Az Amnesty-vezér testvéréhez köthető cégtemetőben végezte Gyurcsányék bizalmasának vállalkozása is

2023. december 11. 09:15

Egyre nagyobb botrány bontakozik ki a jogvédő szervezet körül, a szálak pedig nem meglepő módon Gyurcsány Ferenc felé vezetnek.

2023. december 11. 09:15

Ahogy korábban megírtuk, az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, Vig Mórt, számlagyár üzemeltetésével és többrendbeli csalással gyanúsítja a hatóság. A Magyar Nemzet összefüggést talált a mostani és egy Gyurcsány Ferenc köreihez köthető korábbi ügy között.

Ugyanis Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ugyanahhoz a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került, 

amely a számlagyáras ügyvédként elhíresült jogászhoz, Vig Mórhoz köthető.

A baloldal 2022-es választási koalícióját segítő egyik vállalkozás a Webpredict Kft. volt, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője az a Dessewffy Tibor, aki korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmát is élvezte.

A lap értesülése szerint a Webpredict a mesterséges intelligencia eszközeivel segítette volna az egyesült ellenzék kampányát.

A társaság megalakulásának, működésének és megszűnésének időpontja is azt mutatja, hogy a vállalat valamiféle kísérleti projekt volt: a Webpredict 2021-ben alakult meg augusztusban, 2022-ben, a választási évben érte el legmagasabb bevételét, majd 2023 májusára már végelszámolás alá került. 

Dessewffynek van egy azonos nevű, Észtországban, Tallinban bejegyzett cége, a Webpredict OÜ, amely továbbra is működik. A magyarországi Webpredict 

összesen 408 millió forint értékben értékesítette szolgáltatásait három év alatt,

 azonban az Opten cégadatbázisa alapján mindössze 16 millió forintnyi adózott eredményt értek el.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook/NAV

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2023. december 11. 10:37
Már meg se lepődnénk, ha mindezek könyvelését is Szegiben végezné az a zseniális könyvelő hölgy. :D https://mandiner.hu/belfold/2022/10/konyveles-baloldal-belfold-datadat-szegi-tokaj
iimre
2023. december 11. 10:28
"A Magyar Nemzet összefüggést talált a mostani és egy Gyurcsány Ferenc köreihez köthető korábbi ügy között. Ugyanis Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ugyanahhoz a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került, amely a számlagyáras ügyvédként elhíresült jogászhoz, Vig Mórhoz köthető. A baloldal 2022-es választási koalícióját segítő egyik vállalkozás a Webpredict Kft. volt, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője az a Dessewffy Tibor, aki korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmát is élvezte." Vajon miért nem csodálkozik most senki? ;)
buckafej-2
2023. december 11. 10:22
Még szerencse, hogy egy dologban van náluk innováció, hogy lopják el a pénzeket. Összeszedik a sok okos embert, Dessewffy, Bajnai meg a többi, bevetnek mindenféle mesterséges intelligenciát, de a vége mégis egy Márki-Zay lesz meg egy nagy lebőgés. Az adományozók pénze meg lenyúlva.
makapaka2
2023. december 11. 09:43
Gyurcsánytól, KamuGeriig egy korrupt, ócska , bűnöző társaság!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!