Kirúgták a 39 éves férfi pedagógust, aki szerint rendben van az, hogy egy 15 éves fiú a szeretője

2023. február 13. 16:43

A férfi azt mondta, emberjogi szervezetek védik, a Mandinernek azonban ezt tagadták, a PDSZ-szel kapcsolatban pedig a meleg férfi helyesbítette magát újabb videójában.

2023. február 13. 16:43
null

Ma kirúgták a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolából azt a férfi pedagógia asszisztenst, aki videóbejegyzésben mesélte el, hogy az szerinte teljesen rendben van, nem ütközik magyar törvényekbe, hogy egy 15 éves fiúval van szexuális kapcsolata – írja a Pesti Srácok. A 39 éves pedagógiai asszisztens szerint ő nem pedofil – amely mentális betegség –, hanem efebofil, ez a magyarázata szerint pedig azt a fogalmat jelenti, ha egy 18 éven felüli felnőtt egy 15-19 év közötti lánnyal vagy fiúval – esetében az utóbbival – létesít kölcsönös beleegyezésen alapuló viszonyt. Úgy véli, nyugodtan dolgozhat iskolában, ő nem lépi át a törvényesség határát, ő kikezdhetetlen.

Belefér a moralitásába, más véleménye meg nem érdekli

Ezután arról beszélt, hogy az ő moralitásába – ami személyes dolog – belefér, hogy ennyi idősen sokkal fiatalabb szerelme van, s nem érdekli, ha ezt mások elítélendőnek tartják. S elismerte azt is, hogy egy másik tiktokos fiókban nyilvánosan vetkőzik, de nem lépte át a 18 éves korhatárt.

Majd kijelentette, hogy amennyiben valaki „bemószerolja” valamelyik hatóságnál, azt beperli, s azt is elárulta, hogy olyan emberjogi szervezetek képviselik, mint a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnety International, illetve a Pedagógusok Demokratikus szakszervezete, mindezt ingyen teszik – s

képesek akár az Európai Parlamentig is elmenni. 

A Pesti Srácok szerint a PDSZ-es Nagy Erzsébet azzal védekezik, hogy ők csak munkaügyi vitákban segítették a pedagógiai asszisztens, erről az ügyről nem tudtak.

Később helyesbített, a PDSZ nem képviseli ebben az ügyben

A Mandiner is megkereste a PDSZ-t, illetve a TASZ-t, valamint a Magyar Helsinki Bizottságot. Azt kérdeztük tőlük, „igaz-e, hogy önök képviselik rágalmazási ügyben a férfit, aki a TikTokon kérkedett azzal, hogy 15 éves fiú szeretője van, milyen büntetőeljárások indultak már az ügyben? Önök elfogadhatónak tartják-e, hogy egy tanár ilyen jellegű szexuális viszonyt létesít?”

Időközben a pedagógiai asszisztens újra megszólalt, helyesbítette a korábbi nyilatkozatát a PDSZ-re vonatkozóan. Azt mondta, valótlanul állította, hogy a szakszervezet a jelenlegi ügyében mellette áll, a PDSZ jogsegélyszolgálata elsősorban csak munkajogi kérdésekkel foglalkozik. Ez pedig a büntetőjog kategóriájába tartozik.

A TASZ és a Helsinki Bizottság szerint a férfi nem fordult hozzájuk

A TASZ pedig a következőt válaszolta a Mandinernek: „a férfi nem fordult a TASZ-hoz, ezért nem ismerjük az ügye részleteit, de fontos leszögezni, hogy alapvetően itt nem egy jogi kérdésről van szó. Általánosságban annyit tudunk megállapítani, hogy egy 15 éves fiatallal nem bűncselekmény kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesíteni, legyen szó bármilyen nemű vagy szexuális irányultságú személyekről. Hangsúlyozzuk, hogy

alapvető fontosságú, hogy mindkét fél valóban szabad döntést hozva, önkéntes belátás alapján legyen részese a kapcsolatnak. Az, hogy az ilyen konszenzuális kapcsolatnak mennyiben van reális lehetősége bizonyos feltételek között, olyan összetett pszichológiai, pedagógiai és morális kérdés, amelyben a TASZ jogi területre korlátozódó szakértelme önmagában nem adhat iránymutatást.”

A Magyar Helsinki Bizottság azt írta, „a férfi szervezetünkkel kapcsolatban valótlan állítást fogalmazott meg, a Magyar Helsinki Bizottság nem nyújtott és jelenleg sem nyújt jogi képviseletet neki. Mivel a férfi nem ügyfelünk, vele kapcsolatban további nyilatkozatot nem tudunk tenni.” 

Nyitókép: Facebook

Összesen 292 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
050711
2023. február 14. 21:56
"Ashley Rison, 31, an employee at New Miami High School, is facing five years in jail after pleading guilty Wednesday to sexual battery and gross sexual imposition in response to allegations she had sex with a 17-year-old student" https://www.youtube.com/watch?v=Ik85XRRsqGI vagy egy másik https://velvet.hu/sztori/2012/07/23/elete_vegeig_a_bortonben_maradhat_a_diakjaival_szexelo_tanarno/ vagy https://www.blikk.hu/aktualis/elismerte-bunosseget-a-diakokkal-szexelo-tanarno-video/m2z3vhk
050711
2023. február 14. 21:27
Az USA-ban volt egy országos botrány, amikor egy fiatal tanárnő lebukott, hogy viszonyt folytatott egy 15-17 éves diákjával. Rohadtul lecsukták. Ha valakinek eszébe jut a tanárnő neve, légyszi' írja meg.
Jámbortalan
2023. február 14. 17:12
Kirúgták???? Itt a kiherélés lenne a legkevesebb
Szekértábor
2023. február 14. 10:58
Nem lehet elégszer ide idézni a tanár-diák viszonyról: "(4) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." (BTK 198 p.) https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200100.tv
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!