Elemző: A baloldal nem a két szép szeméért kapott milliárdokat

2024. február 20. 20:50

Zila János úgy véli, az államnak továbbra is minden eszközzel fel kell lépnie a külföldi finanszírozás ellen, ha el akarja kerülni, hogy külföldi érdekkörök eszközévé váljon.

2024. február 20. 20:50
null

Az Állami Számvevőszék a vonatkozó szabályok nyújtotta keretek között levonta a jogi következtetéseket abból a tényanyagból, amelynek java részét a baloldal külföldi finanszírozása kapcsán a közvélemény már megismerhette – közölte Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője azzal kapcsolatban, hogy kedden nyilvánosságra került ÁSZ-jelentés az ellenzéki pártok tiltott finanszírozásáról.

Ezt is ajánljuk a témában

Zila János: Politikai értelemben a játék véget ért

Politikai értelemben a játék véget ért, fogalmazott Zila, aki szerint világos – hiszen maguk a külföldi pénzek útjának egyengetői vallották be –, hogy a támogatás túlnyomó hányada Soros Györgytől származik, ahogy az is egyértelmű, hogy a pénzelt „civil” szervezetek „az ellenzék kezére játszottak”. Azt pedig mindenki érti, hogy 

a baloldal nem a két szép szeméért kapott milliárdokat. 

Korányi Dávid is elmondta a nemrégiben kiszivárgott felvételek tanúsága szerint, hogy itt befektetésekről van szó, márpedig minden invesztíció értelme az, hogy egyszer majd termőre fordul – idézte fel.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit jelent az ÁSZ jelentése?

Az elemző kijelentette, az ÁSZ jelentése annyit tesz, hogy az a forma, amit a külföldi pártfinanszírozáshoz választottak abban az értelemben is sikertelen volt, hogy nem volt alkalmas a 2022-ben hatályos jogszabályok megkerülésére. A baloldal nem pusztán a kampányköltés kapcsán előírt törvényi korlátozást lépte túl 193 millió forinttal. 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom a baloldali pártok helyett finanszírozta az ő mandátumszerzésüket szolgáló korteshadjáratot az Egyesült Államokból érkező összegekből. Márpedig ezt jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem tehette volna meg. Zila úgy véli, 

az államnak továbbra is minden eszközzel fel kell lépnie a külföldi finanszírozás ellen, 

ha el akarja kerülni, hogy külföldi érdekkörök eszközévé váljon.

A jogszabályok átalakítása megtörtént, az Országgyűlés az év végén elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt. Ugyanakkor sem az újonnan felállt Szuverenitásvédelmi Hivatal, sem a titkosszolgálatok nem hunyhatják le a szemüket egy másodpercre sem. Azok az amerikai baloldalhoz köthető érdekkörök ugyanis, amelyek 2022-ben is mindent megtettek annak érdekében, hogy egy bábkormányt ültessenek a magyarok nyakába, nem gyengültek meg, a céljaik pedig az elemző szerint nem változtak.

Hogyan rendezheti az ellenzék a bírságot?

Az elemző kijelentette, a fizetendő bírság két részből tevődik össze. Egyik felét az Állami Számvevőszék levonja a pártok jövő évben esedékes állami támogatásából, a másikat be kell fizetniük a pénzügyi ellenőrző szerv majdani felszólítását követő tizenöt napon belül. Ha ez nem történik meg, akkor végső soron a NAV hajthatja be a büntetést. Az ÁSZ jelentése értelmében a baloldali összefogás pártjainak egységesen 43,5 millió forintot kell leróniuk. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Soros Alex Facebook-oldala


 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2024. február 20. 23:18
Kéne egy jó amerikai ügyvéd, aki utána néz Korányiéknak. A videóban emlegettek adóelkerülést....... Könnyen lehet, hogy az amerikai törvényeknek nem felelnek meg.
Kristály
2024. február 20. 21:52
Ezt a vén kancsót az élteti hogy mindehol pénzért mennyi áruló vásárolható. 4 év múlva Lengyelország csődben lesz mert mindent kifog szipolyázni a befektetésének 4-5 szeresét. Ez volt nálunk 2006 és ez lenne ha libsik kormányoznának.
lenyegtelen
2024. február 20. 20:56
Ez amúgy teljesen rendben is van... Kérdés, hogy mit terveznek a nyíltan hazaárulást elkövető politikusokkal szemben, akik idegen hatalom képviselőivel tárgyalnak a kormány megbuktatásáról... Szintet kellene lépni már... ha már vannak azok a fránya törvények... lehetnének már következmények is....nem csak a gyorshajtásnál...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!