Gömöri szerint hecckampány folyik ellene

2015. május 26. 11:41

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint hecckampány folyik ellene. A sportvezető többek között cáfolta az egymillió forintot meghaladó fizetéséről, a több százezres üzemanyag-térítéséről, a végtörlesztésének forrásáról szóló híreket. A MOB nemzetközi igazgatója rágalmazás miatt perelné Gömörit.

2015. május 26. 11:41

Tételesen cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Az MPB-vezető keddi sajtótájékoztatóján közölte: a hecckampánnyal kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, és a sportállamtitkárság vezetésének is, június 19-re pedig rendkívüli közgyűlést hívott össze.

Gömöri Zsolt megemlítette, alapos okkal feltételezhető, hogy Kovács Brigitta, az MPB volt gazdasági vezetője ugyancsak résztvevője volt a lejáratási kísérletnek, csak úgy, mint Nagy Zsigmond a MOB nemzetközi igazgatója. Nagy azt mondta, be fogja perelni állításai miatt Gömörit.

A sportvezető többek között cáfolta az egymillió forintot meghaladó fizetéséről, a több százezres üzemanyag-térítéséről, a végtörlesztésének forrásáról, az autóvásárlásáról, továbbá a külföldi edzőtáborozások, illetve sportszakmai látogatások költségeiről szóló híreket. Gömöri elmondta: a végtörlesztésre kapott összeget visszafizette, és valójában csak 420 ezret keres.

Az ügy részleteiről itt írt részletesebben a Mandiner.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neumagone
2015. május 26. 18:08
Miféle szarhalom lett ez az ország, ahol egy ilyen patkány még pozícióban van? Csak a fidesz!
f.judit
2015. május 26. 18:02
Minél inkább magyarázkodik annál mélyebbre kerül.
Szorgos Lajhár
2015. május 26. 16:58
A konkrét ügytől, személytől és sportágtól függetlenül: Sportvezetőnek/ ~diplomatának lenni a legzsírosabb szinekúrák egyike, szinte korlátlan további lopási lehetőséggel.
trust
2015. május 26. 16:41
Hogy nem sül le a képéről a bőr! Ahelyett, hogy csendben elmenne a csudába, még jártatja a száját, még sajnálja magát. Milyen emberek élnek ebben az országban? Meddig kell még elviselni az ilyen gerinctelen embereket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!