Ungár Péter: Ron Werber nagyon kedves ember

2017. november 06. 07:59

„Kitalálta a Fidesz, hogy Ron Werber maga a Sátán, ami abszolút hülyeség” – mondja Ungár Péter LMP-s politikus a Mandinernek. Ungárt az LMP állapotáról és dilemmáiról, saját vagyonáról és az európai zöldekhez való viszonyáról is faggattuk, ő pedig beszélt MSZP-s nyúlványokról és fideszes-jobbikos „belharcról” is. Interjúnk.

2017. november 06. 07:59
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Az elmúlt hét évben az LMP nem volt képes túllépni a nagyjából 7 százalékos támogatottsági arányt, ugyanakkor egyik ellenzéki párttal sem szeretne összefogni a 2018-as választásokra, önállóan indul. A jelenlegi felmérések szerint viszont elsöprő a Fidesz-győzelem várható. Ennyire lemondtak a kormányváltásról?

A kormányváltás lehet, hogy távolinak tűnik, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz. 1997-ben sem gondolta senki, hogy kormányváltás lesz. Ma akkora az ellenzéki káosz, hogy semmi értelme szövetségi politikáról beszélni. Pont tegnap este láttuk (az interjú október 31-én készült - Mandiner), hogy megint sikerült valakit nem felkérni a miniszterelnök-jelöltségre. Minálunk nincs káosz, nálunk egység van, és van egy miniszterelnök-jelöltünk, Szél Bernadett. Azt gondoljuk, hogy a kormányváltás egyetlen garanciája, ha van egy ember és van egy párt, ami tudja, mit akar, és azt is fogja csinálni.

Szél Bernadetten kívül viszont elég nehéz felidéznünk más karakteres arcot az LMP-ből. Inkább a meghatározó emberek folyamatos távozásáról beszélhetnénk: kiszakadt a PM, elköszönt Schiffer András, eltűnt Vágó Gábor...

Vágó Gábor nincs eltűnve.

De nem az LMP-ben dolgozik.

Nem. Sokat vagyunk vele együtt, de nincs formális kapcsolat köztünk.

Szóval nem igazán vannak húzónevek az LMP vezetésében.

Azért vannak még sokan, akik szerintem fontos munkát végeznek. Kezdeném Demeter Mártával, aki a letelepedési kötvényekkel megmutatta, hogy milyen is lehet egy ellenzéki képviselő. Vagy mondhatnám Hadházy Ákost is, aki igazán karakteres arc, egy teljes brandet épített föl, és talán Magyarország legádázabb korrupcióellenes harcosa.

Biztos, hogy nem akarnak összefogni senkivel?

Az ellenzék egyik fő baja az, hogy minden ellenzéki interjú 40 százaléka a politika technikai részéről szól, nem pedig arról, amiről a politikának ténylegesen szólnia kellene. Hogy Magyarországon miért 28500 forint a minimálnyugdíj. Ez például a mi politikai állításunk, és

nem szeretnénk azzal foglalkozni, hogy a Magyar Szocialista Párt nyúlványainak milyen konkrét viszonya van jelenleg egymáshoz.

 

Szél Bernadett és Hadházy Ákos

Tehát szakpolitikai vitákra lenne szükség pártpolitika helyett?

Igen, én azt gondolom, hogy a politikának nem a politikáról kell szólnia, hanem az emberekről.

De ahhoz, hogy szakpolitikákat valósítsanak meg, hatalmat kell szerezni.

Ezért indulunk a 2018-as választásokon. Egy demokráciában így tudnak a pártok hatalmat szerezni.

Jól értettük, hogy a Momentumot az MSZP nyúlványának tartja?

Nem. Arra nem reagáltam. Nem tudom, most mi az ő stratégiai döntésük, legutóbb talán arra jutottak, hogy 106 helyen elindulnak egyedül. Ezen túl nem tudunk velük mit kezdeni, ez az ő döntésük.

Mintha az LMP számára a legfájdalmasabb a Momentum létezése lenne, ami ugyanazt a teret szeretné belakni, amit az LMP is. Így van?

Szerintem a Momentum nem baloldali, ők magukat sem definiálják így. Ráadásul az elemzői megszólalások eltemettek minket 2009-ben az EP-választás után, aztán az önkormányzati választások után, aztán mikor a PM kiszakadt, utána a 2014-es választás előtt, majd a 2014-es EP-választás előtt, aztán mikor Schiffer lemondott. Ha jól tudom, akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni. Ugyanezek az elemzők megírták, hogy a Momentum megjelenésével az LMP el fog tűnni, ennek ellenére a közvélemény-kutatási adatok szerint 2012 óta ilyen jól nem álltunk.

Az LMP is úgy indult annak idején, hogy azt mondta: se jobb, se bal. Nem?

A zöldek között fontos vita volt, hogy a baloldalhoz tartoznak-e. A német zöldek egy része és mi is azt mondjuk, hogy nem tartozik a baloldalhoz, hanem önmagában alkot egy pólust.

Tud mondani egy olyan ügyet, amit az LMP az előző hét évben sikeresen kommunikált a választók felé?

Többet is. 2013-ban sikerre vittünk egy alulról jövő népi kezdeményezést, az új Btk-ban önálló büntetőjogi tényállás lett a családon belüli erőszak. Elértük, hogy – egy ideig legalábbis – családi napköziben is lehessen teljesíteni a kötelező óvodát. De Szél Bernadett sikerrel kommunikálta a közmunkaprogramokban tapasztalt visszaéléseket is, amiben aztán ombudsmani vizsgálat is indult.

És ebből a négy évből?

Mi tematizáltuk először a dolgozói szegénységet, azt, hogy nyolc óra munkával szerzett jövedelemből nem lehet megélni, a minimálbér a létminimum szintjét sem éri el. Mi lepleztük le korábbi közalkalmazottak közmunkásként való visszafoglalkoztatását. Az egyszülős családok súlyos helyzete is bekerült a köztudatba. De azt is az LMP sikerének tartom, hogy Paks 2-t most már legalább annyian elutasítják, mint amennyien támogatják. Szerintem sikerült meggyőznünk az embereket arról, hogy ez az évszázad legrosszabb üzlete, és akárhány ezermilliárdot nyom bele az MVM különböző hirdetésekbe, egyértelműen látszik, hogy ebben nekünk van igazunk.

Van erre vonatkozó felmérésük, hogy Paks 2-t már többen utasítják el, mint támogatják?

Belső is, külső is. Az MVM által készített felméréseket leszámítva mindegyikben így van.

A kormányzat által hivatkozott felmérések azt mutatják, hogy a társadalom megosztott ebben a kérdésben, de nincs markáns többség egyik oldalon sem.

Ha nem általánosságban az atomenergia, hanem konkrétan Paks 2 a kérdés, akkor a nagy többség elutasítja. Ami nem csoda, hiszen Süli, Lázár és Varga egy héten belül három különböző álláspontot fogalmazott meg arról, hogy kiváltják-e az orosz hitelt egy jobb, piaci hitellel. Azért kicsit több pénzről van szó annál, hogy az egyik bedobja, a másik pingpongozzon vele. Az egész végiggondolatlan és valamennyire érthetetlen, miért csinálta ezt az Orbán-kormány. Egyáltalán miért folytatta azt, amit a Bajnai- és Gyurcsány-kormány elkezdett?

Miben folytatta?

Ezt a paksi bővítést még a szocialisták kezdték.

Nem jobb, ha nem csak Európától függünk, hanem a nyugati kapcsolatokat kiegyensúlyozzuk orosz és kínai kapcsolatokkal is? Sok lábon kell állni. Kereskedésünk 2 százalékát adják az oroszok.

Ez félrevezető statisztika, mert az energiát kell nézni. Főleg, ha most megépítik a Déli Áramlatot, és még van a Barátság-vezeték és Paks 2, akkor hol itt a diverzitás? Magyar, hazai energiaforrásba nem fektetnek, a fele akkora Szlovákiában kétszer akkora a napelem-kapacitás, mint itthon, alternatív energiába sem fektetünk. Értem, hogy Oroszország közel van, és sok ott az energia. Nem állítjuk, hogy az orosz kapcsolatot egyből le lehetne építeni, hiszen ez földrajzi adottság.

De lehetne munkát és pénzt fektetni abba, hogy ez a földrajzi adottság a lehető legkevésbé érvényesüljön.

Az LNG-terminálokra gondol?

A lengyel LNG-terminálokra vagy a románokra, bár az kevésbé működik, mert oda a Boszporuszon kell átvinni a gázt, amit a törökök nem engednek. Horvátországban is lenne ilyen. A Nabucco, amit a Fidesz amúgy eleinte támogatott, kétségtelenül nem volt kiforrott projekt, de valami olyasmit lehetne csinálni. Azerbajdzsánban, Iránban és máshol is van földgáz, nem csak Oroszországban.

Paks 1

Azért az oroszoktól való rugalmas leszakadást energiaügyekben nehezíti, hogy tőlünk nyugatra a német-osztrák-olasz tengely a kontinenst keresztülvágva kereskedik a fejünk felett az oroszokkal.

Az LMP volt az egyetlen párt, ami az Északi Áramlat 2 ellen felszólalt, ami ugyebár az Ukrajnát kikerülő, oroszoktól németekhez földgázt szállító vezeték. Ukrajnának sok bevétele van a tranzitköltségekből, ha ezt elveszik tőlük, még rosszabb helyzetbe kerülnek. Mi ezt a kezdetektől elleneztük, és az elején még az Orbán-kormány is ellenezte, levelet is írt ez ügyben más országoknak; de aztán jött Putyin, és egyből megváltozott a kormány álláspontja. Már azt mondták, hogy Magyarország érdeke inkább az, hogy részesüljünk belőle. Ezzel először léptünk ki a régiós együttműködésből a kérdésben. Éppen az említett trió együttműködése miatt a V4-eknek, a horvátoknak, szlovénoknak és románoknak teljesen ugyanaz lett volna az érdeke az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban. Mégis mi voltunk az elsők, akik ebből kibeszéltünk, mert itt járt Putyin és biztosított minket, hogy majd valami leágazás hozzánk is jön.

Ha már európai léptékekről beszélünk. Mivel akadályozná meg az LMP az agyelszívást, elvándorlást és mivel tartaná itthon a távozni készülőket?

Nem hiszem, hogy ez csak az értelmiség problémája lenne, ennél sokkal elterjedtebb problémáról van szó. Szerintünk az Orbán-kormány neoliberális gazdaságpolitikát folytat, azaz azzal kíván részt venni a nemzetközi versenyben, hogy a lehető legalacsonyabb béreket fizeti a magyar embereknek, és a bérversenyben alámegy a szomszédos ígéreteknek.

De hát egy csomó szektorban növekedtek a bérek az előző években: tanárok, orvosok...

Azt én is látom, hogy elindult a választási kampány, és hirtelen miniszterelnök úr bejelentett dolgokat a Kossuth Rádióban.

Csakhogy ezek nem mostani bérnövekedések.

A nem kezdő, tapasztalt tanárok számára ez a növekedés 4-5 ezer forintot jelent. Ez megalázó. Amúgy a Fidesz minden béremelésnél kihagyja azokat, akik nem tanárok vagy nem orvosok és ápolók. Tehát a két szektorban dolgozó adminisztratív, technikai munkatársakat, asszisztenseket. A szociális dolgozókról nem is beszélve. A közszféra béremeléseinek nagy része tűzoltásszerű, az elvándorlás megállítására édeskevés.

Ágazati reformra azért szükség volt? A fideszes oktatási reform előtt nem volt olyan központi szerv, ami vizsgálta volna az iskolák gazdálkodását, vagy szakmai kontrollt gyakorolt volna.

A gazdálkodás központosításában van ráció. De miért a Szalai utcában, hogy Gyulán vagy Szarvason ki legyen az iskolaigazgató? Konzervatív szempontból is teljesen helyénvaló volna, ha ezt a döntés helyben hagynánk. Ők azok, akik együtt élnek a döntés következményével. Az oktatási minisztérium honnan tudná, ki alkalmasabb igazgatónak? Tudom, hogy szavaz a tantestület is, de a végső döntés milyen alapon van a minisztériumnál? Visszatérve az eredeti kérdésre: van egy alacsonybér-politika, egy egykulcsos adópolitika, ami teljességgel elfogadhatatlan, és van multinacionális vállalatokat előtérbe helyező politika. Egy multi – ezt Szél Bernadett perelte ki – a stratégiai partnerség keretében nyújtott, egy munkahelyre eső támogatása akár tízszer annyi, mint egy kis- vagy középvállalkozásé. Olcsóbbá, könnyebbé kellene tenni, hogy az emberek vállalkozzanak Magyarországon, hogy helyt álljanak a nemzetközi piacon.

Mit kezdene a CSOK-kal az LMP?

A CSOK is neoliberális politikai dolog abból a szemszögből, hogy a felső-középosztályt és a középosztályt támogatja. A CSOK-hoz azért jelentős önerő kell, hogy valaki igénybe tudja venni. S ezt azt üzeni, hogy a felső-középosztálybeli gyerekeknek kell megszületnie. Az egyszülős gyerekeket és a szegény gyerekeket nem támogatják. Ez tipikus neoliberális politika, hogy csak további fogyasztókat és termelőket állít elő.

Az LMP hogyan definiálja a családot?

Az Orbán-kormány úgy definiálja a családot, hogy férj, feleség és a gyerekek. Mi ezzel nem értünk egyet, mert

szerintünk az is család, amikor valaki egyedül neveli a gyerekeket.

Az alkotmány alapján ez így is van.

Az alkotmány alapján így van, de a Fidesz családpolitikai intézkedései alapján nincs így, mivel az egyszülős családok jelentős hátrányban vannak, márpedig a Fidesznek nincs joga előírni, hogy akkor jobb egy családnak, ha a szülők házasok. Eleve azt sem gondolom, hogy a szülők házasságától lesz család a család. Ha élettársi kapcsolatban élnek a szülők, az az ő személyes döntésük, nem gondolom, hogy ebben értékítéletet kellene hozni, ráadásul súlyos gazdasági hátrányban élnek az egyszülős családok. Mi indítottunk is egy kampányt azzal a címmel, hogy „Nem vagy egyedül", azért, hogy megmutassuk ezeknek az embereknek: van parlamenti képviseletük.

Ha ugyanannyira támogatnánk az egyszülős családokat, mint a kétszülőseket, akkor a felmérések szerint ezzel az egyedülállók gyermekvállalását és a családok felbomlását is támogatnánk, ami nem jó a gyereknek.

Nem olvastam még ilyen felmérésről, de a Fidesztől már többször hallottam, hogy az egyszülős családok támogatása miatt majd felbomlanak a családok. Ez egy hamis érvelés, a családokat nem az anyagi érdek tartja össze, és nem is az egyszülős támogatás választja szét. Ha ezt gondolja a Fidesz, akkor nem sokra tartja a magyar családokat. Mi nem fogunk senki felett értékítéletet mondani azért, mert egyedül neveli a gyerekeit, és megadunk minden segítséget annak, aki ilyen élethelyzetbe kerül.

Támogatnának egy olyan modellt, amikor az állam arra ad támogatást, hogy egy fizetésből fenn lehessen tartani egy családot, és a másik fél otthon maradhasson? Ez nem elnyomó az otthon maradó félre nézve?

Ez az emberek döntése. Az a kérdés, mi számít fizetett munkának. Gyes, gyed, amikor a gyermekkel vagy? De tudjuk, hogy annál sokkal több idő megy el a gyermeknevelésre, mint amennyi ideig a gyes-gyedet fizetik. Fontos az idősek gondozása is, ami nagyon nagy részben a nőkre hárul, és ezért nem kapnak semmilyen támogatást. Azokat sem fizeti kellően az állam, akik beteg, sérült gyermekeket nevelnek. Szerintem itt a munka definícióját kellene sokkal inkább átgondolni.

A nyugat-európai országokkal összehasonlítva itthon még mindig sokkal több ideig támogatja az állam a szülőknek a gyermekkel való otthonmaradást, ami a skandináv országokban például csak pár hét. Utána irány az ovi, ami fizetős.

Norvégiában szülés után egy évig a teljes fizetés jár, és ebből három hónapot a másik szülő tölt otthon a gyerekkel. Ha már északi országok: a gyermeknevelés mindkét szülő ügye, ráadásul a rugalmas munkavégzés, részmunka lehetősége is a családokat támogatja.

A nyolc óra munka teljesen anakronisztikus és abszurd lesz, erre fel kellene készíteni a munka törvénykönyvét.

És gondoskodni kellene a gondoskodókról: meg kellene fizetni őket. Vannak olyan európai országok, amelyek ebben is példásak.

Miből fizetnénk mindezt, amit felsorol?

Ezek egy része szabályozás, másik része egy okos családtámogatási rendszer kérdése. Orbán Viktorral szemben mi valóban a multiknak adott adókedvezményekből és adócsökkentésből csinálnánk egy igazságos családpolitikát.

Ezekből összejön annyi?

Az LMP minden évben készít alternatív költségvetést, amiben látszik, hogy honnan veszünk el és hova adunk.


Közmunkások

Mit kezdene a közmunkaprogramokkal az LMP?

Amikor a program elindult, azzal indokolták, hogy azok, akik strukturális munkanélküliségben élnek, amúgy a rendszerváltás elhibázottsága miatt, azokat nem lehet csak úgy visszavezetni a munkaerőpiacra, hanem kell egy átvezető időszak. De mennyiben sikerült a közmunkaprogram résztvevőit átvezetni a munkaerőpiacra? Semennyire, ez egy alternatív segélyezési rendszer lett.

Vagyis felszámolna az LMP a közmunkaprogramot?

Egy ilyen program kell, csak sokkal több képzéssel, olyan eszközzel, ami valóban a munkaerőpiacra vezeti vissza a résztvevőket. Van, aki például az árkot tisztítja. Ami nem baj, de miért nem kap mellette informatikai képzést? És hova mentek ebből a pénzek? Rengeteg pénz volt a közmunkaprogramban. Hadházy Ákos révén látjuk, hogy a romák számára elindított képzési programokra költött pénzek hova mentek.

Rocco Buttiglione javasolta nemrég, hogy ne az egyén, hanem a család legyen az adórendszerek középpontjában. Ezzel akkor önök a korábbiak alapján egyetértenének?

Nem, mert feltételezem, hogy ő család alatt az apa-anya-gyerekeket érti. A válások miatt nem lehet tovább fetisizálni a házasságot családjogilag. Ha a megszületett gyermekek támogatását helyezné a központba, azzal egyetértenénk. A regisztrált élettársi kapcsolatok számára pedig rendesen meg kell adni a gyermeknevelés lehetőségét.

A kevés magyarországi neoliberális, akiket az egy kezemen meg tudok számolni, valószínűleg az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját baloldalinak titulálnák. Miért állítják, hogy ez a gazdaságpolitika neoliberális?

Meg kell nézni, miket mond Orbán Viktor a piacról. Thatcherista dolgokat. Vannak különadók, de az alapfilozófiája radikálisan tőkepárti.

Ön milliárdokat örökölt, de többször nyilatkozta már azt, hogy nem foglalkozik konkrét üzleti ügyekkel, ami azokat a cégeket illeti, amelyekben részesedése van. Holott ha valaki ekkora vagyonnal bír, az közéleti felelősséget is takar.

Így van, egyetértek. Nekem ez nagy előny az életemben, de megpróbálok ezzel a legátláthatóbban bánni, minden tranzakció átlátható és nyilvános. Szerintem ilyen kevés van rajtam kívül az országban.

Ha valaha pénzzel támogatni fogom az LMP-t, az meg fog jelenni a Magyar Közlönyben, mint párttámogatás.

A PIÓ-21 Kft., amelyben tulajdonostárs, kivásárolta annak a Horváth Lászlónak az érdekeltségét a Budapesti Ingatlan Hasznosító és Fejlesztési Nyrt-ből., akinek Spéder Zoltán adta el alacsony áron a részvényeit. Ezt úgy is értelmezhetünk, hogy a kegyvesztett oligarcha kiszorításához ön is hallgatólagosan hozzájárult.

Majd amikor az Orbán-rendszer áldozatait sorba rendezzük, akkor valahol az elején lesznek a hortobágyi gazdák, és a végén Spéder Zoltán. Azt a kérdést is tegye föl magának mindenki, hogy Spéder Zoltán honnan szerezte a pénzét, mielőtt elindulnak a krokodilkönnyek.

Ön földrajzot és környezetvédelmet tanult az egyetemen. Sosem akarta kipróbálni magát földrajztanárként vagy valamilyen 8-4-ig állásban? Jól jöhetne a politizáláshoz.

Nem vagyok egy tanár alkat... Azt sem hiszem, hogy mindig politizálni fogok. Addig csinálom, amíg úgy gondolom, hogy ezzel jót tudok tenni az országnak.

És nem akarja kipróbálni, milyen a „rendes munka"?

Ezt nagyon álszent dolognak gondolom, ha elmennék mondjuk tanítani, akkor is ugyanúgy milliárdos vagyonom lenne. Ez a narodnyik hozzáállás részben irritáló, részben pedig végtelenül álszent.

Sorosozzunk egyet: Sorosnak is nagy vagyona van, eközben kapitalizmus-ellenes szólamokat hangoztat. Nem érez párhuzamot?

Ha jól értem, a kormány kritikája nem Soros gazdaságfilozófiájára vonatkozik. A történelemben sok vagyonos ember volt, aki a kapitalizmust kritizálta. Nagy példaképem Tony Benn a brit Munkáspártból. Azt a kérdést kell feltenni, hogy kinek miért van ideje, energiája politizálni. Azt mindenki tudhatja, hogy nekem miért van. Engem választópolgárként inkább az aggaszt, amikor nem tudjuk, hogy valaki milyen forrásokra támaszkodva politizál. Amikor tudni lehet valamit, akkor ott előbb-utóbb rendben lesznek a dolgok.

Esetleg az arisztokrata ideált testesíti meg, hogy az politizáljon, akinek van rá ideje és pénze?

Nem kellene így lennie, de egy bizonyos rendszerben én megemelném az állami tisztviselők fizetését. Nem az MNB-sekre gondolok.

Van-e terve az LMP-nek arra, hogy növelje a felületet, ahol eléri az embereket, és ne csak Hadházy Ákos korrupcióinfói vagy az önök által alapított Reflektor működjön?

Van, amint a tervek olyan állapotban lesznek, beszámolunk róluk.

Európai Zöldek

Az Európai Néppártról ismert, hogy van egy nyugat-kelet törésvonal benne, s a közép-európai tagpártok számára a nyugatiak túl liberálisok, a nyugatiak számára a közép-európaiak túl konzervatívok. Van ilyen törésvonal az európai zöldeknél is?

Ez így tökéletesen igaz az európai zöldekre is. Csak nincs még egy EP-tag párt Közép-Európából rajtunk kívül. Menekültügyben például vannak különbségeink, szerintem nincs olyan emberi jog, hogy mindenki ott él, ahol akar. Gender-ügyekben is van különbség. Itthon a zöld ügy Bős-Nagymaros miatt egy antiszovjet, nép-nemzeti gondolatként született meg. Az LMP-ben sokan vannak, akik onnan eredeztetik a gondolatot, de ilyen volt a tubesi NATO-lokátor-ügy is.

A nyugati zöldpártok beszorultak egy elitpozícióba, az elit pártjai lettek, ami nagyon nagy hiba.

Az LMP nem az elit pártja? Hisz csak Budapesten van mérhető támogatottsága.

Sokat dolgozunk rajta, hogy ne így legyen.

Milyen a viszonya Daniel Cohn-Bendittel, volt zöld vezetővel?

Életemben nem találkoztam vele.

És ismeri a kommunista Spinelliről elnevezet Spinelli-csoportot, akik még mindig a föderális EU-t promotálják?

Onnan ismerek pár embert. We are free to disagree.

Mit gondol az EU-föderalizmusról?

Addig európai föderalizmusról beszélni, amíg orosz lobbista gépén érkezik a német biztos, ezt naiv elképzelésnek tartom. Nemzetállami és ipari érdekek uralják az egészet. Ennek ellenére az EU Magyarország érdekeit szolgálja, hogy legyen, de az LMP nem csak az Orbán-kormány ellenzéke, hanem az Európai Bizottság ellenzéke is.

Pár évvel ezelőtti statisztikák szerint az LMP-sek és jobbikosok második pártpreferenciája a Fidesz, és a fideszesek második pártpreferenciája is az LMP vagy a Jobbik. Az LMP és a Jobbik szavazói közt viszont nincs átjárás...

Most már van.

Adódik a kérdés: az LMP részt venne egy koalícióban akár a Fidesszel, akár a Jobbikkal vagy mindkettővel?

A Fidesz és a Jobbik viszonyát úgy tudnám leírni, hogy néha finanszírozókat cserélnek, illetve van náluk egy jobboldali belharc. Szerintem nekünk ezzel nincs dolgunk.

Nem lennének szívesen a mérleg nyelve egy Fidesz-LMP-kormányban?

A politikusi válasz az lenne, ha azt mondanám, hogy a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk. De most inkább azt mondom, hogy: nem.

És a Jobbikra ugyanez vonatkozik?

Igen.

Hogy lehet kiábrándult fideszes szavazókat meggyőzni arról, hogy szavazzanak az LMP-re, Ron Werberrel?

A tanácsadókról folytatott politikai diskurzus teljesen értelmetlen, senkit nem érdekel, semmilyen relevanciája nincs.

Ebben nem vagyunk biztosak. Kampány van, kijátszható.

Ron Werber már bizonyított Magyarországon 2002-ben.

Megutáltatta az MSZP-t.

Már bocsánat, én kint voltam Gyurcsány ellen tüntetni 2006-ban, de 2002-ben az MSZP győzött.

De Werber neve azóta közutálatnak örvend.

A Fidesz az MSZP-győzelem után rájött, hogy valahogy a saját híveinek el kell magyarázni, miért vesztett, és

kitalálták, hogy Ron Werber maga a Sátán, ami abszolút hülyeség.

Ezek jobboldali mítoszok róla, amiknek semmi alapjuk nincs. Werber egy nagyon intelligens, nagyon kedves ember. Korrekt embernek ismertem meg, profi, és remélhetőleg az LMP-ben már látszik, hogy sokkal profibban állunk a politikához.

Gondoljuk, hogy nem a semmiért dolgozik. Egy ilyen tanácsadót komolyan meg kell fizetni. Hogyan nyúl az LMP a zsebébe?

Amint megvan a szerződés, nyilvánosságra fogjuk hozni.

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2017. november 07. 07:10
Ungár Péter: Ron Werber nagyon kedves ember" Farkas Mihály is kedves ember volt..
Lolka-Bolka
2017. november 06. 21:16
szar gecyk vagytok ti sopredek NACI PATKANYOK
Szívemből magyar
2017. november 06. 20:36
Ez az a videó, amiben Petike még mást mond arra nézve, hogy kikkel nem kötne koalíciót az Lmp. https://www.youtube.com/watch?v=SYeLjE7K7Pc
áfonya
2017. november 06. 20:30
Megfigyelhető amióta merkel el van foglalva a kormány alakítással Brüsszelben se verik a nyálukat az elosztásért a kifizetések megvonásáért ..... Európa fő felégetője merkel többi mellé álltak ... Merkel parancsa csapódik le ránk Brüsszelből. Merkel banda uralja az európai unió összes pontját idáig még jó hogy Orbán tartsa magát az elhatározása mellet.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!