Máriaremetén közösségi liget épül

2021. július 19. 08:33

Az új szabadidőparkban a sportpályák mellett pihenést szolgáló utcabútorok, piknikhelyek is lesznek majd.

2021. július 19. 08:33
null

Megkezdődött a II. kerületi Gyarmati Dezső Uszoda és a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont melletti terület közösségi és sportcélú fejlesztése – írja a Budai Polgár című kerületi lap. Hozzátették: a Máriaremetei út – Szabadság utca – Kadarka utca – Áchim András utca által határolt részt változatos funkciókkal bővítik. Meghosszabbítják a futókör nyomvonalát, fitneszparkot, kerékpáros KRESZ-pályát és játszóteret is építenek. Mint írják, pingpong- és sakkasztalokat is kihelyeznek, valamint pétanque-, röplabda- és focipályákat is kialakítanak.

A PestBuda azt írtja, a ligetben a pihenni vágyókat új kiülőhelyek, egyedi tervezésű utcabútorok, nyugágyak és piknikhelyek várják majd. A tervek között szerepel egy olyan pavilon építése, amely rendészeti célokat szolgál, és klubhelyiségnek is alkalmas. A kerületi újság beszámolója szerint

a zöldfelületet is megújul, fákat, cserjéket, évelő növényeket ültetnek és vadvirágos gyepet alakítanak ki.

A kivitelezési munkálatok várhatóan egy évig tartanak majd. A fejlesztést a Gyarmati Dezső Uszoda kivitelezéséhez és környezetének megújításához megítélt 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból, a fővárosi „TÉR_KÖZ 2018” pályázaton nyert 300 millió forintból és a kerület saját költségvetéséből finanszírozzák.

Kép forrása: masodikkerulet.hu

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2021. július 19. 18:11
Na de ha már ennyi a kaltenbrunner itten, akkó ez mér is Remete? Amúgy mindegy, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. Mennyi marad a "választási kiadásokra", mennyi az epítgetésre - ilyesmik.
Chris75
2021. július 19. 15:55
na baszki :) mikori vagy? jajj azok a régi szép idők, mikor Viktor még itt lakott a Várhegyen, a hülye tolvajgyerek meg gyerkőcszállító RAV4-est akarta elkötni... a kiscsaj meg kitárazott rá :)))
Knerten
2021. július 19. 10:19
Ez a "liget" erősen egy foDballpályára hajaz, de ne legyen igazam. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!