róza irányítása alatt az iskola vöröskeresztes bázisiskola és ökoiskola lett, s az intézményt 2011-ben óvodával bővítették.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!