Demars – A polgárháború előérzete (1. rész)

2023. július 26. 10:51

A magyarországi ellenzék és a sajtója egy emberként üdvözölte a román demarsot, ki egyetértve, ki röhögve vette tudomásul.

2023. július 26. 10:51
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„Úgy kezdődött, hogy a románok úgynevezett demarsot intéztek a magyar miniszterelnökhöz, amelyben felsorolták, miről beszélhet, miről nem beszélhet, s amiről beszélhet, arról hogyan beszélhet.

Ez önmagában nevetséges vagy vérlázító – mindenki döntse el maga, melyik.

Orbán Viktor – nagyon helyesen! – ismertette a románok intelmeit Tusnádon, s kommentálta azokat. Kommentjei közül pontosan abból lett botrány, amelyik a legszellemesebb volt, nevezetesen, hogy »ne emlegessen nem létező román közigazgatási egységeket«, mire Orbán úgy reagált, »mi soha nem mondtuk, hogy Erdély és Székelyföld román közigazgatási egység«.

A mondat, de jure és de facto igaz. Ugyanis a románok nem képesek közigazgatási egységként kezelni ezt a két területet, amely két terület amúgy ezer éve természetes (közigazgatási) egység, ám a mindenkori román hatalom retteg ettől, miképpen retteg az autonómiától is, éppen ezért Erdélyben és Székelyföldön ugyanazt a betelepítési és etnikai arányok megváltoztatására törekvő politikát folytatja, amelyet Ceausescu.

S hogy a magyar miniszterelnök szavai mögött ott bujkált az irónia? Ott. És ez a minimum, ami egy magyar miniszterelnöktől elvárható egy ilyen ostobaság és megalázási kísérlet nyomán.

A románok demarsának másik nevetséges vagy vérlázító kitétele pedig az volt, hogy a miniszterelnök ne emlegessen kollektív kisebbségi jogokat. Tessék mondani, miért is ne? A XXI. századi Európai Unióban nem léteznek kollektív kisebbségi jogok? Ezt mikor és ki jelentette ki? Megkérdezték erről a finnországi svédeket vagy éppen a baszkokat? Tessék mondani, miképpen lehetséges, hogy ennek hallatán Brüsszel nem intézett demarsot a románokhoz?

A választ persze tudjuk...

Ennyit erről.

Ami további figyelmet érdemel, az a magyarországi ellenzék és ellenzéki sajtó vérlázító viselkedése – most már nyugodtan elhagyhatjuk a nevetséges opciót.

Először is szögezzük le: ha a magyar külügy intézne ehhez hasonló demarsot a román miniszterelnöknek, akkor a románok – nagyon helyesen! – azonnal összezárnának, és az ellenzéki, valamint a kormánypártok egy emberként ítélnék el a történteket, nem különben a teljes román sajtó is.”

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. július 26. 16:56
Na akkor doboljunk: https://m.youtube.com/watch?v=whLwFPL3rPY&pp=ygUUSGVhcnQgY2hha3JhIGh1bmdhcnk%3D
gyaloggos
2023. július 26. 16:24
Catalina! AZT gondolom, erről OSTOBÁÉK nem szereztek volna tudomást, ha Viktor nem hozza ott szóba! AMÚGY meg lényegtelen, hogy OSTOBÁÉK mit mondanak erről IS!
catalina11
2023. július 26. 16:12
az elvtársak hozzák a Vörös Segélyt, és érzékenyek a szomszédok érzékenységére. Szabad észrevenni, hogy ez a demars egy gyermeteg csapda és egy USA házifeladat eredője. 1. Ha Orbán hallgat, akkor "hazai" ellenzék visít a gyönyörűségtől, hogy lám a bátor Orbán bekakál egy román demarstól. 2. Ha nem hallgat, akkor a románok felmutatják Sorosnak, hogy mi megpróbáltuk, mi el vagyunk határolódva Orbántól, nekünk jár a jó pont. 3. Orbán nagyon okosan a pofájukba öntötte szennyet.
gyaloggos
2023. július 26. 15:47
BAYER! ROSSZUL látod! LÉNYEGTELEN, hogy OSTOBÁÉK miképpen vélekednek erről! Ha zörögnek, hadd zörögjenek, igen-igen halk az a zörej! AZ a lényeg, hogy a csehek, szlovákok, románok úgy kormányilag mit gondolnak erről! MERT tényleg nagyon fontos a mai helyzetben, hogy a lehető legjobb viszonyt alakítsuk velük !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!