Ferenc pápa genderkritikus budapesti gondolatairól ír az angol lap

2023. május 01. 10:24

Az egyházfő a Karmelita kolostorban tartott beszédében elítélte a nemi ideológia „gyarmatosítását” és az abortuszt is.

2023. május 01. 10:24
null

A Catholic Herald című lap arról számolt be, hogy Ferenc pápa magyarországi apostoli útja során, a Karmelita kolostorban tartott beszédében elítélte a nemi ideológia „gyarmatosítását” és az abortuszt is.

A lap felidézte, hogy a különböző méltózások előtt tartott felszólalásában a pápa „az Európában egyre nagyobb teret nyerő populizmus formái és a szupranacionalizmus miatt is panaszkodott”.

„Ez az a veszedelmes út, amelyet az »ideológiai gyarmatosítás« azon formái járnak, amelyek

például azzal, hogy haladásként hencegnek az értelmetlen »abortuszhoz való joggal«, ami mindig tragikus vereség” – fogalmazott a Szentatya.

„Mennyivel jobb lenne egy olyan Európát építeni, amelynek középpontjában a népek állnak”

Majd azzal folytatta, „mennyivel jobb lenne egy olyan Európát építeni, amelynek középpontjában az ember és a népek állnak, hatékony politikával a születés és a család érdekében. Olyan politikával, amelyet ebben az országban figyelmesen folytatnak, egy olyan Európát, amelynek különböző nemzetei egyetlen családot alkotnának, amely megvédi minden egyes tagját” – idézte a lap a katolikus egyház vezetőjét.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Ferenc pápa beszéde előtt találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, akinek családközpontú kezdeményezései – köztük a három gyermeket vállaló házaspároknak járó állami prémium – hozzájárultak az ország születési arányának fellendítéséhez.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. május 02. 07:33
"......Ez az a veszedelmes út, amelyet az "ideológiai gyarmatosítás" azon formái járnak, amelyek eltörölnék a különbségeket, mint az úgynevezett genderelmélet esetében, vagy amelyek az élet valósága elé reduktív szabadságfogalmakat állítanak, például azzal, hogy haladásként hencegnek az értelmetlen "abortuszhoz való joggal", ami mindig tragikus vereség ... fogalmazott a Szentatya." Jó hogy a brit Catholic Herald EZT(!) megírja-kimondja, annál is inkább, mert a nyugati main stream média zöme és derékhada MINDERRŐL MÉLYEN ÉS REPREZENTATIVAN HALLGAT--MINT FING A FŰBEN. ŐK--ballibgenyóék..Washington Post és hasonlók--igyekeznek úgy csinálni, mintha a Szentatya Pesten egyebet se csinált volna a múlt hétvégi 3 itteni nap alatt CSAK a 'zorbánt baszogatta volna reggeltől estvélig..szakmányba....Azután hogy hányan és kik olvassák a Catholic Herald-ot(?)...no az egy másik kérdés.
Igazszó
2023. május 01. 20:17
Luciferit ellenpápává kreálta az a zsidó háttérhatalom, ami Benedeket, a pápát, fogságba vetette és elnémította. Pont olyan hiteltelen, aljas mocsok, mint a nagyváradi rabbi bíborosi köpönyegbe bújt unokája. Remélem hamarosan a pokolra jut mind a kettő.
fado
2023. május 01. 12:13
Transznemű antifák támadtak meg rendőröket és civileket Vasárnap az Antifa három tagját tartóztatták le egy Fort Worth-i drag show előtt, miután megtámadták a gyermekbarátként aposztrofált drag rendezvény ellen tüntetőket. Az egyik, magát nembinárisnak valló gyanúsítottat négyrendbeli testisértés vádjával tartóztatták le, amiért ellenállt a rendőri intézkedésnek, nem működött együtt házkutatáskor és megtámadott egy rendőrt – őt 22.500 dolláros óvadék ellenében szabadon engednék. Társait szintén hivatalos személy elleni erőszak miatt tartóztatták le.
Tapeino
2023. május 01. 11:42
"A lap felidézte, hogy a különböző méltózások előtt tartott ..." Értelem, mandi, értelem???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!