Erdő Péter: Ferenc pápa érti a problémáinkat és támogatja a munkánkat

2017. november 27. 11:10

Támogatta a cigány nyelvű liturgia kidolgozását és hangsúlyozta az európai nemzeti kultúrák értékeit Ferenc pápa a magyar katolikus püspökök hivatalos ad limina látogatásán Rómában, november 20-25. között. A találkozóról Erdő Péter beszélt a Kossuth Rádión és az M1-en.

2017. november 27. 11:10

Harmonikus, baráti hangulatú találkozóként értékelte Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ferenc pápánál tett látogatását, amelyen a magyar püspökök úgy érezték, az atyai háza térnek be, ahol szeretettel fogadják őket, értik a problémáikat és támogatják a munkájukat. 

2001 és 2008 után 2017-ben ismét ad limina látogatáson vettek részt a Vatikánban a püspöki konferencia tagjai november 20-tól 25-ig, hétfőtől szombatig. Az ilyen, ötévente esedékes találkozókon egy-egy ország püspökei találkoznak a pápával és végiglátogatják a Szentszék dikasztériumait.

Erdő Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az MKPK múlt heti ad limina látogatásáról elmondta: a magyar püspökök két órán keresztül kötetlenül beszélgettek a pápával. Szóba került mások mellett a nyugati világ szerepe a globális folyamatokban, a család helyzete, a kultúrák sokszínűsége, a papi utánpótlás kérdése, a keresztényüldözés és az iszlámmal való párbeszéd lehetősége is.

A pápa hangsúlyozta az európai nemzeti kultúrák értékeit, és bátorította a magyar püspököket a cigány nyelvű liturgia a kidolgozására – mondta a bíboros. 

 Erdő Péter hozzátette: Ferenc pápának a nemzetek sokszínűségére alkalmazott „kedves fordulata”, hogy Európának nem egységes felületű gömbbé kell válnia, hanem olyan sokszöggé, amelynek a nemzeti kultúrák az egymást erősítő síkjai.

A bíboros az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában beszélt az ad limina (az apostolok küszöbénél, vagyis Péter és Pál apostol sírjánál tett) látogatások történetéről is.

Azt mondta, a kezdetektől nagyon fontos volt, hogy az apostolok egymással is találkozzanak, és ez az apostolok utódaira, a püspökökre is érvényes. Az ókeresztény kortól kezdve tartottak zsinatokat, különböző összejöveteleket, ahol a főpásztorok megtárgyalták az egyházi élet és a világ problémáit. 

A konkrét intézményes forma, az apostolok küszöbéhez tett látogatás középkori zarándoklatok szokásából alakult ki, ilyenkor a püspökök természetesen Szent Péter élő utódához, a pápához is elmentek.

Az újkortól kezdve a római kúriának különböző hatóságai fejlődtek ki. A látogatás ettől kezdve az ezeknél a hatóságoknál tett vizitet is magába foglalta, és összekapcsolódott az egyházmegyék számára kötelező ötéves jelentéssel. Megjegyezte: a világ minden püspöke ötévente elkészíti jelentését a saját egyházmegyéjéről, demográfiai, társadalmi, kulturális helyzetéről, és elküldi az Apostoli Szentszéknek. A jelentéseket körülbelül félév alatt feldolgozzák, ezután hívják meg a Vatikánba a püspököket.

A magyar püspökök legutóbb 2008-ban vettek részt ad limina látogatáson, a mostani találkozó pénteken zárult.

(MTI;kép: Magyar Kurír)

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2017. november 27. 21:42
Megoldódott a legnagyobb gondunk.Írtó hálásak vagyunk!
Akvínói akvavit
2017. november 27. 17:20
Rohadt Erdő zsidó.
pppp
2017. november 27. 14:27
ferencnek már rég megkellett volna hirdetni a keresztes háborút, mint az elődjei tették és nem elárulni a keresztet
formaegy
2017. november 27. 14:22
"A pápa hangsúlyozta az európai nemzeti kultúrák értékeit, és bátorította a magyar püspököket a cigány nyelvű liturgia a kidolgozására" No ennél elnevettem magam. Kinek? Már a cigányok sem beszélnek cigányul. Egy-két őskövület néha egymás között. A püspökök legnagyobb felelőssége, hogy ezt a pápának nevezett embert hagyják ténykedni. Ennyi kárt ember (pápa) még nem okozott keresztényeknek! Az, hogy van még ember aki gyakorolja a templomok látogatását, nem a pápának nevezett antikrisztusnak köszönhető. Ez a pápának nevezett ember hamarabb fel fogja számolni a kereszténységet, mint a merkelhorda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!