A Telex ebben az esetben szerintem valóban hibázott

2023. október 13. 17:54

Az alanynak viszont konkrétan semmi beleszólása abba, mit emel az általa elmondottakból címbe a szerkesztő.

2023. október 13. 17:54
Mérő Vera
Mérő Vera
Facebook

„Anyukám megkérdezte cseten, hogy lehet-e beleszólása az alanynak egy interjú címébe, és véletlenül olyan alaposan válaszoltam, hogy – az álláspontomat kicsit kibővítve – nektek is bedobom a témát:

Nincs az alanynak beleszólása a vele készített interjú címébe, sőt, az újságírónak se nagyon, kivéve legfeljebb a publicisztikáknál, ez alapból szerkesztői jogkör, nekem is rendszeresen megváltoztatják a címeimet, ez ilyen. Az alanynak viszont konkrétan semmi beleszólása abba, mit emel az általa elmondottakból címbe a szerkesztő, amiért cserébe a szerkesztőnek pedig illik etikusan eljárni, és nem olcsó, kattintásvadász címet adni, hanem olyasmit kiemelni, ami hitelesen, korrektül utal az interjút adó fél mondanivalójára.

A Telex ebben az esetben szerintem valóban hibázott a címmel, de az, hogy Kepes ezt nyilvános kirohanással torolta meg, amivel nyomást gyakorolt, szintén nem helyes, noha az egyet nem értésének természetesen hangot adhat.

A cím megváltoztatását nem feltétlenül tartom annyira tróger dolognak, mint a Népszabadság egykori főszerkesztője, Murányi András, az azonban aggályos, ha az ilyesmi reflektálatlanul, indoklás nélkül történik, ennek ugyanis nem az a tanulsága, hogy beláttunk egy hibát, hanem az, hogy engedtünk a nyomásnak egy nagyhatalmú, szakmai nagyöreg részéről, aki amúgy a Pulitzer-emlékdíjakról döntő grémiumnak is az elnöke. Ami egy, a díjra természetesen joggal aspiráló újságírókkal dolgozó lapnak felmerülhet, hogy szempont lehet.

Az ilyesmiben pedig a gyanú árnyékát is kerülni kell, ebben a tekintetben tehát jogos Murányi kritikája. Ami a jó hír: az ilyen és ehhez hasonló esetekből lehet akár tanulni is, az érintett feleknek, a szakmának és az olvasóknak egyaránt.

Ti hogy látjátok?”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. október 17. 15:53
Ez a Kepes sztori már vetekszik Gálvölgyi légzésével...országos ügy!
catalina11
2023. október 15. 13:09
hát igen, most, hogy győzött a magyar válogatott, most Kepes a téma...
catalina11
2023. október 15. 10:50
aki amúgy a Pulitzer-emlékdíjakról döntő grémiumnak is az elnöke." uramisten...
catalina11
2023. október 15. 10:44
szerkesztőnek pedig illik etikusan eljárni, és nem olcsó, kattintásvadász címet adni, hanem olyasmit kiemelni, ami hitelesen, korrektül utal az interjút adó fél mondanivalójára." ez most vicc?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!