Fabiny Tamás: Isten nem akar lemondani a világról

2018. december 24. 11:54

Ha tényleg meg akarjuk tartani Európa keresztény arculatát, ne nyugodjunk bele abba, hogy nincsenek vagy csak a látvány szintjén vannak ünnepeink, hanem keressük meg az igazi tartalmukat – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

2018. december 24. 11:54

A karácsonykor megszülető Isten mindenhol zárt ajtókra talál, mégsem mond le a világról, a találkozásról az emberrel – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsonykor. 

Fabiny Tamás arról beszélt: a betlehemi történet megrendítő motívuma, hogy Mária és József hiába kopogtat az emberek ajtaján, sehol sincs számukra hely. Mintha Jézus nemkívánatos, törvényen kívüli idegen lenne a világban. De Isten, akinek kívül tágasabb, nem törődik bele az emberek elutasításába, és ha a hivatalos egyházi vezetők nem ismerik fel az üdvözítőt, akkor a pásztorokat hívja, hogy hódoljanak egyszülött fia előtt. Így lesz szakrális tér, istentiszteleti hely a trágyaszagú istálló.

Kitért arra: Jézus később is, egész életével arra adott példát, hogy a világban minden tér szent térré válhat, hiszen tanított, csodát tett és imádkozott folyóparton, hegyen, csónakban vagy épp egy vámszedő házában. Karácsony nagy lehetősége engedni magunknak is, hogy a szakrális, a szent belépjen a szekuláris, a profán térbe.

Arról is beszélt, hogy a szekuláris társadalomnak két kísértése van: „az egyik, hogy nem akar tudni a szakrálisról, idegennek érzi azt; a másik pedig, hogy átveszi a szakralitás formáit, az ünnep külsőségeit, ám annak tartalma nélkül”. Most, amikor Európa sok szempontból identitását keresi, nagy szükség van arra, hogy a keresztény gyökerű emberek újra felfedezzék karácsony igazi tartalmát. „Ha tényleg meg akarjuk tartani Európa keresztény arculatát, ne nyugodjunk bele abba, hogy nincsenek vagy csak a látvány szintjén vannak ünnepeink, hanem keressük meg az igazi tartalmukat!” – figyelmeztetett.

Megjegyezte: ez azonban elsősorban nem a politikusok feladata. „Nem baj, ha ők is szorgalmazzák a visszatérést a keresztény gyökerekhez, és megköszönjük nekik, ha emlékeztetnek a feladatunkra, de helyettünk, keresztények helyett senki nem fogja ezt a munkát elvégezni”. Kinek-kinek személyesen kell az Isten mellett döntenie, és ezt a személyességet kell az ünnepben megtalálnia – mondta. Fabiny Tamás szerint az ünnep az egyházaknak is jó lehetőség, hogy „utánamenjenek az embereknek”, kilépjenek a társadalomba, és azt mondják, „nyitva van a templomajtó”. 

„Nem dorgáljuk azokat, akik csak ilyenkor jönnek, hanem örülünk, hogy itt vannak, és reméljük, hogy itt is maradnak” – fogalmazott az egyházi vezető. Azokat pedig, akik nem tudnak vagy nem akarnak eljönni a templomba, felkeressük, mert ma is szakrális térré válhat a kórházi ágy, a magányos emberek otthona vagy akár egy utcasarok is, ahol elmondunk egy imát – tette hozzá.

Az evangélikus püspök reményét fejezte ki, hogy az idei karácsony a meglepetések ünnepe lesz. „Az a meglepetés ugyanis, amit Isten képes az embernek készíteni, sokkal nagyobb, mint amivel mi, emberek egymást ajándékozzuk meg”.

Légy csendben, és várj az Úrra! – idézte a 37. zsoltárt, hozzátéve, ha megteremtjük magunkban a csendet, esélyt adunk arra, hogy Jézus megérkezzen hozzánk. Meg tud érkezni a lármában is, de ott nehezebben halljuk meg. „Isten ugyanis nem akar ránk törni mindenáron, szelíden jön, hogy fölkínálja magát az embernek” – tette hozzá Fabiny Tamás.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2018. december 24. 18:33
Az egyházaktól elvárnám- de az evangélikusoktól nem kapom- hogy a Biblia szerint határozzák meg a világ dolgait! Nem ezt teszik és ez szomorú. A Püspök Úr ne Beer Miklóssal, hanem Márfi Gyulával írjon közös nyilatkozatot, mert aki feladja az " Isten haza, család" védelmét, az nem az Isten prófétája!
pemete jakab
2018. december 24. 15:55
"Fabiny Tamás: Isten nem akar lemondani a világról" Miért is akarna, ha sok ember elméjét uralhatja?!
pollip
2018. december 24. 12:37
Amíg a pápa a muzulmánokat hívogatta, addig a keresztyén elveket valló politikának rengeteg feladata van. Az egyháztól azt várom, hogY növelje a Saját bázisát!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!