Kéri László elismerte, hogy Orbán Viktornak igaza lett

2024. február 23. 13:18

Amikor 1993-ban azt vetítette előre, hogy az MSZP vissza fog térni a hatalomba.

2024. február 23. 13:18

A Bibó István Szakkollégiumról, az ottani vezetői-oktatói tevékenységéről is beszélt az ATV és az Index közös podcast műsorában Kéri László politológus, aki érdekes részleteket is elárult az rendszerváltozás időszakáról.

A kollégiumban a Fidesz későbbi vezetőit is oktató Kéri arról beszélt, hogy Orbán Viktoréknak sokszor volt igazuk az ő óvatoskodásával szemben. Visszaemlékezése szerint ez többször is előfordult, így például már a párttá alakulás kapcsán is. 

A politológus elmondta, hogy 

már az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain kiderült, hogy Orbánék pillanatok alatt felnőttek a nagyok mellé. 

Ezzel együtt hitte, hogy be tudnak jutni a parlamentbe.

Kéri felidézte azt is, hogy 1993 március 31-én, a Fidesz ötödik születésnapi rendezvényén összeveszett Orbán Viktorral, aki akkor azt mondta, hogy az öt ellenzéki pártnak össze kellene állnia az MSZP-vel szemben, mert ha nem ezt teszik, a szocialisták megnyerik a választást. Kéri ezt őrültségnek nevezte, miután az MSZP-t akkor 10-12 százalékra mérték.

De végül kiderült, hogy Orbán Viktornak volt igaza, 

hiszen az MSZP 53 százalékos eredménnyel megnyerte az 1994-es országgyűlési választást – ismerte el Kéri László. 

A teljes beszélgetést itt nézheti meg: 

Nyitókép: ATV/YouTube

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. február 24. 12:16
Ha Kéri László úr nevének betüit kicsit átrendezzük, ezeket kapjuk: KIÁLLÓ RÉSZ - Hát van egy kis pocija, de még elmegy, ILLÉS RÓKÁZ - Illés egy piás haver lehet, aki kiadósan felöntött a garatra, KÉRI SZÁLLÓ - Laci bácsi a vendéglátó iparba is belekotnyeleskedett... KIS ZÉRÓ ÁLL - Bár most éppen ül, ILLÓ ÉSZ KÁR - Igen, de ez nem csak örá vonatkozik... Él, SÓZ, IRKÁL - Ennél rövidebb életrajzot még nem olvastam. .....
Palatin
2024. február 24. 12:15
Kéri Laci bá már nagyon szeretné látni, hogy az ország egy füstgomolyként száll föl a magasba. Megkérdeztem öt, mint a "haza bölcsét" (bruhahahaa...): - Laci bácsi, ha az unió vagy a Nato kéri, beleugrasz a kútba? - Hát persze fiam, behunyt szemmel. Azt teszem, amit a Nyugat ugat. - De hát Laci bácsi, a Nyugat ki akar éheztetni és nyuvasztani bennünket. - Hát persze fiam, mert mi gonoszok vagyunk velük szemben. - De Laci bácsi, miért is vagyunk mi gonoszok velük szemben? - Hát azért fiam, mert ök ki akarnak éheztetni és nyuvasztani bennünket.
dryanwolf
2024. február 24. 07:30 Szerkesztve
Kéri László elismerte - igaza lett: "Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti (pedofilok) a Kun Béla- féle Lenin – fiúknál."
dryanwolf
2024. február 24. 07:15
"Orbán Viktornak igaza lett": Figyelj, 'Raszkolnyikov', az a helyzet, hogy jelentened kell rólam. (elismerte)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!