Lázár: Jelentős béremelésre lenne szükség

2017. november 23. 16:33

„Nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket” – mondta Lázár János csütörtökön a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén Budapesten. Kifejtette: az egészségügyben és az oktatásban is jelentős béremelésre lenne szükség.

2017. november 23. 16:33

Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2022-ben jelentős béremelésre lenne szükség, ami nélkül nem lehet  felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége  (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén, csütörtökön Budapesten. Megjegyezte „nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket”. 

Megerősítette azt a véleményét is, hogy az államigazgatásban még mindig sokan dolgoznak, ezért kedvezőnek tartaná, ha a létszámot csökkenteni lehetne. Jelezte, a kormány nagyon jelentős digitális, illetve közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket tervez. Az e-kormányzást ki kell terjeszteni, a digitalizáció  gyorsítását pedig „magán kezdi a kormány” – mondta. Erre a kabinet 2018-2020 között mintegy 200 milliárd forintot költene a tervek szerint – tette hozzá. Lázár János arról is szólt, hogy a kabinet a közúthálózat és a vasút nagyarányú korszerűsítését, fejlesztését határozta el, „mert fontos az, hogy Európát, elsősorban a régiónkat ráhangoljuk Budapestre”. A közutak, az úthálózat fejlesztésére, bővítésére 2500 milliárd forintot, a vasúthálózat korszerűsítésére, javítására további 1000 milliárd forintot költhet a kabinet a következő években - emelte ki.

Lázár János előadása elején Orbán Viktor nevében megköszönte az MGYOSZ tagcégeinek, a magyar gyáriparosoknak azt, hogy együttműködtek a kabinettel, támogatták a kormány gazdaságpolitikai  céljait, hozzátéve, hogy az elmúlt években elért, jelentős gazdasági sikerekben tevékeny szerepet játszottak az MGYOSZ tagjai. „Aki képes gondoskodni magáról, az a kormány szövetségese, aki még másokon is képes segíteni, az a kormány legjobb szövetsége” – fejtette ki. Felsorolta az elmúlt években elért jelentős gazdasági eredményeket, amelyeket megfogalmazása szerint a munkaadói érdekvédelmi szervezetek támogatása, együttműködése nélkül nem lehetett volna elérni, és kiemelte a nemzetgazdasági miniszterek, Matolcsy György, majd később Varga Mihály szerepét is a sikerekben, illetve azt, hogy a szigorú fiskális politikát a jegybank politikája is támogatta.

Emlékeztetett: 2010-ben mintegy 83 százalékot ért el az államadósság GDP-hez mért értéke, ez mára 73 százalék körüli szintre mérséklődött. Jelezte: bár az Európai Unióban csupán 3-4 ország tudta csökkenteni az államadósságot, a következő években tovább kell mérsékelni az államadósság bruttó hazai termékhez mért arányát, mert az régiós összehasonlításban még mindig magas. A kormány azt szeretné elérni, hogy 2019-2020-ra az államadósság a GDP-hez mérten 70 százalék alá csökkenjen – jelezte Lázár János.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlanul és megjósolhatatlaul gyorsul tovább. Példaként említette az olajár alakulását, miután pár évvel ezelőtt a szakértők a 200 dollár körüli árat sem tartották kizártnak, a technológia fejlődés és az innováció miatt azonban az olajár a néhány évvel ezelőtti szinteket sem érte el. Említést tett az egyre erőteljesebb robotizációról is, és megjegyezte, az Oxford University kutatása szerint 25 éven belül, globálisan a jelenlegi munkahelyek közel felén már robotok dolgoznak. Az élethosszig tartó tanulás, az alkalmazkodóképesség szerepe pedig egyénileg is felértékelődik, amelynek szükséges, de nem elégséges eleme az informatika, az angol nyelv és a matematikai ismeretek gyermekkortól kezdődő, folyamatos fejlesztése – mutatott rá Futó Péter.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. november 23. 23:59
Tartok tőle, hogy ez nem csak bérkérdés. Kinek van lelki energiája naponta tucatnyi elöregedett idegen embert gondozni, végignézni a leépülésüket. Közben a hozzátartozók arra hajtanak, hogy nehogy kidobják őket a munkahelyükről, mert túl sokat hiányoznak. És mégcsak nem is Orbán a hibás, az túl egyszerű lenne.
noMores
2017. november 23. 21:35
Most egy picit elbizonytalanodtam: hat nem mi vagyunk kormanyon? Akkor mierr nem emelunk, ha tudjuk, hogy szukseges. Hat tegyuk meg! De meg valasztasok elott, hogy mindenki jo helyre szavazzon!
Pelso j.
2017. november 23. 19:36
"jelentős béremelésre lenne szükség," Majd nyolc év után, sokáig kétharmad, de végig eddig példa nélkülien centralizált hatalomgyakorlás és kézivezérlés mellett ennyit tud mondani a fidesz erős embere. Tapsoljatok, hívek.
Pelso j.
2017. november 23. 19:28
https://index.hu/belfold/2017/11/22/45_szazalekos_beremelest_kaphatnak_az_orszaggyulesi_koztisztviseloknel/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!