Hegyi Iván is megszólalt az angol-magyarról: Ez valóban bevonul a futball történetébe

2022. június 16. 06:21

A sportújságíró szerint „a nagyok a Nemzetek Ligáját nem veszik komolyan”, mégis: ez az angol vereség olyannyira jelentős, hogy a szövetségi kapitány állása komoly veszélybe kerülhetett.

2022. június 16. 06:21
null

A szenzációs kedd esti angol-magyar meccs után soha nem látott módon özönlenek a reakciók a történtekre, minden szinten és a közélet minden szereplőjétől. Ezek feldolgozásában portálunk is élen járt az elmúlt napokban.

Legújabban Hegyi Iván, a Népszabadság egykori sportújságírója szólalt meg, aki nem nevezhető az orbáni sportpolitika nagy hívének, az elmúlt években a magyar futballt is rendszeresen kritizálta.

Most azonban az ATV Startnak arról beszélt, hogy ezúttal nem lehet eléggé méltatni ezt a sikert, főleg, mivel Angliában csak egyszer nyert eddig a magyar válogatott, és az a 6-3 volt a magyar futball etalonja.

Az atv.hu beszámolója szerint meghökkentőnek és felemelőnek nevezte a tegnapi győzelem mértékét, hiszen négy góllal utoljára 1928-ban kapott ki Anglia hazai pályán.

A sportújságíró szerint ez a 4­-0 bekerül a futballtörténet legszebb lapjaira, és a nemzeti emlékezet része marad.

Bár elmondása szerint „a nagyok a Nemzetek Ligáját nem veszik komolyan”, Hegyi mégis úgy véli: ez az angol vereség olyannyira jelentős, hogy a szövetségi kapitány állása komoly veszélybe kerülhetett.

Hegyi messzemenően egyetért Marco Rossival abban, hogy ki kell élvezni ezt a sikert. Hozzátette:

azzal még várni kell egy ütemet, hogy a magyar futball jövőjével lehessen párhuzamot vonni, de ez „valóban bevonul a futball történetébe”.

Nyitókép: MTI Fotó, Beliczay László

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frady Endre
2022. június 16. 13:14
Frady Endre: Anglia – Magyarország 0-4 Arról zeng most ódát némi Kárörömmel elegy dalom, Csípjük meg magunkat, hé, mi!, Megreccsent a Birodalom! Négyet rúgtunk Angliának! Nem hat, de nincs kapott három, Tippmix Diem! - Gólj a Mának! Új Aranycsapatot várom! Örömteli meglepetés, Szájunk tátul, esik állunk! Határ csillagég lehet és Vébé címig meg sem állunk! „A becserélésemkor láttam, hogy a vörös szakállam az angolok eszébe juttatta a kegyetlen vikingeket és rögvest tele lett a gatyájuk! Meccs után azt mondták rólam, hogy én vagyok az új Puskás, már csak a pocakom miatt is. Ugyan már, Öcsi bácsi sosem volt ilyen jóképű!” /Ádám Martin, gólkirály és cserecenter/ „Martinka a legszebb viking, Marco Rossi pedig víg king! Fiam minden izma színhús, Emiatt az angol queen bús!” /Ádám Martin anyukája, a Paksi Öregnénik Cizellált Önképző Köre (PÖCÖK) konyhai falvédő szövegírója/ „Brit vért iszik Ádám Martin Martinivel after party-n” /Bond, James Bond, rázva, nem keverve/ „Jobban jártak volna az angolok, ha ki sem álltak volna. Akkor csak 0:3 lett volna a meccs. Így még 0:4, pedig nem is játszott Koplárovics Béla...„ /M. András, a költő legállandóbb és legmatematikusabb kommentelője/ „Hülye angolok, angol hülyék!” /francia végvári sportújságíró trubadúr/ „Ha a két kapufákról kifele pattanó labda befele pattan, ha magyaroknak nincs négyszer mázlijuk, ha nem állítják ki a játékosunkat, ha mi játszunk emberelőnyben, akkor kettő nullra győzünk! Kevésen múlott! Talán rajtam? Kevés vagyok? MONNYAKLE?!” /Gareth Southgate, angol szövetségi kapitány/ „Délikapu Geretnek Üzenjük, hogy eretnek! Monnyonle de izibe, Zsupsz a Temze vizibe!” /mértéktartó angol szurkolótábor/ „Még, még, még, ennyi nem elég! Nagy pénz, nagy foci, még nagyobb pénz, még nagyobb foci!” /Tao Teó, közpénzbetoló/ „Na, ugye!” /Orbán Viktor miniszterelnök, a Pancho Aréna telekszomszédja/ „Angliára küldtem delejt, Hős csapatuk így lett selejt! Remélem, hogy a megbízóm (Titok!) fizetni nem felejt...” /Biri néne, népnemzeti hangulatjavító javasasszony/ „Most, hogy hamarosan visszavonulok, rájöttem, hogy megmaradt egy csomó fölösleges táplálékkiegészítő tablettám. Gondoltam, odaadom a focista fiúknak. Úgy tűnik, nekik is bejön...” /Hosszú Katinka, úszófenomén/ „A csapatunk már majdnem tökéletes. Már csak a Liverpool magyar származású egyiptomi csodacsatárának honosítása van hátra és kész lesz az új Aranycsapat. Képzeljék csak el, amikor Szalai Attila és Szalai Ádám mellett Szalai Mohamed is a pályán lesz! Tényleg senki sem veheti majd el tőlünk a világbajnoki címet! Ahogy a lokálisan világhírű futball költő, Frady Endre mondja: Ha pályán lesz mindhárom Szalai, Leomlanak Jerikó falai!” /Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya/ „Callum Styles szerencsés sorsát látva angol világsztárok sora kezdte el gőzerővel felkutatni esetleges magyar őseit, hogy honosítását kérve bekerülhessen a magyar válogatottba.” /Daily Mail/ „Mi ez a vérszegény futballhimnusz?! Hogy lehet egy ilyen korszakos diadalról ennyire korszerűtlenül vernyákolni?! Egy görög sorstragédia során lefejezett siratóasszony is lelkesítőbb ódát zengene, mint ez az egyszerre tanult és vele született tehetségtelenséggel maga alá rímelő antitalentum! Ha anyám nemzedéke ilyen verseket olvasott volna a 6-3 után, nem csak a berni döntő előtti elődöntőt vesztettük volna el, de visszamenőleges hatállyal a pákozdi csatát és a honfoglalást is!” /Puzsér Róbert, kritikus/ „Ez a második legnagyobb totógyilkos meglepetés azóta, hogy Bruce Lee állítólag legyőzött a Colosseumban. Arról viszont köztudott, hogy egyrészt bunda volt, másrészt nem is sokkal élte túl...” /Chuck Norris/ „Elnézést kérek, a türelmetlenül hullámzó olvasótábortól, hogy kisebbik lányom általános iskolai ballagása miatt csak egy nap késéssel tudtam megírni ezt a kétségkívül korszakos művet!” /Frady Endre, költőgigász és hobbistatikus/ illusztrálva: https://fradyendre.blogspot.com/2022/06/anglia-magyarorszag-0-4.html
Abafy Alfréd
2022. június 16. 10:36
Az ilyen bartusféle söpredék azért jó a magyar közéletnek, hogy még alaposabban és mélyebben megutálja az ország az ilyen aljas , hazug gazembereket. Itthon már lejáratta magát, most a nagy víz túlpartjáról fröcsög ez az erkölcsi hulladék.
Búvár Kund
2022. június 16. 09:55
Szar Hegyi Iván!!!! Az egyik legundorítóbb féreg, aki valaha megfordult a magyar foci környékén! Pedig van belőlük bőven! Egy soha, semmit el nem érő okoskodó élősködő!!!
Gulyásleves
2022. június 16. 09:46
40 éve nem jutottunk ki a VB-re Mit kellene Hegyinek mondania ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!