Tovább fogyatkozik az LMP – újabb politikus távozik a pártból

2019. március 21. 15:44

Újabb ismert politikus távozik a Lehet Más a Politika pártból. A párt volt országgyűlési képviselője már beadta kilépési nyilatkozatát és levélben tudatta távozási szándékát.

2019. március 21. 15:44
Pálfy Dániel

A Mandiner birtokába került Ikotity István, az LMP volt parlamenti képviselőjének a párt belső listájára küldött levele, amelyben bejelenti kilépését.

Ikotity István levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

„Sziasztok,

A mai nappal kilépek az LMP-ből.

Nem szeretném indokaimat leírni, a legtöbben úgyis ismeritek. Egy év tétlenség és mérlegelés után nem látom értelmét tovább érlelni a dolgot.  Nem tudom senkinek azt tanácsolni, hogy maradjon a pártban, mert meggyőződésem szerint a maradás káros mindenkinek és az országnak is. Azonban ártani nem szeretnék Nektek, ezért kilépésemet május végéig nem hozom nyilvánosságra. Addig kiugorhattok a tepsiből.

Kérem a terszervi elnökség segítségét, hogy a munkaszervezet eltávolítsa emailcímemet a levelezőlistákról. A nálam maradt doboznyi kitelepülő felszerelést szeretném átadni ileltékesnek. 

Jókat .)

I.”

Ikotity 2009-ben lépett be az LMP-be. 2010-11-ben az Országos Választmány titkára, 2011–2014 közt az Etikai Bizottság tagja, majd elnöke volt. 2014. április 6-án az LMP országos listájának harmadik helyéről bejutott az Országgyűlésbe. Az előző ciklusban a kulturális bizottság alelnöke, 2015 -től az Országgyűlés jegyzője volt.

Indítványainak és felszólalásainak száma (1284, illetve 570) alapján a legaktívabb képviselők közé tartozott, a parlamenti statisztikák mindegyikében az első hat között végzett.

Szakterülete az oktatás és a tágan vett kultúra, valamint a civil szervezetek, a sport, továbbá a tudománypolitikai és nemzetpolitikai ügyek voltak. A 2017 őszi országos listaállításkor nem kapott befutó helyet. A pártpolitikától 2018-ban eltávolodott.

Az LMP ezzel Schiffer András, Szél Bernadett és Hadházy Ákos után ismét elveszítette egyik ismert politikusát.

Megkérdeztük Ikotity Istvánt, de a politikus nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

Kép forrása: Ikotity István facebook oldala

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2019. március 22. 07:56
Akár minden héten lehet más a politika! De azt következetesen. Nézd már, kik szavaznak rájuk!
Deotex
2019. március 21. 23:06
Puzsér komolyabb gondolkodó és stratéga, mint azt elsőre gondolná az, aki nem ismeri és csak mosolyog rajta. Átvette a hatalmat a Jobbik és az LMP fölött. A tenyeréből fognak enni. Ennek egy pozitív hozadéka lesz: az MSZP és a DK kirekesztése a politikából. Egyébként semmi nem változik.
crydog
2019. március 21. 21:32
Léphetek Másik Pártba? ..persze..
Coccothraustes
2019. március 21. 20:46
Nem volt egy nagy villanás, dehát a az LMP sem az.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!