Demars – A polgárháború előérzete (2. rész)

2023. július 28. 11:20

Az Amerikai Népszavához és Bartus Lászlóhoz pontosan úgy kell viszonyulnunk, mint Kun Béláékhoz.

2023. július 28. 11:20
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„Látszólag persze teljesen mellékes és marginális ügyről van szó, egy nyilvánvalóan súlyos pszichés problémákkal küszködő, nyomorult kis gazemberről és annak lapjáról, illetve az abban megjelent szövegről, szövegekről.

Bartus Lászlóról és az Amerikai Népszaváról beszélünk. Az idei tusnádi tábor után írt »cikket« ez az alak, persze név nélkül. És most minden további felesleges szó helyett ismét idézetek következnek – öveket kérem becsatolni, jön Bartus!

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bartus László

Amerikai Népszava

Idézőjel

Nem vagyok könnyű helyzetben a megszólítással, mert Bayer Zsoltot nehéz nevezni mind kedvesnek, mind tiszteltnek, pedig mi nem vagyunk ismeretlenek egymás számára.

»Így Romániában sem lenne szabad megtűrni, hogy egy fasiszta diktátor ott intézzen Amerika-ellenes, EU-ellenes, Nyugat-ellenes és demokráciaellenes szólamokat, felszólításokat a magyar néphez és a világhoz.«

(...)

Tudom, könnyű lenne elintézni az egészet annyival, hogy ezek nem is emberek. Tényleg csábító gondolat. De sajnos azok. Emberek. Mondanám, hogy a honfitársaink, ha ezek esetében ennek lenne bármi értelme. De emberek. És ismerjük mindegyiket, Kun Béla, Szamuely és Cserny óta. S jó, ha tudjuk: ezekkel nincsen párbeszéd, nincsen semmi érintkezés, nincsen semmi emberi viszony – pedig emberek. De pontosan úgy kell viszonyulni hozzájuk, mint Kun Béláékhoz.

És ez iszonyodás. Ez a polgárháború előérzete.

(Utóirat: ezt követően Bartus a következőt produkálta: »Egyesek azért szorítottak, hogy ne fulladjon a vízbe, míg mások a Balatonnak szurkoltak. (…) Novák a magyar nép szimpátiáját azzal tudná megnyerni, ha látványosan belefulladna a Balatonba. (…).« Az egyik híve pedig ezt írta alá: »Az átkos Kádár rendszerben még normálisok voltak az emberek, gondolkodtak, használták a fejüket. Azóta sajnos ez mind megszűnt, helyette van a sudribunkóság.«

Így állunk, barátaim.)”

Nyitókép: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. július 29. 11:42
"Martell 2 2023. július 28. 18:01 Ezt a szektás komcsi elmebeteget addig kellene ütni amíg mozog." Kényszerzubbony, gyógyszerezés.
Almassy
2023. július 29. 06:24
Én felelősnek tartom a Mandínert, hogy hatás- és click-vadász okokból felerősíti a Kunbélácskák, genderRiták hangját... Közel sem érdemesek ezek az "emberek" arra, hogy napi szinten kellene az értékörző oldalt tájákoztatni (hergelni) a napiszarukkal. Ez a Mandíner részéról aljas indokból elkövetett népszerűsítés. Aki felemeli ezeket a senkiket a sárból annak sáros lesz a keze...
Martell 2
2023. július 28. 18:01
Ezt a szektás komcsi elmebeteget addig kellene ütni amíg mozog.
Akitlosz
2023. július 28. 16:42
A Mandinernél egy szinten van Bartus László és Bayer Zsolt. Az újság szerzői törzsgárdájához tartoznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!