Mintegy 143 ezren vettek részt a VOLT Fesztiválon

2019. június 30. 14:19

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.

2019. június 30. 14:19

Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között – olvasható a szervezők közleményében, melyet vasárnap küldtek el az MTI-nek. 

„Sikerrel debütált a fesztivál az új helyszínen, a régi szomszédságában, a nyitónapon a látogatók száma elérte a 40 ezret. Az idei tapasztalatok alapján szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál” – idézte a közlemény Lobenwein Norbert alapító-főszervezőt.

Hozzátette: az új helyszín biztosítja, hogy legalább tíz évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel. 

Sopron – a csillagok városa

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője azt emelte ki, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek biciklivel és sokan vitték magukkal a gyerekeiket is, akiknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel ötszáz rajzot kaptak. 

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rockzenekarokat kísérte. A Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult. Tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi show-jára, amelyből az év végére film is készül.

A Sopron – a csillagok városa projekt újabb székkel bővült, a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyeket a következő hónapokban Sopron belvárosában állítanak fel.

Páneurópai Piknik a Fesztiválon

A fesztivál szervezői idén a Médiaunió kampányához csatlakoztak, amellyel a tanárok megbecsültségét igyekeztek elősegíteni, emellett önálló helyszínen emlékeztek meg a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról.

Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni, Krasznai János fotóművész mozgó műtermében pedig fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat. 

A tájékoztatás szerint a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért, amellyel ismét országos rekord született, a vendégek egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségű vért adtak. 

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2019. június 30. 23:18
a Parov stelar elég jó volt...és ruzsa magdi is Viszont a sátrakat zárni kell vagy őrizni mindig vkinek, elég gáz.
cutcopy
2019. június 30. 22:41
"elbaszták a Fideszesek, ha nincs NOÁR" És Noár mostantól elmondhatja, hogy a NER egyik kiugrója, hiszen ezelőtt szerepelt egy sorozatban a közmédián.. )
atila68
2019. június 30. 19:10
Who the fuck is Noé?
Lotti
2019. június 30. 17:00
Aszongya a ballib sajtó, hogy ez a tömeg azért ment csak, hogy a Viktort láthassa, hallhassa a kivetítőkről .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!