Gulyás: A választás tétje, hogy a múlt térjen vissza vagy a jelen folytatódjon

2021. december 31. 10:58

Azért számít Fidesz-győzelemre, mert ez a választás minden korábbinál világosabb alternatívákat kínál, két kormány teljesítményét lehet összemérni, jelentette ki a miniszter az Atv-nek adott interjújában.

2021. december 31. 10:58
null

Gulyás Gergely szerint a 2021-es év legnagyobb sikere az volt, hogy döntetlent értünk el a világbajnok Franciaország ellen a Puskásban és az előző világbajnok Németország ellen Münchenben, emellett Szilágyi Áron harmadik aranya Tokióban számít még annak. A fideszes politikus azt nyilatkozta az Atv-nek, hogy nem lepődne meg, ha jövő ilyenkor is miniszteri nagyinterjú készülne vele. Azt reméli, hogy a következő választásokon a polgárok többsége ismét amellett foglal állást, hogy a polgári kormányzás folytatódjon.

A választásokat kell megnyerni, nem a közvélemény-kutatásokat

Egyébként egyik közvélemény-kutatásnak se hisz, ebben Kovács László egykori MSZP elnökkel ért egyet, a választásokat kell megnyerni, nem a közvélemény-kutatást. „A lényeg, hogy '22-ben azok térnek-e vissza, akik 2002 és ’10 között egyszer már bizonyították, hogy alkalmatlanok az ország kormányzására vagy pedig a polgári kormányzás folytatódik” – fogalmazott. A választás utáni miniszteri ambíciójáról azt mondta, eddig is megtiszteltetés volt a kormány munkájában részt venni, ezután sem lenne másképp.

Arra kérdésre, hogy 2022 áprilisában min múlik, melyik az a leglényegesebb kérdés, ami eldönti, hogy a kormányoldal győz, vagy az ellenzék, kijelentette, az a kérdés, hogy a múlt térjen vissza vagy a jelen folytatódjon. A jelen folytatása a rezsicsökkentést, a benzinárplafont, a minimálbér-emelést, a gyermekvédelmi törvényt, a migráció elutasítását és kerítéssel körülbástyázott szigorú határvédelmet, munkahelyteremtést, munka alapú gazdaságot jelent, a múlt visszatérése pedig a Gyurcsány-koalíció – állítja –, a kirakatküzdelmek mögött teljes az elvi egyetértés:

Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag szerves egységet alkotnak.

Gulyás kijelentette, ha a lényegi, tartalmi kérdéseket nézzük: Márki-Zay Péter ellenzi a rezsicsökkentést, Gyurcsány Ferenc kormányon kétszeresére emelte az áram és háromszorosára a gáz árát. A bevándorlás kapcsán Márki-Zay „befogadó társadalmat” szeretne, Gyurcsány Ferencék kerítést bontanának, a minimálbért a baloldali kormányok alig emelték, Márki-Zay Péter magát a minimálbért is ellenzi. Márki-Zay Péter szavai és Gyurcsány Ferenc tettei között teljes az összhang – jelentette ki.

Nagy tétet nem tenne rá a miniszter, hogy 2022 áprilisára már nem Márki-Zay Péternek hívják az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, de arra sem, hogy ő lesz. Gulyás szerint a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal, Gyurcsány Ferenc és az általa korábban náciként azonosított Jobbik elvtársi csókban egyesült és közösen indulnak a választásokon. Hogy ez milyen folyamatokat indít el a magyar politikában, azt csak a választások estéjén lehet látni, ezért elhamarkodottnak tartja a centrális erőtér temetését.

A Jóisten ajándéka, jutalom

Gulyás azt mondta, a magyar alkotmányos rendszerben száz mandátumra van szükség a kormányzáshoz, ezt szeretnék  megkapni, minden, ami efölött van, az a Jóisten ajándéka, jutalom, a parlamentbe jutó pártlisták számától függően pedig 53 és 60 közötti egyéni győzelem elegendő. S azért számít Fidesz-győzelemre, mert ez a választás minden korábbinál világosabb alternatívákat kínál, két kormány teljesítményét lehet összemérni. És ha ezeket összehasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy az ország előre lépett, vannak világos eredményeink a gazdaságpolitikában, a családpolitikában, a társadalom- és a nemzetpolitikában – fogalmazott.

Azt pedig ki meri jelenteni, ha újra Orbán-kormány alakul,

nem lesznek lakossági megszorítások, „nem lesz gázáremelés”,

a megszorítások ugyanis Magyarországon a Bokros-csomag óta a baloldali kormányok időszakát jellemezték. „Mi eddig sem vezettünk be megszorításokat és ezután sem fogunk, éppen azért, mert a polgári kormányok alatt a gazdaság teljesítménye teszi lehetővé ezeket az intézkedéseket”közölte.

Gulyás elárulta, Orbán Viktor miniszterelnök Kövér Lászlót kérte fel először, hogy legyen köztársasági elnök, de ő egyértelműen jelezte, hogy ahogy korábban, úgy most sem szeretné elfoglalni az államfői széket. A miniszter elmondta, őt is a legjobb meggyőződéssel támogatta volna, egyetlen fajsúlyos érvet tudott volna felhozni ezzel szemben: a Fideszben nehezen betölthető űrt hagyott volna a házelnök kivonulása a pártpolitikából.

(Fotó: MTI)

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2022. január 01. 12:04
Gulyás, a múlt (Kádár-rendszer) veletek tért vissza, csak afféle zombiként, mint a "Kedvencek temetője" filmben - nem a jó dolgokat vettétek át, hanem ami a rossz volt benne. Ami pedig a jelen folytatását illeti, az a további lecsúszást, az EU sereghajtóival versenyzést jelenti az utolsó helyekért.
masikhozzaszolo
2021. december 31. 19:00
Csak amit írtál, abból szemezgetek: szétosztogatott 1400 milliárd /volt miből/ 7000 milliárd hitel/ hazai, nem Sorostól 13 havi/ , vissza lehet adni krumpitermés is jó/, hasít a mezőgazdaság lopni?/ De hát kiosztotta, nem ellopta szegénységben dobogósok vagyunk,/ az EUstat szerint meg nem korrupció,/ a metró ügyre gondolsz, azt hozta fel az EU, az meg Gyurcsány, rossz ajtón kopogtatsz államadósság,/ nem nő, most jelentette be Varga, hogy törlesztünk kifosztottátok a kasszát,/ és fénylik az aranytömb az MNB-nél, de ha kifosztották, akkor ideadták nekem, lásd adócsökk, családtámogatás, vállalkozástámogatás, SZJA vissza deviza-belső adósság,/ az jó, az nem Soros örökkötvényes Paks2,/ az is jó, most adták át a finneknél az újat, akkor nekünk is kell Fudan,/ ha amerikának, EU-nak jó, és az egész világon jó, akkor nekünk is. Csinálunk majd hiperszónikus rakétát. Nekem kell olyan. kínai vasút,/ ültél már TGV-n. Na az is olyan. tankokra,rakétákra,/ kihagytad a 20 helikoptert, meg a harciszekérgyártást. Nekem kell a fa alá! Feleslegesen fárasztod magad. Elég annyi, hogy leírod: höhöö.. És már mindent tudunk, amit mondani akarsz. Írd be a gugliba, hogy chat rövidítések, és vedd fel ezt is a szócikkek közé. És hogy valami desszert is legyen: szoktatok minket nácizni. Mivel nem tudsz képet feltenni, a karlendítést hozzágondolom. Ill. az integetést.
Dezsőke
2021. december 31. 16:11
a jelen ne folytatódjon, inkább lépjünk a jövőbe...
Agricola
2021. december 31. 15:01
A Die Welt cikkének címe: "A nyitott határok és a jóléti állam nem járnak együtt". Márki-Zay Péter a baloldal miniszterelnök-jelöltje (a "futóbolond") viszont úgy véli: "még az inváziószerű bevándorlásnak is több előnye van, mint hátránya." Kaare Dybvad Bek szociáldemokrata politikusként nyilatkozott a Die Weltnek, szintén baloldali, mégis homlokegyenesen másként gondolkodik, mint a magyar baloldal miniszterelnökjelöltje. Kaare Dybvad Bek a dán bel- és lakásügyi miniszter szerint az 1983-ban bevezetett liberális menekültpolitika nyomán sokan érkeztek az országba. Ez fatális eredménnyel járt: magas munkanélküliség, bűnözés, nagyon alacsony fokú integráció a társadalmunkba és az oktatási rendszerünkbe. Fellazítják a bevándorlónegyedeket. Mindez azt is jelenti – tette hozzá a miniszter –, hogy egyes ingatlanokat nem lehet bérbe adni szíriaiaknak vagy szomáliaiaknak. Így elkerülik, hogy egyes negyedeket egy-egy csoport domináljon. Szociáldemokrataként mindig tudatában kellene lennünk annak, hogy nem a jól kereső, jó környéken élő emberek szenvednek a kontroll nélküli migrációtól, hanem a munkásrétegek. Mint mondta, a túl nyitott migrációs politika veszélybe sodorja a társadalmi összetartást. A Die Welt szerint a szociáldemokrata dán kormány szigorú bevándorláspolitikájával tudta visszaszerezni a munkások szavazatait – ez a politika sikerének egyik oka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!