Gwendoline Delbos-Corfield: Németország és Franciaország a gyenge pont, ők túl kedvesek Orbánnal

2023. október 17. 10:37

„Magyarország nem annyira elszigetelt, mint kellene” – hangsúlyozta az Európai Parlament magyarországi jelentéstevője.

2023. október 17. 10:37

Gwendoline Delbos-Corfield interjút adott a HVG-nek. Elmondta, gyakran jár Magyarországra, hiszen ő az Európai Parlament magyarországi jelentéstevője. Arról is beszélt, szokott magyar emberekkel beszélgetni, „akik igazából úgyis mindannyiunkat – civileket, politikusokat, az EU képviselőit – Soros emberének hívnak, ami teljes ostobaság”.

Soha nem kaptam Soros Györgytől pénzt, nem is találkoztam vele

 – fogalmazott. Hozzátette, nem érzi magát fenyegetve Magyarországon.

Hiába van kezünkben a teljes jogállamisági eszköztár, az EU még mindig túl finoman bánik vele”

– fejtette ki Gwendoline Delbos-Corfield. Mint elmondta, van, aki szerint a hetes cikk szerinti eljárás nem ér semmit. Úgy véli azonban, egy eszköz csak akkor nem ér semmit, ha nem használjuk.

„Az eljárás létezik, még a szankció lehetőségét is magával vonja, melynek legsúlyosabb formája az lenne, ha felfüggesztenék Magyarország szavazati jogát a Tanácsban. Ha ezzel élnének, az nagyon erős eszköz lenne az EU kezében, hiszen Orbánnak nem lenne lehetősége zsarolni” – hangsúlyozta az Európai Parlament magyarországi jelentéstevője.

Kifejtette, hogy meglepték azok a hírek, miszerint Magyarország hozzájuthat a kohéziós pénzek egy részéhez. „Tartok tőle, hogy a Bizottság szándékosan nem ad nekünk információt, hogy ne tudjunk arra reagálni” – mondta, majd hozzátette: felvetődött benne a kérdés, hogy nem egy piszkos játékot játszik-e a Bizottság.

Szerinte a Bizottságban

Németország és Franciaország a gyenge pont, ők néha túl kedvesek Orbánnal.

Más tagállamok, mint például az északi országok vagy a Benelux államok, kifejezetten aggódnak, különösen az EU bővítésének fényében. Nem akarnak egy második Orbánt. Ha nem vagyunk kemények a magyar miniszterelnökkel, azt a jelzést adjuk, hogy legközelebb mással sem leszünk azok” – fogalmazott Gwendoline Delbos-Corfield.

Magyarország nem annyira elszigetelt, mint kellene

Időről időre megjelennek olyan témák, amiknél újra az asztalhoz ültetik Orbánt, mert tudják, hogy ugyanúgy gondolkozik mondjuk mezőgazdasági, vagy kereskedelmi kérdésekben. Ezt én problémásnak találom. Jönnie kellene egy pillanatnak, amikor azt mondják, hogy ez az ember átlépett egy határt, és egyetlen ügyben sem tudunk vele együtt dolgozni. Szerintem ebben az esetben nem elég bátrak és nem tisztelik eléggé a jogállamiságot” – hangsúlyozta az EP-képviselő.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2023. október 24. 10:53
Sosem fogjátok megregulázni a magyarokat! Te pedig egy álnok hazug kígyó vagy. Kajla Éva sem találkozott soha Sorossal, sőt a bőröndjei sem voltak tele euró milliókkal ugye?
mai nap
2023. október 23. 16:59
Mondta már valaki ennek a hülye kurvának, hogy menjen a francba? És miért nem?
survivor
2023. október 18. 20:39
Zárjatok ki minket !!
Gonella
2023. október 17. 18:12
te világ nagy ostoba emlős! még most is orbán az ellenség? megette az agyadat az agyrágó bogár?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!