Újabb érdekvédelmi szervezet ment neki Márki-Zay Péternek

2022. február 17. 18:12

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) is elítélte Márki-Zay korábbi nyilatkozatát.

2022. február 17. 18:12
null

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Facebookon közzétett közleményükben ítélték el a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, mint írják, „ismételten Márki-Zay Pétertől hangzott el egy olyan kijelentés, amelyet a vak emberek sértőnek érezhetnek”. A szervezet egy Márki-Zay által mesélt viccre utalt, amelyben a politikus vak emberekkel sem tűnt túlságosan együttérzőnek. Erről részletesebben ide kattintva olvashat.

Úgy véljük, remek humoristáink vannak, akik a szórakoztatást magas szinten művelik, így a magyar közönség szerencsére nincs rászorulva arra, hogy a politikában szerepet vállalók viccmesélésre adják a fejüket”

– írták, egyúttal sajnálatukat fejezve ki, hogy a választási kampány „felfokozott hangulatában egyes politikai tömörülések, illetve jelöltek részéről – gyakran akár csak a vicc kedvéért – elhangoznak olyan mondatok, amelyek egy-egy társadalmi csoport számára sértőek. 

Nem az első eset

Márki-Zay Péter még január végén egy facebookos bejelentkezés alkalmával beszélt fogyatékos újságírókról és Fidesz-ügynök kommentelőkről. Szóhasználata felháborodást keltett, több érdekvédelmi szervezet is tiltakozásának adott hangot.  Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége közleményben ítélte el a miniszterelnök-jelölt nyilatkozatát, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke pedig egyenesen úgy fogalmazott, Márki-Zay szóhásználata „egyszerű emberi tahóság”.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége is megszólalt, ők nyilvános bocsánatkérést követeltek Márki-Zaytól. Közleményükben úgy fogalmaztak, „a zéró toleranciát várjuk el, az ilyen tett nem relativizálható, nem lehet pusztán nyelvbotlásként, elhamarkodott kijelentésként kezelni”.

A fentiekhez újabb szervezet csatlakozott csütörtökön a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége képében.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2022. február 18. 07:49
Hogy lehet ezt a gyalázatos őrültet felvállalni? Emberek! https://index.hu/belfold/2022/.. "Amikor megkérdezik tőle – a vicc szerint természetesen – egy interjúban, hogy hát milyen dolog vaknak lenni, azt mondja, hát még mindig jobb, mintha néger lennék" – mesélte a viccet Márki-Zay Péter. gyalázat! Ezzel akar győzni az "ellenzék", ezt vállalja fel, viszi a hátán az "ellenzék"????
Rocktoberi
2022. február 18. 07:40
Ez a bugris Maky a politikusok állatorvosi lova. Oktatni fogják, hogy mit nem szabad egy politikusnak kiejteni a száján.
Gyzoltan
2022. február 18. 06:12
A degeneráltak is csatlakozhatnak, tiltakozhatnak! Teljes, kiváltságos jogú magyar állampolgár csak az lehet, aki szellemi vagy fizikai hiányosságot fel tud mutatni... Magam előtt a kép, amint a jó kondíciójú harmincas férfi a fehér botjával benyomakszik a metróba, s gyakorlatilag kipenderíti az első üllőhelyen lévőt, olyan ötvenes férfit, ki jámboran át is adja a helyét, csak mikor felkelt, látom, hogy nyomorék szintig mozgáskorlátozott... Diszkréten megemlítem neki a szituációt, semmi reakció, talán fel sem fogta... Na, persze, egyedi eset, általában nem ez a jellemző... No, és társadalmilag?
skin777
2022. február 18. 00:42
Aztán ebben a stevie wonderos viccben mi volt sértő?? Stevire nevetne legjobban. Orbán magas,vékonyos béna kapitány hasonlata miért nem vágja ki a biztosítékot. Meg a törpés plakát??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!