Messze még a nemzethalál Erdélyben

2023. január 11. 08:59

Elég valószínűtlen, hogy csupán egymillió magyar él Romániában: sokakról nem derült ki a népszámlálás során, milyen nemzetiséghez tartoznak. A számok kapcsán azonban van miről beszélni és vitázni.

2023. január 11. 08:59
null

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Közzétette a minap a népszámlálás előzetes adatait a román Országos Statisztikai Intézet, eszerint 19,053 millió ember él az országban, a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma pedig 2151 fővel haladta meg az 1 milliót. Ez drámai csökkenésnek tűnik: tizenegy évvel ezelőtt még 1 227 623-an vallották magukat magyarnak, ez a szám most mintegy 20 százalékkal csökkent, majdnem minden ötödik magyar eltűnt a térképről.

A számot, vagyis azt, hogy nem ment egymillió fő alá a magyarok lélekszáma, az RMDSZ és a magyarországi jobboldal is igen-igen visszafogottan ünnepelte – lapunknak tavaly Kelemen Hunor elnök azt mondta: „az biztos, hogy egymillióan megvagyunk”. Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöksége pedig drámai mértékű lélekszámvesztésről beszélt, és a tendenciára is rámutatott: „három évtized alatt elvesztettük közösségünk közel negyven százalékát”. Tény: a magyarság aránya 6,3-ről 6 százalékra csökkent. Hogy nem ment ez alá, az annak is köszönhető, hogy Románia össznépessége is csökkent, bár jóval kisebb arányban, 20,1 millióról valamivel több mint 19 millióra.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!