Amerikai befektetőknek is el akarták adni a Városházát

2021. december 31. 13:28

Budai Gyula szerint a kétmilliárd forintnyi „jutalék” kiverte a biztosítékot, így a befektetők elálltak az üzlettől.

2021. december 31. 13:28
null

„Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát” – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, aki az erről szóló dokumentumokat eljuttatta a hatóságoknak is. A Városháza-gate apropóján felállított fővárosi vizsgálóbizottsággal kapcsolatban a képviselő úgy vélekedett, hogy a grémium nem érhet el sikert az ügy felderítésében, azt a rendőrségnek kell kivizsgálnia. Budai Gyulával beszélgetve a Mediaworks Hírcentruma rákérdezett Berki József szerepére a botrányban. Berki ugyanis bizalmasa volt Kiss Péter néhai MSZP-s miniszternek, akinek akkor közvetlen munkatársa Kiss Ambrus volt.

A rendőrséghez eljuttatott dokumentumok egy része elektronikus levelezés, amely Berki Zsolt és a vagyonkezelő ügyintézője, F. Ildikó és mások között folyt.

A beszélgetés során azokról az ingatlanokról esett szó, amelyeket a főváros árult, és amelyeknek a dokumentációját Karácsony Gergely is nyilvánosságra hozta” – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen bizonyítékok lehetnek a rendőrség kezében a Városháza-gate-ben.

Az amerikai vonal

A dokumentumokkal, elektronikus beszélgetésekkel kapcsolatban a honatya kiemelte, hogy azokat egy olyan ingatlanbefektetőtől kapta, aki egy amerikai beruházó érdekeit képviselte. Az amerikai üzleti kört szintén Berki Zsolt kereste fel azzal, hogy eladó a budapesti Városháza.

A befektetők szerint Berki kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, az üzlet végül nem köttetett meg. Budai Gyula szerint a tárgyalásokon részt vevő ingatlanos a hatóságoknak is hajlandó tanúskodni az ügyben.

A botrány tisztázására fővárosi vizsgálóbizottság állt fel, amelyről Budai Gyula úgy nyilatkozott: Tarlós István volt főpolgármesterrel ért egyet, aki azt mondta, hogy ezt az ügyet a rendőrségnek kell kivizsgálnia, mert erre nekik vannak megfelelő eszközeik. – Ha az érintetteket beidézik, akkor menniük kell, és a hatóság jó helyzetben lesz: náluk vannak a vágatlan beszélgetések, amelyeket kitehetik az asztalra, a tanúk elé.

„Amennyiben Bajnai Gordont beidézik, akkor a bizottságnak tegnap adott, a Facebookon nyilvánosságra hozott válaszain túl a hatóság előtt is számot kell adnia arról, hogy volt-e tudomása a jutalékos rendszerről és a városházi cápákról” – fejtette ki Budai.

A képviselő a baloldalnak az ügyet hárító kommunikációját úgy értékelte, hogy lehet bagatellizálni a Városháza-gate-et, ám a bizonyítékok mást mutatnak. „Ez jól felépített rendszer volt a vagyonkezelő ügyintézőjétől Berki Zsolton, Barts Balázson, Tordai Csabán – aki Karácsony jogi főtanácsadója – és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesen – akinek a felvételek szerint oda kellett adni a jutalékot – keresztül egészen Karácsony Gergelyig. Ezt a főpolgármester tudta nélkül nem lehet megcsinálni” – vélekedett Budai Gyula.

Fontos összefonódás

A botránnyal részletesen foglalkozó sajtó többször is írt egy fontos összefonódásról.

A jutalékos ember, Berki Zsolt testvére Berki József, aki annak idején a néhai Kiss Péter szocialista miniszter bizalmasa volt.

A tárcavezető egyik legközelebbi munkatársa Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes volt, aki akkoriban kabinetfőnökként segítette Kiss Péter munkáját. Ez jelenti a legfontosabb kapcsot Berki Zsolt és Kiss Ambrus között, csakhogy ezenkívül eddig nem derült ki, hogy Berki József bármilyen szerepet vállalt volna a fővárosi ingatlanügyekben.

„Átadtam a rendőrségnek olyan elektronikus leveleket, amelyekben Berki Zsolt mellett Berki József is szerepelt címzettként a fővárosi ingatlaneladások kapcsán. Az egyik ilyen a Rimaszombati úti adásvétel volt” – mondta a képviselő, aki a nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre nem szeretett volna többet elárulni.

Budai Gyula arról is beszélt, hogy volt ügyvédként úgy látja: az ügy hatósági kivizsgálása sokáig eltarthat, ez ugyanis bonyolult, szerteágazó történet, sok szereplővel. A képviselő arról is beszélt, hogy a botrány következményeként Karácsony Gergelynek és több helyettesének már rég távoznia kellett volna.

Nyomozások folynak

Mint ismert, a fővárosi ingatlanok eladása körüli botrányt még az Index.hu robbantotta ki, amikor november 4-én arról írt, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat eladná a főváros legértékesebb ingatlanját, a budapesti Városházát. A főpolgármester azonnal hírhamisítással vádolta meg a portált. Az Index.hu másnap bemutatott egy szerződést is, amely egy megbízás volt a Városháza értékesítésére Berki Zsolt cége és egy ismert ingatlanos vállalkozás, a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. között. Karácsony Gergelyék ezt is elbagatellizálták, és tovább tagadtak.

Ezt követően számos hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyek azt támasztották alá, hogy a fővárosi önkormányzat részéről volt szándék a Városháza értékesítésére. A hanganyagokban többször előkerült az üzletek után járó „jutalék”, amely egyértelműen egy korrupciós mechanizmusra utal. A csúszópénz mértéke tíz százalék volt, de lehetett alkudni belőle.

A felvételek szerint Berki Zsolt kapta meg a vesztegetési pénzeket, amelyeket azután továbbosztott,

a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez áramlott a „jutalék”, de utalnak arra is, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is kaphatott belőle. A hanganyagokon kiemelték: Tordai Csaba, a főpolgármester jogi főtanácsadója „nem pénzezik”. A Városháza eladásával kapcsolatban bevonták a tárgyalásokba Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is, aki Gansperger Gyula társaságában találkozott az orosz származású, milliárdos Rahimkulov család képviselőivel.

A tárgyaláson Bajnai elmondta: a befektetők számíthatnak arra, hogy több „cápa” is rámozdul az üzletre, és jutalékot fognak kérni a segítségért cserébe.

Így működik egy hatpárti koalíció”

– mondta a fővárosi baloldalra utalva. A volt kormányfő Barts Balázsnál „jóval magasabb szinten” győződött meg arról, hogy van szándék a Városháza eladására, utalt azonban arra, hogy a projekt támadható, nem tartotta szerencsésnek, ha a választásokig arról részletek derülnek ki.

A Mediaworks Hírcentruma kiderítette azt is, hogy

olasz befektetőknek is felajánlották a Városháza megvásárlását.

A folyamatban fontos szerepet töltött be Berki Zsolt, aki a birtokunkba került levelezés tanúsága szerint felvette a kapcsolatot egy Riccardo Salvatore nevű üzletemberrel. A történtek érdekessége, hogy november közepén, a Városháza-gate kirobbanását követően megpróbálták eltüntetni a nyomokat.

A Városháza körüli gyanús ingatlanügyletek miatt a rendőrség 14 feljelentés alapján nyomoz, egyebek mellett csalás, vesztegetés és hűtlen kezelés miatt. Nemrégiben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnél és a főjegyzőnél is házkutatást tartottak.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
De Molay
2022. január 02. 10:51
Kedveseim, a lényeg ebben a mondatban van: "Budai Gyula arról is beszélt, hogy volt ügyvédként úgy látja: az ügy hatósági kivizsgálása sokáig eltarthat, ez ugyanis bonyolult, szerteágazó történet, sok szereplővel." De a választásokig bizonyosan. Persze ha előkerül valami olyasmi, majd valamikor, ami bizonyítéknak tekinthető, csak büntessék meg aki sáros.
Rocktoberi
2022. január 01. 07:56
A felvételeken a kínai és orosz titkosszolgálat beszélt csak, hogy lejárassák Gelgőt és az embereit. Ugye milyen életszagú?
gyaloggos
2021. december 31. 18:29
A FOTÓT látván jutott eszembe! GORDON! HÁT sapka nélkül csak az USA-ban lehet, szabad tisztelegni! NAHÁT nahát és hm....?
szürkeSzarvas
2021. december 31. 18:29
A jutalékos moslékosok. Aki a folyamatokat ismeri-nem lehet meglepődve. A nagyösszegű "csúszópénz" "kikezelése"(igy nevezik a műveletet)-kényes és kockázatos.Ebben az israeli ingatlanosok (szoktak lenni) a királyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!