Vége, ennyi volt: Antsi visszavonul és nem politizál a jövőben

2023. január 06. 17:08

Aggodalomra azonban semmi ok, a zenélést tovább folytatja.

2023. január 06. 17:08
null

Hivatalos közösségi oldalán jelentette be az Antsi néven ismert, zenész, blogger, politikai aktivista, hogy a a továbbiakban nem kíván a magyar közélettel foglalkozni, hiszen ahogy fogalmazott: „Nem ebből élek, és – más elfoglaltságaim miatt – nem akarom az időmet pazarolni ezen a területen.

Antsi azonban mindenkit megnyugtatott: a zenéléssel nem hagy fel, sőt  egyéb szakmai jellegű kérdésekben és fejlesztésekben „továbbra is érdekelt”, ígérete szerint ezeket a tevékenységeket másként és más platformokon folytatja. 

Hopp, vagy mégsem?

A visszavonulását bejelentő posztja után egy órával új bejegyzéssel jelentkezett, amelyben a következőket írta:

„Nos még annyi kiegészítés – szoft humorral – hogy amennyiben a DK lesz az ellenzék legerősebb pártja köszönhetően a folyamatnak, amelyben bedarálja éppen a többi ellenzéki pártot,

Ezt nem merném kizárni jelen pillanatban.”

Nyitókép: YouTube

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. január 08. 11:10
OKÉ ANCSI, CSAK NEHOGY MEGGONDÓÓD A DÓGOT!
syphax
2023. január 07. 17:22
Csak nehogy meggondóóód magadat ANNUS!!! BAMMEG!
amca
2023. január 07. 16:45
Mandi, Bitte. Csinálj 1 kutatást. Ki mennyiért faxolná le azt a luvnyát. A Magam ajánlata 10 000 000 huf.
Vakfolt
2023. január 07. 16:33
A képen melyik az Ancsi, már ha rajta van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!