A világon magyarok kutatják elsőként, mit csinál a koronavírus az aggyal

2020. május 13. 13:42

Sokasodnak az arra utaló bizonyítékok, hogy az idegrendszer és az agy is érintett lehet a fertőzésben.

2020. május 13. 13:42

A Covid-19-et főként légzőszervi betegségként ismertük meg, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az agyat is súlyosan érinthetik. Dénes Ádám és kutatótársai a világon az elsők között vizsgálnák koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát – számol be az mta.hu. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek.

Súlyos tüdőgyulladás, lélegeztetés, krónikus beteg, többségében idős emberek halála – nagyjából ezeket a kulcsszavakat halljuk nap mint nap, amikor az új koronavírus okozta megbetegedések leggyászosabb kimeneteléről beszélnek. A vírust SARS-CoV-2-nek nevezték el, a betűszó első fele pedig a súlyos akut légúti tünetegyüttes (severe acute respiratory syndrome) rövidítéséből származik, ami még egyértelműbbé teszi, hogy a betegség hátterében elsősorban légzőszervi tünetek állnak.

Ahogy azonban egyre több klinikai adat érkezik a betegségről, sokasodnak az arra utaló bizonyítékok, hogy az idegrendszer és az agy is érintett lehet a fertőzésben, és elképzelhető, hogy éppen a legsúlyosabb esetekben döntő jelentősége lehet az ilyen irányú kutatásoknak.

(mta.hu)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2020. május 13. 14:56
A dékásokat, Szélt és Hadházyt már tesztelték?
Türelem
2020. május 13. 14:49
lehet benne valami, egyre több kommentelő minden, egyébként összefüggést nem mutató helyzet kapcsán Orbánra gondol, ami súlyos pszichés zavarra, agyi defektusra utal.. Jó, felmentést élveznek a hatosztályosok.
nempolitizálok
2020. május 13. 14:46
Ballibsi szavazót.
Pandaka pygmaea
2020. május 13. 14:33
Hadházy és Karácsony agyát nem vizsgálják vajon? Elég érdekes hatása van rájuk a vírusnak. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!