A svédek szerint a hazaszeretet borzasztó

2023. szeptember 14. 19:23

Nyilván a hazaszeretet egy olyan országban már nem sokat jelent, ahol lassan több lesz a szír, afgán vagy török, mint a svéd.

2023. szeptember 14. 19:23
null
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo/888

„Legalábbis ez derül ki abból az »oktatófilmből«, amit a svéd diákoknak kell megnézniük társadalomtudomány órán, hogy elrettenjenek Magyarországtól.

Gimnazista koromban cserediákként jártam először Svédországban, Stockholmtól 500 kilométerre északra egy közepes méretű városban. A mai napig belém égett a kép, amikor a tanárón az első sorban jegyzetelő svéd diákok mögött ülő bevándorlók a tanárra egyáltalán nem figyelve, a lábukat felrakva dumáltak egymással. Kultúrsokk volt, ugyanis ha egy magyar iskolában csinálta volna ezt valaki, annak nem lett volna jó vége – teljesen jogosan, teszem hozzá.

Néhány évvel ezelőtt ismét volt szerencsém Svédországban járni, de akkor már mint riporter, aki a svéd állapotokat derítette fel. A diákkorom emlékei annyiban változtak, hogy mára az első sorokban ülő svéd gyerekek nagyon kevesen vannak, viszont a migrációs hátterű tanulók sokan és még inkább képtelenek az európai viselkedésre.

Hogy miért mesélem el ezt a történetet?

Azt szeretném érzékeltetni, hogy a Svédországnak akadna olyan dolga, amivel érdemes lenne foglalkozni és hasznosabb lenne, mint Magyarországról hazugságokat terjeszteni.

A Mandiner számolt be róla, hogy 2019 óta Svédországban a nyolcadikos tanulóknak bemutatnak egy »oktatófilmet«, amely 10 percben arról szól, hogy micsoda borzasztóan nagy diktatúrában élünk mi, magyarok. 2010 óta »a demokrácia megszűnt« – nyilatkozza a film főszereplője, Gulyás Márton. Olyan nagyágyúk beszélnek még a filmben, mint Judith Sargentini, a Magyarországot betegesen utáló és elítélő EP-képviselő, de természetesen nem maradhatott ki Guy Verhofstadt sem.

Hogy ezek az emberek kikészülnek Magyarországtól, az nem meglepetés. A legfájdalmasabb része a filmnek az, amikor egy Budapesten élő svéd lány mutatja a barátnőinek, hogy a magyar tankönyvekben olyan borzalmak vannak, mint a »hazaszeretet«. Hát, ez tényleg tragikus.

Nyilván a hazaszeretet egy olyan országban már nem sokat jelent, ahol lassan több lesz a szír, afgán vagy török, mint a svéd.

Ez persze legyen az ő problémájuk.”

***

Nyitókép: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. szeptember 16. 10:35
Svédország foshat évekig. Felzabálják magukat. A NATO csak rontana rajtuk.
Zolt
2023. szeptember 15. 20:07
Mindenhol diktatúra van Nézzük kaigeri:jelentéktelen számú szavazó és rájuk hivatkozva dönt.Azaz a kisebbség az úr. Ennek is fő oka lehet a megkülömböztetés tilalma ami ebben a formába lett a fő diktatórikai eszköz. Hiányzik talán egy kis kötelezettség kihagyás. Kb. "Az általános társadalmi szokásának /elvárásnak tiszteletben tartása mellett.,ennyi csak"Így már nincs joga a normálisnak megállapítania,hogy a homokos pedofil lesz,vagy homokos gyereket nevel.Nincs jog kielemezni ,ha pisti ől,nővé válik részben azaz megszűnik az eredeti neve,megtalálható e pisti,mint mari pl.Veszélyes dolog.Elvileg előbb utóbb ugyaz a tarsadalom épül ki ,mint ami ahonnan a migráns jön.Azaz a kisebbség fog jogait gyakorolva lenézve az adott ősi tatsadalmat.Nem védekezhetünk ellenük a megkülönböztetés tilalma miatt nincs jog.A beteg /részben rokkant kötelező dolgoznia menni,ahelyett hogy a támogatás összegét megkapna.Itt a fizikai munkára gondolok,rossz neki és minkatársai,helyette dolgoznak,az mert .....
pragmatika
2023. szeptember 15. 17:44
A "szabad" svédországban lassan már nem lehet az utcára kimenni. A környékünkön meg egyre több a német, meg a skandináv. Inkább a "diktatúrát" választják :-).
Akitlosz
2023. szeptember 15. 15:52
A hazaszeretetnek hazudott labancság a borzasztó. Az a banda, amelyik leváltja Petőfi Sándort Mária Teréziára nem a magyarok hazáját szereti. Legalábbis nem úgy, mint a hazaszerető magyarok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!